Hát azt a mindenit! Életeben olvasott
összes könyv közül, ami nem kötelező és önszántamból kezdtem el olvasni, ez a
második, amire azt mondhatom, hogy borzalmas volt. Az egyik az a fanfictionnak
is gyenge „Kiáltok, miért nem hallod?!” volt, és most meg ez, nem is tudom,
hogy melyik volt a rosszabb. :’D
Elkezdtem, mert kaptam, magamtól
biztosan nem vettem volna meg, meg amúgy is, nem igazán szeretek úgy megvenni
könyvet, hogy előtte nem olvastam, mert minek vegyek szart, ha amúgy
nem tetszik? Én kikölcsönzöm a könyvtárból, és ha annyira nagyon tetszik, akkor
megveszem, mert úgyis elolvasom még. Hát ezt még onnan se kölcsönöztem volna
ki, de legalább nem én költöttem rá. XD Jaj, szörnyű, hogy ennyire utálkozom egy
könyvön, de elképesztően szar volt. Ennyire még nem vártam, hogy legyen már
vége, még egy kötelezőnél se szenvedtem ennyire, mint ennek a kemény 155
oldalán, de hát végre vége is lett, az amúgy áprilisra tervezett olvasmányomnak.
Halleluja!
Hát kezdve azzal, hogy tök sok
dolgot nem értettem belőle abból kifolyólag, hogy a történet valamikor az
ezerkilencszázas évek közepén játszódik, Szegeden, tele volt olyan szavakkal,
amiket még hírből sem hallottam, kicsit még műveletlennek is éreztem magam
miatta rip xD Példának néhány ilyen, ha esetleg rá akarnék keresni: germózni,
klokettált, reterát, froclizzon, szlopált, expander, ergya és még jó pár, de az
elején még nem írtam ki ezeket. De mindegy, nem kerestem rájuk olvasás közben,
mert annyira nem érdekelt.
A történetet nem is tudnám
értelmesen felvázolni. Egy csapat, koleszos 17-18 éves fiúról szólt, akik össze-vissza
kergetik a lányokat, hogy szexelhessenek, aztán egyszer csak megalakítanak egy
bandát, és gyakorolnak, aztán fellépésre is mennek. Komolyan, olyan zavaros
volt, ez sem tetszett benne, hogy E/3-ban volt, de váltakoztak a szemszögek,
sokszor azt se tudtam, hogy kiét olvasom. Volt egyszer a főszereplő fiúnak,
Fügedinek a szemszöge, aztán a lányé, aki bejött neki, vagy csak eleinte arra
kellett, hogy a szűzességét elveszítse, aztán végül is nem is vele volt meg,
hanem egy legalább negyven éves operaénekessel, akivel az apja hozta össze like
wtf? Aztán a kiscsaj is, akinek bejött a Fügedi, ő Ágota volt, neki meg az unokatestvére
csapta a szelet, aztán összejöttek a Fügedivel. Aztán történt egyszer egy
szalagavató, ahol Fügedi féltékeny lett, mert Ágota azzal az unokatestvér-szeretővel
táncolt, erre olyan féltékeny lett, hogy fel akarta magát akasztani a
fiúvécében, de persze ott voltak a többiek, nem sikerült. Szinte az összes
szereplő undorító volt, utáltam az egészet. Mindenkinek a szexen járt a feje,
ami végül is életkori sajátosság, de könyörgöm! Azért van már, ami sok, és ez
sok volt. Nem is leírásban, mert a dolgokat konkrétan nem írta le (még jó!), de
annyira egyértelmű volt, hogy szexelnek: hintán, bokorba, erdőben, a
folyóparton, rokonokkal, 17 éves a 40+ évessel, 20 éves lány az 50-es matektanárral
fúj. Meg amúgy is utálok durvább káromkodásokat olvasni, és ebben a kurva szó
majdnem minden oldalon megfordult. Tény, mindenki az volt benne, ebben igazat
adtam a szereplőknek. Nem is tudom, hogy miért írok erről a könyvről, mert egyik
részére se akarok emlékezni, de arra talán jó lesz, hogy ha el is felejtem, hogy
olvastam, messziről elkerüljem, ha ezt visszaolvasom. XD
"– Mi a baj, Fügedi? Csak nem szerelmes, édes gyermekem? A szerelem elveszi az erőt, aláássa az egészséget. Cudar egy dolog."
Se a párbeszédek, se a karakterek
nem voltak jók, a történet se, gondolatok se nagyon voltak benne. Egyedül, ami azt mondom, hogy
tetszett benne, azok a tájleírások voltak, ügyesen használta az író a jelzőket,
nem is sokat, de ami volt, az tetszett, például „szőke hullámok”. Volt egy
jelenet, ami viszont még tetszett, amikor Füge helyett Lajta szavalt a
versmondó versenyen, és a Nemzeti dalt mondta, bár totál elfelejtette, a várakozó
többi versenyző súgott neki, aztán egyre jobban belelendült, úgymond „bevonta a
közönséget” a súgásokkal, és végül meg is nyerte. XD Ez a rész vicces volt.
Ami tetszett benne, az az a tény
volt, hogy Fügedi szaxofonozott.
„Füge soha nem gondolt arra, hogy profi zenész legyen. Ha szaxofonozott, nem kellett ostoba kérdéseken töprengenie, és ez jó volt.”
Aztán végül oda jutottak, hogy
teherbe esett Ágota, mert persze felelőtlenek voltak és naivak, mondván, „Fügének
Hatvannál ki kell szállnia”. :’D Aztán úgy volt, hogy elveteti a magzatot, én
meg az eddiginél is jobban utáltam az egészet olvasni, mert hiába, egy élet a
tét, és az egész helyzet olyan elcseszett, ha olyan helyre születik a baba,
ahol nem akarják, vagy tizenévesekhez, ahova becsúszott, de igazából szeretnék…
De végül megtartotta a gyereket a lány, és a Füge meg is kérte a lány kezét,
ami szintén elég váratlan, kidolgozatlan és elhamarkodott volt, de hát egészségükre.
XD
„– Szeretlek – mondta. Nem érted?
Szótlanul vágtak keresztül a városon. Jó volt így, semmire nem gondolva, bamba képpel lépkedni, mintha csak véletlen volna az élet.”
Aztán a legvégén történt egy
olyan dolog, hogy Füge anyja, aki korábban sokat panaszkodott egészségügyi
dolgokkal, hipochondernek gondolták, de végül sajnos meg is halt, mert, bár nem
hittek neki és az orvosok se találtak semmit, a betegség valós volt, és
akkoriban nem nagyon tudtak mit kezdeni egy mellrákkal sem.
„Füge egyre szédítőbb iramban futott, (…) mintha le akarna futni a térképről, ki a világból, az időből, visszafelé.
(…)
Füge lehunyta a szemét. Hangtalanul zokogott.
(…)
Zuhogott az eső.”
Szóval, örültem, hogy vége lett, és hogy kicsit keserűen is, de ez a lezárás legalább tetszett, mert azt a fájdalmat és szomorúságot, amit egy anya elvesztése okozhat, meg tudtam érteni, és először az olvasása során, a legutolsó oldalon átjött egy érzelem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése