Hát ez a könyv kemény témát dolgoz fel, ami mélyen megérinti az embert és kirangatja a komfortzónájából rendesen, már csak ennyivel is, hogy olvas róla. Szegény Elliet sajnáltam, hogy egy ilyen férj mellett kötött ki, aki ennyire leláncolta őt, emellett még verte is, és halálosan megfenyegette a kislányukkal együtt. Nem tudom az ilyen embereket hova tenni, na meg ha egyáltalán verekszik, akkor miért nem a saját súlycsoportjával teszi...
Aztán, mint egy hólabda, minél tovább gurult előre, annál erősebb lett, és annál nagyobbra nőtt – míg végül már annyira hatalmasra duzzadt, hogy bárkit összezúzott, aki az útjába került. Mindenekelőtt engem. Az ilyen napok a legijesztőbbek.
Ellie
Viszont az érzelmek és fájdalom ellenére ez a könyv szerintem nem aknázta ki valami jól a lehetőségét annak, hogy van egy nő, akit évek óta vertek, aztán hopp, megjelent Connor és máris elfelejtett mindent Ellie, amit vele tett a férje. Hát ember... Sokkal jobban kiveséztem volna ezt a részét, ha már gyakorlatilag erre épül a könyv mindkét fél részéről, ráadásul változó szemszogekkel meg pláne ki kellett volna használni. És igazából Connornál számomra jobban megjelent az, hogy milyen, amikor bántalmazva vagy. Testileg és lelkileg is. Nem lett egy tündérmese a találkozásuk után, de azért egy kicsivel több fájdalmat elbirtam volna még viselni, mert az író jól atadott minden érzelmet, de úgy éreztem, hogy kevés volt. De azért fact, senkinek nem kívánom, hogy olyasmin kelljen atmennie, mint Ellienek.
Annyira könnyű elhinni a hazugságokat. Még engem is be tudnak szippantani. Pedig én tudom az igazságot.
Ellie
Ennek ellenére tetszett Ellie is, Connor is, de az abszolút kedvencem Hadley volt. Imádtam azt a kislányt. Humoros volt, okos, és végtelenül kedves. Nem szeretem ezeket a farmos cuccokat, de most különösen tetszett, hogy Hadley ennyire odáig van a farmert, az allatokert meg hogy csak egyszerűen kint legyen a szabadba, fára másszon és minden olyan dolgot csináljon, amit a mostani, hisztis, elkényeztetett gyerekek nem szoktak. Csodálatos volt. Hát Connor meg Ellie olyan átlagosak voltak karakterileg, nem ragadtak el annyira, mint sokan mások, ettől eltekintve szerethetőek voltak, de nem volt meg bennük az a plusz, ami engem levesz a lábamról.
Viszont a szerelmük nagyon euforikus volt. Egy kicsit mar nekem is nyálas volt XD pláne amikor Connor szerelmet vallott, meg úgy kb mindig, amikor párbeszédük volt, de azért ez még a jófajta nyaltenger, amiről amúgy nem hiszed el, hogy valaha bárki ilyet mondana a másiknak, de Connorból meg simán kinézed. Azonban néha csak néztem, hogy áh, ilyet nem mondhat egy ember a másiknak, már csak büszkeségből sem. De voltak csodálatos megnyilvanulasok, amik könnyet csaltak a szemembe, a sírás viszont most elmaradt.
– Tudok várni, Ellie. Tudok várni addig, amíg kész nem leszel.
– Kész? Mire?
Felemeli a kezét, kisimítja a hajat az arcomból. A hangja gyengéd, törődő, és mégis: magabiztosság cseng a mélyén.
– Rám.
Amikor kiderult a titok, akkor egy kicsit fogtam a fejem, hogy hát persze, ha egyszer ilyen könnyedén mentek kettejukkel a dolog, akkor mindenképp találni kellett valamit, amivel el lehetett ezt az idillt baszni rip. Mindenesetre ez a titok magától értetődő volt egy kicsit. Ha én lettem volna Ellie helyébe, lehet hogy én nem lettem volna ilyen elnéző, de ki tudja. Tudni kell elengedni a múltat, hogy legyen jövőd.
Mindent összevetve tetszett ez a könyv, nem volt kimagaslóan jó, de azért jó volt, olvasható. Még egyszer nem olvasnám el ezt a részt, viszont a többi Arrowood testvér történetét is el fogom olvasni. Jacob, már nagyon várlak! :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése