Azt hiszem az, hogy kevesebb,
mint huszonnégy óra alatt kiolvastam ezt a könyvet, az elmondja, hogy mennyire
vágytam most erre. Tudtam, hogy nagyon tetszeni fog, megérte a két hónap
várakozást, és kár, hogy nincs folytatása, talán nem is lesz, de hát egy könyv
azért is jó, mert később bármikor újra tudom olvasni, és hát ez is egy ilyen,
amit szívesen levennék még a polcról.
Már a legelején tetszett Hunor
személyisége, eleve fiú, tizennyolc éves, de nem az a tipikus tini, aki
bulikban lóg, piál, cigizik és hajtja a csajokat. Hunor meleg, imád főzni, oda
van a Konyhafőnökért, a Riverdale-ért, inkább megnéz többévadnyi sorozatot,
minthogy a kocsmákban igya le magát, és bár nem szereti a tanulást, mert úgy
gondolja, hogy tök felesleges olyan dolgokat magába sulykolnia, ami
haszontalan, nagyon értelmes és okos fiú. Egyébként nagyon egyet tudtam vele
érteni, hogy mennyire fölösleges az a rengeteg féle tétel érettségire, a sok
anyag, amit a gimiben meg kellett tanulni, ahelyett, hogy igazán az életben
való boldogulásra készítettek volna fel, például amiket Hunor is említett: az
adózásra, a számlák fizetésére.
Hunort sokkal inkább boldoggá
tette az, hogy újabb trükköket tanuljon meg, vagy kísérletezzen ki saját maga a
konyhában a fűszerekkel, mert az igazi szenvedélye, a szerelme a főzés. Persze
azért ott van Császár Gergő is, akibe már évek óta szerelmes titkon, mert a
bátyja legjobb barátja, és köztudottan hetero, legalábbis ezt mondta neki
mindig Koppány. Meg lehet érteni a féltő báty szerepét is, de Koppány hazudott,
mert nem akarta, hogy Gergő összejöjjön az öccsével. Féltésből és szeretetből,
talán önzőségből is, de megeskette Gergőt, hogy nem fog vele összejönni, viszont a szerelemnek nem lehet parancsolni; legalább olyan boldog voltam, mint ők,
amikor egymásra találtak.
Az illata egyszerűen elképesztő, és ebben a pillanatban jövök rá, hogy a citromról mindig Gergő fog az eszembe jutni, mert ez a friss, tiszta illat nekem őt jelenti.
És az odavezető út, hát nagyon élveztem
olvasni, hogy egymást kerülgették a lakásban, mert Gergő ideiglenesen beköltözött
Hunorékhoz az anyukájuk felszabadult szobájába, aki elutazott Borsodba egy
szegény faluba tanítani. Félmeztelenkedés, törölköző, amit csak a szentlélek tart
Gergő csípőjén, a zúzódások kidolgozott testén a fociedzések miatt, a széles
válla, a tény, a szoros, biztonságot adó ölelése, minden, ami Hunorban a vért is megfagyasztotta, hogy aztán őrült módon
száguldjon tovább, a bizonyos nemesebbik részére. :D Elég kanos volt, de még ez
is tetszett benne, hát egy tizennyolc éves fiú borzasztóan vágyhat a szexre,
főleg, ha egy ilyen szexi pasival lakik együtt, akibe amúgy szerelmes is.
Gergő kicsit előredől, mire én arrébb csúszom a padon. Nem hagyhatom, hogy megrészegítsen a közelsége. Így is ezernyi érzés cikázik bennem. A két legerősebb a fájdalom, hogy nem érhetek hozzá, és a boldogság, amiért ilyen kedves velem.
Hát mit ad a sors, viszonzott
szerelem ez. Kár, hogy alig volt egy hónapjuk, az is titokban Koppány miatt,
mert Gergőnek munka miatt Angliába kellett mennie a hónap végén. Nem tartott
sokáig, de az csodálatos volt mindkettőjük számára, igazán kívánták egymást,
szívből, testből egyaránt. Nem haboztak, amikor arra került a sor, hogy
élvezetet okozzanak egymásak, és ez elég sokszor előfordult. XD De na bumm,
mindketten vonzóak, Gergő a magas, izmos, sármos pasi, Hunor meg a barnább
bőrével, világoszöld szemével, göndör hajával, amivel mindig annyit szenvedett,
hogy végül levágta (jaj, ezt sajnáltam), és a csodás főzőtudományával, és kedves személyiségével, hát én is elfogadtam volna őket,
leginkább Hunort, mert ahogy elképzeltem, nagyon kis vonzó cigányfiú jelent meg
előttem, és ha a szemei meg a fürtös haja nem is lenne elég, akkor a
személyisége is nagyon bejött, csak hát meleg, és fiktív személy, úgyhogy
mindegy. xDD
– Remélem legalább egy kicsit ízleni fog.
Ha szar lesz, akkor is finommá fog válni, mert te csináltad. Mert anyán kívül senki nem főzött nekem, pedig néha nekem is jólesett volna, ha más gondoskodik a kajáról.
Hunor anyukája is amúgy
szimpatikus volt, de tényleg túlzásba vitte, hogy az egyetemet Hunorra
erőltesse, aki nyilván nem kért belőle, mert főzni akart. De meg is tudtam
érteni, mert az anyukája gyerekkora nehéz volt, szegénységben nőtt fel, és
érthető, hogy a fia jövőjét tartotta szem előtt, de sajnos ezt olyan fojtón tette,
hogy nem vette figyelembe Hunor vágyait, hogy most mire vágyik.
Ahogy lerakom a tálat a nagyitól kapott, virágos mintákkal hímzett terítőre, anya rám néz. Próbálom megfejteni a tekintetét, de nem megy. Talán haragszik rám? Hiszen arra tanított, hogy mindig legyek udvarias. Sosem felejtem el, hányszor mondta, hogy a barna bőrszínünkkel az udvariasság és a kedvesség az egyetlen esélyünk arra, hogy elfogadjanak minket az emberek.
Hunorban többek közt ez is nagyon
tetszett, hogy akármennyire is szerette az anyukáját, kitartott amellett, hogy
márpedig főzni szeretne, és főzni is fog. Nagyon imponáló nekem amúgy, ha egy
srác tud főzni, lehet, mert szeretek enni, és én nem vagyok egy konyhatündér,
de hát Hunor nagyon is jól tudott, hogy még egy Michelin-csillagos séf is
megdicsérte.
Szinte cikinek érzem, hogy engem csak az érdekel, lesz-e új zsűritag a Konyhafőnök következő évadában.
Hunor egyébként félig roma származású,
és bár a bátyja az apukájára hasonlított külsőleg, Hunor az anyukájára, ezért is
kisebbségi érzete volt, mert bántották emiatt, és ezért nem mert újra nyitni az
emberek felé, amitől viszont nagyon magányosnak érezte magát. Nagyon elkeserítő volt ezt olvasni, hogy mennyire borzasztó nagy
az előítélet a magyar emberekben, hogy emiatt valakit a bőrszíne miatt, vagy
akár az identitása miatt megkülönböztetnek, kitaszítanak és elítélnek. Hát ez
undorító, és utálom ezt a társadalmunkban, hogy ilyen. Ez a könyv egy görbe
tükör is volt tulajdonképpen erre, hiszen felhozta mindazt, ami ebben az
országban folyik. Szegénység, éhezés, iskolázatlanság, minimálbérért való
gürizés, hogy aztán épphogy ne haljon éhen az egyedülálló anya a gyerekével, a
tény, hogy diploma nélkül esély sincs a kicsit is magasabb fizetésre. Az
állandó rohanás, a búskomorság, a beszólogatás, a bűz, a tömeg, ami oké, sok
nagyvárosban megvan, de az a különbség, hogy ez az ország nem csak a
külsőségekben bűzlik, hanem velejében rohad. Hogy egy szerelmes pár, ha nem
hetero, akkor nem mehet végig úgy az utcán kézen fogva anélkül, hogy akár egy
ember is becsmérlően lehordja mindennek, leköpje, megverje, nem. Félelemben, a
szekrénybe bújva kell élnie azoknak, akik a társadalom szerint egy kicsit is
eltérnek a normálistól. Undorító, rendesen felhúzott, amikor ezekről volt szó
benne, mert annyira igaz, és annyira szar, hogy ilyen. Ez is volt az egyik
legfőbb indoka Gergőnek, amiért el akart menni az országból, és ezt nem
titkolta el Hunor elől, akinek a szíve tört bele ebbe.
