Még anno elkezdtem olvasni a A szerlemünk lapjait, viszont őszintén bevallom, nekem az unalmas volt. Valamiért olyan lassúnak éreztem az egészet. Így alakult, hogy kicsit félve kezdtem bele ebbe a könyvbe, viszont mindenképp belekezdtem, mert még annyi Nicholas Sparks romantikus történet van, amiket el kell olvasni, hogy nagyon sok.
A történet egy laza férfiról, Travisről szól, aki már túl van egy pár barátnőn, de csak nem tud megállapodni, és egy nőről, Gabbyről, aki már szeretné, ha a pasija elvenné, de hát a pasi már kevésbé akarja ezt. A könyv főként ennek a két személynek a kb öt napon keresztüli ismerkedésével foglalkozik. És egy komoly kérdéssel, amit a könyv elején bevezet az író, majd a végén ismét visszahoz.
Megmondom őszintén, én ezzel az utóbbi problémával kapcsolatban teljesen másra számítottam, mint ami valójában volt. Egyébként kicsit csalódott voltam emiatt, de hát ettől függetlenül sikerült megsiratni. De hát engem mikor nem?
Szóval elkezdtem, és milyen jól tettem! Ha másért nem is, már csak Travis személyisége miatt is, mert esküszöm maga volt a tökély. Legalábbis nekem. A férfi humoros, jófej, szarkasztikus, kedves, intelligens, ÁLLATORVOS, szereti az extrém sportokat, világutazó, pénze is van és még jól is néz ki. Kicsit unfair, pláne, hogy nem az én világomban az én kapásom.
"- Most randira hív?
- Nem, egy baráti összejövetelre!
(...)
Gabby a fejét rázta.
- Azt hiszem, nem megyek. Nekem is van barátom.
- Nagyszerű! Hozza el őt is!
- Majdnem négy éve vagyunk együtt!
- Amint már említettem, nagyon szívesen látjuk őt is!
(...)
- Tényleg? - bökte ki végül.
- Hát persze! Miért ne?
- Sajnálom, ő nem tud jönni. Jelenleg nincs a városban.
- Akkor, ha nincs jobb dolga, jöjjön át egyedül!
- Nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet…
- Miért?
- Mert szeretem a barátomat.
- És?
- És mi?
- És… szeretheti nálam is! Amint mondtam, jó buli lesz! És az idő is jó lesz! Kipróbálta már a vízi ejtőernyőzést?
- Nem. De most nem is erről van szó!
- Úgy gondolja, a barátja nem örülne, ha átjönne?
- Pontosan!
- Szóval az a fajta aki nem szereti, ha a madárkája kirepül, amíg ő távol van?
- Nem, egyáltalán nem!
- Akkor nem szereti, ha a barátnője jól érzi magát?
- De igen!
- Esetleg nem szereti, ha maga új embereket ismer meg?
- Dehogynem!
- Akkor megbeszéltük!"
Minden szava és jelenete annyira szellemes volt, és olyan jól irányította a beszélgetéseket Gabbyvel mindig a saját javára. Egyszerűen nem tudtad nem szeretni. Még úgy se, hogy tudtad, valahol ez manipuláció, amit amúgy utálok.
A fenti sok jó dolog mellett, Travisben még megvan az a gyermekded ecsetvonás is, amit egyik felnőttnek sem kellene elveszítenie.
“- Mire gondolsz? - kérdezte Laird.
- Nem lényeges.
- De mégis!
Travis felé fordult:
- Gondolkoztál már azon, miért van az, hogy bizonyos színek egyben nevek is, mások pedig nem?
- Miről beszélsz?
- Például a fekete és a fehér. Mr. White, a gumis; Mr. Black, a harmadikosok tanára. Mr. Green, a Clue játékosa. Viszont sohasem hallottam még Mr. Orange-ről vagy Mr. Yellow-ról! Ez azt mutatja, hogy van olyan szín, amely névként jól hangzik, és van olyan, amelyik nem. Érted?
- Nem mondhatnám, hogy sokat törtem ezen a fejem…
- Én sem. Csak az imént jutott eszembe. De azért érdekes, nem?
- Ja! - nyögte ki nagy nehezen Laird.
Mindketten elhallgattak.
- Mondtam, hogy nem lényeges.
- Mondtad.
- És igazam volt?
- Aha.”
A vicc az, hogy nem én hagytam ki, tényleg nincs egy komentár sem, mégis akkorát üt ez a párbeszéd, és annyira szórakoztató! Lehet pont ezért, mert itt tényleg csak a lényeg van, és semmi nem vonja el róla a figyelmem. De nem csak ezek, több részen is hangosan nevettem, mindezt Travisnek köszönhetően.
Travis egyébként szerintem nem csak ezt hozta igazán jól, hanem a mély dolgokat is. Például, amikor az utazásokról beszélt, az csodálatos volt.
“- Az utazás nem arról szól hogy mit nézünk meg, hanem inkább arról, amit közben átélünk. - Travis a vizet fürkészve próbálta összeszedni a gondolatait.
- (...) Néha már úgy éreztem, hogy előre elrendeltetett, hogy ezekre a helyekre utazzam, mert ezek az emberek ott vártak rám, és arra, hogy megismerkedjünk. De…
Elhallgatott, majd mélyen Gabby szemébe nézett.
- De ma már más vagyok, mint akkor voltam. Mint ahogy az utazás végén is más ember voltam, mint a kezdetekor. Sőt holnap is másmilyen leszek, mint ma. Vagyis minden utazás egyszeri és megismételhetetlen. Még ha ugyanoda megy is az ember, és ugyanazokkal találkozik, akkor sem lesz ugyanaz az élmény. Nem érezném ugyanazt. Számomra ez az utazás lényege. Emberekkel találkozni, megtanulni, hogy ne csak elfogadjak egy másik kultúrát, hanem élvezzem is; (…) Megfelelő hozzáállással, lényegtelen, hová utazik az ember, úgyis felejthetetlen élményben lesz része!”
Aztán jött az a rész, ahol arról volt szó, hogyan kell párt választani, és nagyon tetszett ez a zenés megközelítése a dolognak.
“Az udvarlást illetően az apja egyetlen jó tanácsa az volt, hogy olyan nőt válasszon, akinek van humorérzéke. Most értette meg igazán miért fontos ez. Ha a beszélgetést tekintjük a dalszövegnek, a nevetést a zenének, az együtt töltött időből így lesz sláger, amelyet bármikor szívesen meghallgatunk, anélkül, hogy megunnánk.”
Nagyon tetszett, a boldogság illúzióhoz való hasonlítása is, ami azóta nem megy ki a fejemből, és a múltkor már baráti társaságban is felhoztam. Tényleg elgondolkodtatott, hogy vajon hányszor vagyunk igazán boldogok, és hányszor csak hisszük, hogy azok vagyunk, amikor amúgy nem is?
“Travis úgy érezte, a természet jelet küld neki, hogy az eső után mindig kisüt a nap, és borúra derű következik. Ám amikor a következő pillanatban a szivárvány eltűnt, és újra esni kezdett az eső, rádöbbent, hogy a boldogság sokszor nem más, csupán illúzió.”
A mártírkodást nem szeretem, és Travis a könyv végén eléggé leépült állapotba került, ahol mindent és mindenkit szépen lassan ellökött magától. Persze tényleg óriási hibát követett el, és a helyében valószínűleg mindenki az önhibáztatás végtelen mély gödrébe zuhant volna, de akkor is rossz volt olvasni, hogy végül ez az ember mindenkit elmart magamellől. De aztán még ezt is sikerült elfeledtetni velem, amikor részletezte, hogy miért is tett úgy, ahogy.
“Az igazi különbség az, hogy Megan, Allison és Liz a lányainak akarnak segíteni, míg Joe, Matt és Laird neki. A lányai legalább megérdemelték.
Ő inkább büntetést érdemelt volna.”
Ebből a mondatból tényleg átjött minden szörnyűség, rettentően szíven talált.
Gabby karaktere viszont… Hát nem tudom, lehet tényleg passzolt Travishez, és lehet tényleg elég laza és vakmerő volt, de nekem mindezt elnyomta a tény, hogy épp megcsalást hajtott végre majdnem az egész könyv alatt. Ami amúgy annyira nem is zavart volna, hogyha nem az lett volna, hogy magában mindig rájön, hogy hoppá meg kellene állni, hoppá ez most így nem lesz jó, hoppá mekkora egy szar vagyok. Viszont minden ilyen pillanat után meggyőzte magát, hogy nem, ez semmi komoly, nem baj, ha ezt meg azt csinálja, miközben amúgy teljesen tisztában volt vele, hogy ennek nem lesz jó vége. Amivel nem lett volna baj, hogyha az akkori pasijával akkor véget vet mindennek, de nem, még a visszatekintés végén is az volt a dilemmája, hogy Travist válassza-e vagy az akkori pasiját.
Viszont nem írom le teljesen Gabbyt, mert egy nagyon maradandó és lenyűgöző tényt tőle is kaptam, amikor a csillagokról beszélt. Persze azon kívül, hogy tényleg mennyire igaza volt, és mennyire érdekes, hogy mennyi mindent lehet tudni manapság a csillagokról, a közember pedig kb semmit se tud, míg régen a segítségükkel tájékozódtak az emberek meg egy csomó mindenre használták őket.
“Például, hogy ha nézzük őket, az olyan, mintha visszafelé utaznánk az időben, hiszen némelyik olyan messze van, hogy a fénye több millió év alatt jut el hozzánk. Illetve, hogy a ma látható csillagok fénye a dinoszauruszok idejében indult el felénk.”
Egyébként a könyv végére már Travis is kicsit a bögyömben volt, hogy tudta Gabbynek barátja van, mégis folyamat pusholta a csajt… Ez se épp a tisztességesség tetőfoka, de még mindig jobb, mint amit Gabby csinált végig. Ettől függetlenül összességében tetszett a könyv, mert nagyon jókat nevettem rajta, de úgy érzem, hogy a végének sokkal jobban meg kellett volna ráznia. Ezt valószínűleg az akadályozta meg, hogy nem igazán tudtam a nő karakterét megkedvelni.
Egyébként érdekes az élet, annyi minden extra szórakozást meg sportot csináltak, meg csinált Travis, aztán a tragédia mégis egy szimpla autóbalesetből származik...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése