Markus Zusak - Az üzenet

 

Rip, mi ez a szar képminőség 

Hát ez a könyv amilyen hülyén indult, annyira nagy mondanivalója lett a végére. Egy kicsit ilyen tini hulyesegnek éreztem, mert komolyan ki az az idétlen vadbarom, aki egy rabló után megy megijeszteni őt, csak hogy legyen ideje a zsaruknak odaérni?! XD Hát Ed Kennedy ilyen vadbarom volt, a maga tizenkilenc évével, meg a középszerű életével. Mégsem hagytam abba az olvasást, pedig az első öt fejezetet meg úgy éltem meg, hogy ez időpocsékolás lesz, de nem tudom, valahogy mégsem hagytam abba. Meg hát igazából tetszett eleve az, hogy megint fiú szemszögből olvashatok, Ed személyisége is tök király volt, meg végre a haverjaié is.

– Ed? – Tapsol egyet. – Itt vagy?

– Jól vagyok, Marv. Csak gondolkodom.

– Abba bele lehet halni – figyelmeztet. – Jobb, ha egyáltalán nem gondolkodsz.

Egy kicsit elrontotta a kedvem, egy kicsit hozzáadott az értékrendemhez bizonyos dolgokban, például hogy sosem szabad feladni, meg hogy a középszerű emberek is képesek bármire, amit csak akarnak és még annál is többre. 

Ed leveleket kapott egy titkos feladótól, és eleinte nem nagyon akart belemenni a "játékba", majd később akarva-akaratlanul is mindig azokon a címeken kötött ki, ahova a levelek szóltak. Aztán már nem volt benne kétség, tudta, hogy ezt meg kell tennie, mert emberek életén segíthet vele. Volt itt minden, a kedvencem mégis Milla volt, az öreg néni, aki elvesztette élete szerelmét, Jimmyt és már egy kicsit elkapta a demencia. Ed pedig boldogan vetette bele magát Jimmy szerepébe, ugyanis neki is Milla volt az egyik kedvence mind közül, akiken segített. Imádott Jimmy lenni, ezáltal boldognak látni egy olyan csodálatos idős hölgyet, akinek a mosolya már régóta nem volt őszinte. A másik kedvencem pedig a pap volt, aki pap létére tök lazán beszélt meg olyan jó stílusa volt, mint Robert De Nironak szinte bármelyik filmjében XD Olyan jó érzés volt olvasni, hogy Ed, aki egyébként különösképp nem volt hívő, mégis segített a papnak újra megtölteni egy templomot emberekkel, élettel meg ingyen sörrel haha. 

Nagyon tetszettek a leírások, némelyik olyan deep volt, hogy kedvem lett volna elsüllyedni benne. Ed mindig úgy gondolt magára, mint akinek ennyi bőven elég az életébe, mert ugyan mit tudna csinálni egy tizenkilenc éves fiú, akinek meghalt az apja, akinek az anyja egy alkoholista, akinek a testvérei le sem szarják őt... Valahogy beletörődött az életébe, taxizott ahol ugye húsznak vallotta magát, más különben nem dolgozhatott volna, majd hazament a rozoga viskójába a büdös kutyajahoz, Kapushoz. 

Úgy érzem, egyszer csak leültem, és azt mondtam: – Jó, akkor ez Ed Kennedy.

Valahol útközben bemutattam magam.

Magamnak.

És itt vagyok.

 

Állok a hosszú fűben, és most először meghallom a folyót. Mintha inna. Amikor

arra nézek, csillagokat látok benne. Mintha a víz felszínére festették volna őket.

Habár fiatalok voltak mind, egészen más hozzáállásra számítottam. Érettebbek voltak a koruknál, Marv kifejezetten tetszett, ahogy ki volt dolgozva. Ő egy húsz éves kis gyökér volt, aki szar kocsival járt mindenhova, aki nem költött semmire, pedig már több, mint 40k dollárja volt. Amikor kiderult, hogy miért ilyen zsugori és miért nem szereti költeni a pénzt hát én shookba voltam. Én se szeretek semmire költeni pénzt, egyszerűen csak nem szeretem elherdálni, meg még 20 Ft-ot is meggondolok, hogy hova rakom, ezt anyutol örököltem. De Marv oka egyszerre volt zseniális és megindító, ahogy pedig a pénzről meg az egész életről beszélt, hát az hihetetlen volt. Nem hiszem, hogy sok fiatal így gondolkodna, ahogy Ő. Ed egyszer ezt mondta, amikor beszélgettek: 

Nem tudtam, hogy a szavak ilyen nehezek lehetnek.

Tetszett Audrey is, bár nem egészen értettem, hogy miért nem engedi meg magának azt, hogy szeressen és szeretve legyen. Annyi derült ki az egészből, hogy akiket a legjobban szeretett, most őket gyűlöli a legjobban. Nyilván a szüleire gondolt itt Ed, de akkor sem értettem, hogy x év elteltével miért nem adott valakinek egy esélyt. Ed egy tünemény volt, és a csaj tudta, hogy szerelmes belé. De annyira, hogy az már szinte fajdalmas szerelem volt. Erre Audrey mit csinált? Megdugatta magát mással. Nice. 

Minden nap látom, de nagy a különbség aközött, hogy látom, és hogy megtalálom.

Ed Kennedy ennek ellenére is szerelmes volt belé, pedig más már rég feladta volna. Bár igen, az erzelemtol nem lehet olyan könnyen megszabadulni, de tettekben kimutathatta volna, mégsem tette. Helyette csak együtt lógtak és zsugáztak Marvinnal meg Richievel. Bár az amúgy tetszett nagyon Audrey-ban, hogy Ő hitt Edben és a levelekben, nem kerdojelezte meg a tetteit meg semmi, Ed ezért volt vele őszinte, mert tudta, hogy Audrey-ban megbízhat.

Három percig engedélyezte magának, hogy szeressen engem. Három perc tarthat örökké?, kérdezem magam, pedig már tudom a választ. Valószínűleg nem, de elég sokáig talán.

Csodálatos könyv volt, olyan, amire megeri időt szánni, ha eleinte nem is véltem így, mert tanított és megmelengette a szívem. Ed Kennedyből hős lett, a szuperejere a szeretet és törődés volt, köpeny helyett pedig sima pólót és farmert viselt.