– Azt hiszed, engem nem vonz Anglia? A fenébe is, az én otthonom ott van, ahol te vagy!
Gergő nagyapja, ugyan alig volt
benne, de nagyon sajnáltam, mert Alzheimeres. Borzasztó, nem csak annak, aki
ebben szenved, de leginkább a családtagoknak, a közelállóknak, akik csak azt
látják, hogy a szerettük egyre jobban leépül, nem ismeri fel őket, nem emlékszik
saját magára sem. Sajnáltam, hogy Gerőnek ezen kellett átmennie, de szerencsére
adatott neki néha pár óra, mikor a papája magánál volt, és ezek az értékes
pillanatok nagyon sokat jelentettek neki. Egyik ilyen alkalommal ezt mondta
Gergőnek a papája tanácsként Hunor döntéshelyzetére:
– Csak azért, mert valaki tizennyolc éves, még nem hülye. Tudja, mit akar, és nem szabad az útjába állni. Ha hibázik, hát úgy járt, tanul belőle, és feláll, de sosem lesz felnőtt, ha engedi, hogy mások irányítsák a sorsát.
Hunor és Gergő kapcsolata, amint
nyilvánvaló lett Koppány számára, nagyon csúnya véget ért, Koppány
hirtelenharagú, durva protective módba kapcsolt, és szétverte Gergőt, nagyon fájdalmas
volt olvasni, hogy mennyire ellene van a kapcsolatuknak, hogy így bántja Gergőt,
a legjobb barátját, és még az öccsének is mérhetetlen fájdalmat okozott ezzel. Egyszerre sajnáltam Hunort, aki
a szerelmét és a bátyját is elveszítette, Koppányt, aki a legjobb barátját és
az öccsét, Gergőt, aki a legjobb barátját és a szerelmét veszítette el csak
azért, mert őszintén szerette Hunort, és együtt volt vele. Mindez egy hülye
eskü miatt.
A végén Gergő elment Angliába
dolgozni, és Hunor is Londonba költözött, de ezúttal nem a barátja után ment,
hanem a saját álmait követte, hogy a főnöke mesterénél tanuljon, hogy tehetséges
szakács válhasson belőle is. Kicsi az a város két embernek, mert akik igazán
szeretik egymást, úgyis egymásra találnak, és örültem, amikor végül ez
megtörtént. Hát még ők. :D Elég szókimondó és nyers volt a nyelvezete a könyvnek,
de hát ettől olyan igazi, és hát ez a megszólalás minden volt, ezért muszáj
vagyok kiírni XD
– Sok a duma, Hunor! Mondj már igent, hogy végre leszophassalak!
És hát legyen ez a végszó. Ezért
szeretem Rácz-Stefán Tibor könyveit, mert aktuálisak, érzelmesek, igaziak,
élvezhetőek, és valahogy mindig felfedezi magát benne az ember, akármilyen formában
is. Én szeretnék kevésbé olyan magyar lenni, amit elém vetített, és ezen
dolgozni is fogok, ahogy tudok. Az aktuális társadalmi problémák mellett pedig
olyan élethűen rajzolta ki elém azt, amit egyébként is gondolok, hogy a család
mennyire fontos, és a szeretet sokszor ott a legerősebb, ahol nem is gondolnák,
mert az emberek szeme vak az ítéleteiktől és a hamis elképzeléseiktől. Becsülöm
azokat, akiknek a család a legelső az életében, és a nehézségek, viták ellenére
is megingathatatlanul támogatják és szeretik egymást.
– Valamit csak jól csináltam, hogy így szeretitek egymást – hallom meg anya hangját.
Nem bírok megszólalni, csak Koppány pólójába temetem az arcom. Aztán már anya is ölel. Kicsit fojtogató a szeretet, de tudom, hogy mélységesen tiszta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése