Nem árulok nagy zsákbamacskát, azzal, hogy miért keltette fel a figyelmem és vettem meg végül ezt a könyvet, csak egy név - Kai. Hát igen, ennyi elég volt az EXO Kai rajongó seggemnek, a név. Viszont ezen felül még az is felkeltette a kíváncsiságom, hogy az írónő tizenöt évesen adta ki az első könyvét, a tizenhárom éves korában wattpadon publikált sztoriját, a rákövetkezendő négy évben pedig még kiadott ÖTÖT! Like wtf?!
Úgyhogy megvettem, ha másért nem is vettem volna, már csak azért, mert ez a lány ugyanolyan idősen kezdett el írni, mint én, és mégis mennyivel előrébb tart. Jól ír, nem ír jól, le a kalappal, mert valamit azért jól csinál a jelek szerint.
A könyv egy tini sztori, főszereplője Vanessa, aki utálja a kapcsolatokat, folyamatosan csak kalandjai vannak, ám az egyik rosszul sül el. Ekkor jön át a másik iskolából Kai, akinek szintén Vanessa “ex partnerével” van összetűzése, így összefognak és egy több pontból álló bosszúhadjáratba kezdenek. Persze Kai lehengerlő pasi, úgyhogy mindenki tudja Nessie kapcsolat-ellenessége hová lesz majd a könyv végére.
Elkezdtem, és meg is bántam, ugyanis Vanessa karaktere rendkívül ellenszenves volt számomra, és úgy éreztem, hogy én nem leszek képes végigolvasni egy könyvet ennek a lánynak a szemszögéből. De mondom várok egy kicsit, legalább addig, amíg Kai érdemleges módon színpadra kerül, ha már a karakter neve miatt vettem meg a könyvet. Aztán Kai megmentette a helyzetet, utána pedig rájöttem, hogy Vanessa nem is annyira szörnyű. Sőt! Elkezdtem megérteni miért olyan, amilyen, aztán egyre jobban sajnáltam, az írónő szerintem jó munkát végzett a karakter fejlődésével, kidolgozásával és a miértjeivel, ugyanis még meg is kedveltem.
A kedvenc pontom Vanessa karakter fejlődésében az volt, amikor rájött, hogy mekkora egy szar, hogy az anyjának ígért összes dolgot megszegte, és hogyha élne, mit gondolna róla, hogy biztosan csalódott lenne.
“Mindegyik szabályt megszegtem. Hogyan érezné magát, ha tudná, hogy egy rólam készült videó terjed a közösségi felületeken és a net távoli sarkaiban? Hogyan kezelné a szégyent - az enyémet és a magáét, miután nem hallgattam a tanácsaira? Eljátszottam a bizalmát, ostoba és hanyag voltam, és nem tartottam magam ahhoz, amit a halála előtt ígértem.
Összerándulok a szégyentől. Már bánom. (...)
Bárcsak velem lenne anya! Még akkor is, ha leordítaná a hajamat. Akkor is, ha életem végéig tartó szobafogságot kapnék. Akkor is, ha bevágnám az orra előtt a szobám ajtaját.
Legalább érdekelném.
Legalább életben lenne.”
Ezt már csak azért is szörnyű volt olvasni, ugyanis Vanessa azért süllyedt le ennyire, mert az apja konkrétan SEMMI érdeklődést nem mutatott az anyjuk halála óta felé és a húga felé. Kézzel lábbal kapart, sorra halmozta a hibákat, csak azért, hogy az apja észrevegye, normális emberi interakcióba lépjen vele, legyen az negatív vagy pozitív. Például, amikor a barátnőjével lógtak a suliból, és a barátnőjét felhívta az apja, de őt senki.
“A mobilomra pillantok, mintha arra számítanék, hogy bármelyik pillanatban hívhat apa. Okosabb lehetnék. (...) Bármit megtennék, ha most azonnal felhívna, és telefonon keresztül leordítaná a hajamat. Bármit megadnék, ha most azonnal tudni akarná, hol vagyok. Ha tudni akarná, miért tömöm magam fagyival ahelyett, hogy irodalomórán jegyzetelnék. És bármit megtennék, ha megkérdezné, jól vagyok-e, mert akkor talán elég bátorságot tudnék gyűjteni ahhoz, hogy megmondjam neki, nem.”
Lehet azért is sikerült megkedvelnem Nessie-t, mert több helyen is tudtam vele azonosulni. Régen én is mindig vágytam apa figyelmére, amit sose kaptam meg… Aztán arról is beszélt, hogy tizenhét éves és mivel az apja teljesen elmerült a gyászban, ezért ő gondoskodik a húgáról, és hogy anyja helyett az anyja, pedig még ő is csak gyerek.
“Szeretem azt hinni, hogy mindenre magasról teszek, és olyan ember vagyok, aki meglépi, amit akar, bármi legyen is az. Ez a hozzáállás megkönnyíti az életet. A saját szabályaim szerint élek. Nem érdekel semmi.”
Ezután a gondolatmenet után, pedig elkezdi megkérdőjelezni mindezt, és a tetteit, amit épp végrehajtani készül. Ezzel is tudtam azonosulni, ugyanis én is szeretem ezt hinni, és sokszor én is csak ezt hiszem, előadom másoknak, de közben meg ugyanúgy bennem is vannak kételyek.
Ami még nagyon tetszett, hogy Vanessa sose állította be úgy a saját helyzetét, mintha semmiről nem tehetne. Örültem neki, hogy bevallotta magának, többször is, hogy tudta mi történik, hogy direkt még tette is magát a kamerának, mert élvezte, de megbánta. Egyszer se álszenteskedett. Amikor arra gondolt, hogy mindenki rajta nevet és róla beszél, hiába érezte magát megaláztatva, mindig eszébe jutott, hogy ő is ugyanezt csinálta volna a helyükben, és hogy igazából ő se jobb, mint mások a suliban.
“(...) valószínűleg eddig is ugyanazt gondolták rólam, mint most, csak nem volt bátorságuk vagy lehetőségük az arcomba vágni. De az emberek felbátorodnak - és kegyetlenné válnak -, ha a többség hangján szólalhatnak meg. Ebben általában én is benne vagyok, de most végtelenül helytelennek érzem.”
A könyv nehéz és komoly témáját végig kisebb-nagyobb bosszúállások tarkítják, amit Kai és Vanessa együtt hajtanak végre. Ezek bármennyire is helytelenek voltak, az írónő jól kivitelezte őket, és izgalmasan, szórakoztatóan írta meg a jeleneteket, amik egyébként tele voltak nagyon jó párbeszédekkel és jelenetekkel a két főszereplő között. Sikerült elérnie, hogy egyre jobban várjam, hogy végre új cselszövést kövessenek el Harrison, a közös ellenség ellen.
Igaz, ezek a tervek egy ponton átmentek komoly, már bűncselekménynek számító dolgokba, annak ellenére is, hogy Nessie lelkiismerete mindig felszólalt, annak ellenére is, hogy amikor végre Kai döntött úgy, hogy ez sok lesz, akkor Vanessa lett hirtelen az, aki pusholta a dolgokat, és végül a legmeszebb ment, Kai tudta nélkül. Viszont mindennek meglett a böjtje, ráadásul kiderült a sztori másik oldala is. Ja és persze a végén Vanessa rájön, hogy ugyanolyan lett a bosszú által, mint az ember, aki ellen háborút indított.
Most pedig ejtek egy pár szót Kairól, de igazából benne közel sem volt ekkora fejlődés, mint Vanessában, és nem azért mert végig faszfej, hanem mert már az elején hibátlan. Oké, sok mindennek ő az értelmi szerzője, de amikor a betöréshez került a sor, akkor azt mondta, hogy állj! annak ellenére is, hogy amúgy az ő ötlete volt elsősorban.
A könyv során felhozza, hogy Vanessa a sötét oldalát ismerte meg, így később már nem érheti meglepetés, ugyanis a sötét oldal mindig a kapcsolatok későbbi szakaszában bújik elő. Ezzel totál egyet tudtam érteni, viszont ő még a “sötét” oldala mellett is kis csoda volt.
Igazából Kait egy törődő kis soft gombócként tudnám jellemezni. A srác biciklizik állandóan - aztán Vanessával együtt bicikliznek állandóan :3 -, ami már magában aranyos, de! konkrétan fenthagyják a halloweeni dekorációt hálaadásig, azért mert az öccse szereti, így boldogan száll le az iskolabuszról, ha hazaér. Oké, oké ez a családja érdeme is, DE! a srác konkrétan régiség meg kacat meg használt boltokat jár nonstop, azért, hogy ebayen el tudjon adni minden szart, és a bevétellel segítsen a családjának. Ugyanis az apukája kerekesszékes, amiért pluszpont az írónőnek, mert szerintem ilyennel ritkán találkozni. Ezeken felül pedig Vanessának is mindig teljes figyelmet és törődést szentel, ami pedig a legfontosabb, hogy nem ítélkezik. Nem érdkeli, hogy Vanessa az iskola ribanca, és hogy szexvideó terjeng róla a neten.
Kai Washington vicces volt, szarkasztikus humorral megáldott, életvidám, bohókás srác, aki már az első pillantással megdobogtatta a szívem. A gyermeki éne és amilyen játékosan komolyan vette a bosszút, számomra felüdülés volt.
“- Válasszunk egymásnak fedőnevet? Én leszek… Washington kapitány. Aztán majd kitalálok valami menőbbet. És te?
Jó, most már biztos, hogy különc.
- Ööö…
- Akkor Nessie - vágja rá gondolkodás nélkül.
- Tessék?
- Figyelj, Nessie! - folytatja. - Itt Washington kapitány beszél. Ma este találkozzunk, hogy megbeszéljük a csatatervünket! Nálam vagy nálad?”
És itt kb fél órája ismerték egymást, mégis annyira közvetlen volt, és már rögtön becézni kezdte. Egyébként nem tudom, hogy nem volt más, amit konkrétan kiemelhetnék tőle, avgy csak annyira elmerültem a dolgokban. Na mindegy.
A kedvencem tőle az volt, amikor Vanessa szekrényére ocsmányságot írtak a diákok, ő pedig odarajzolta Nessie-t a Loch Ness-i szörnyet. Hát meg kell védeni ezt a gyereket! Aztán Vanessa felvilágosította, hogy úgy néz ki, mint egy kígyó, és tuti kígyónak fogják titulálni, aztán ki akarta javítani és egy hatalmas paca lett az egész.
Természetes Kai teljes mértékben hisz az igaz szerelemben, annak ellenére is, hogy összetörte az előző szerelme a szívét.
Vanessa barátnője, Chyna - aki nem úgy írja a nevét, mint kína angolul (igen, ez Kai dumája lol) - karaktere is tetszett. Elmondta, hogy nem ért egyet a bosszúval, de mindig ott volt, amikor szükség volt rá, és segített, mert a barátnője erre kérte. És itt még megemlíteném Meddie-t is, aki csendesen, a háttérből, de mégis mögöttük állt, és végül ő is legyőzte a görcsös igyekezetét arra, hogy mindenki is kedvelje.
Nessa apukája pedig… Szörnyű az egész helyzet, amit teremtett azért, mert azt hitte a lányainak így a legjobb. Utána amikor a végén lassan kiderült, hogy igazából tényleg figyelt, csak szándékosan leszarta, mert azt hitte úgy a legjobb… Ezzel nagy badarságokba taszítva a lányát, aki mindent elkövetett, hogy legalább végre lebassza az apja és szobafogságra ítélje... Szívszorító az egész.
Végül nagyon örülök, hogy elkezdtem a könyvet, hogy aztán folytattam, mert egy komoly témákkal foglalkozó, mégis szórakoztató történetet ismertem meg. Úgy sikerült elszomorítania és megérintenie több szempontból is, hogy közben nem nyomta össze a lelki világom és a jókedvem, mert rengeteg résznél fel tudtam lélegezni egy-egy frappáns párbeszédnek vagy vicces jelenetnek hála.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése