Colleen Hoover az egyik kedvenc írómmá nőtte ki magát az évek során, és amikor elkeztem olvasni megjött az az utánozhatatlan hangulat, amit csak nála, meg néhány írónál érzek még. Amikor olvastam a jelenetet, olvastam a mondatokat, a gondolatokat tudtam, hogy áh, ez tipik Colleen. Mert mégis ki a fasznak jutna eszébe úgy kezdeni egy könyvet, hogy egy random csávó feje szétplaccsan a betonon, miközben nem nézett szét a piroson? Igen. Kurvára imádtam, ahogy elkezdődött. És az utána lévő dolgokat még jobban imádtam. Ahogy az a két idegen találkozott egymással, ahogy a szikra elindult kettejük között olyan normális volt, mint a levegő és mégis olyan éteri, mintha csak kevés ember számára adatna meg ez a lehetőség. Mintha ott, ahogy a veszteségeikről beszéltek, olyan láthatatlan köteléket alakított volna ki közöttük, amit még ők maguk sem gondoltak. Ezért aztán amikor Lowen megkapta élete ajánlatát, persze hogy élt vele. Ki ne tette volna.
Jeremy édes volt, ha egy romantikus könyvet olvastam volna, talán bele is szerettem volna, bár nem úgy, mint Dannybe vagy Elliotba vagy Atlasba, de azért ment volna. Tetszett, hogy ennyire szerette a gyerekeit, hogy meglátta Harperben azt a pluszt, amit mások nem. Hogy nem volt neki megalázó, hogy Verity többet keresett, mint ő, de mégis dolgozni akart. Jó volt elképzelni őt, egy igazi, 35 év körüli rohadt helyes, jóképű férfi tárult a lelki szemeim elé. Lowen egyébként több ponton emlékeztetett magamra, fura volt olvasni. Már rég találkoztam karakterrel, aki ennyire hasonló lett volna személyiség jegyeit tekintve velem. Nem is tudom, hogy tetszett-e a karaktere, mert amúgy szerintem valahol nem ő volt a lényeg és az író csak annyit osztott meg róla, hogy kinda kedvelhető, vagy valaki számára semleges legyen. De szerintem pont elég volt, mert ahogy a címben is szerepel, itt Verity volt a főszereplő. Paradoxon módon, csóró nő meg sem szólalt a jelenben, mégis nagyobbat robbantott, mint bárki. Amúgy én valamiért kedveltem Verityt. Szerintem egy pezsgő egyéniség volt, először a múltban olvasottak miatt, aztán meg azért, amit Lowen beleképzelt XD
Ahogy beköltözött Lowen, hogy megírja Verity helyett a könyv nem tudom hány utolsó kötetét, olyan paranoiás lettem hirtelen, hogy kész. Magam sem értettem, de ahogy lefestette azt a családi házat, távol mindentől, a közelben a tóval. Tisztára Amityville Horror feelingem lett, de amúgy azt hittem, hogy jobban fogok borzongani. Mindenesetre volt bennem egy ilyen rossz érzés az egész hangulatával, amit a könyv maga teremtett. Azok a részek, amikor Verityt ott ápolják, meg hogy meg sem mozdul, meg nem tud csinálni semmit egyedül, csóró nő mindennek ki van szolgáltatva, maga alá pisil meg ilyenek... Olyan megalázó volt olvasni nőként, de közben meg érdekelt, hogy mégis hogyan jutottunk el idáig, na de aztán jött a fekete leves.
Hát amikor Lowen megtalálta Verity kéziratát, és ott már az elején le van írva, hogy biztos azt képzeltük, hogy majd ez egy ilyen önéletrajz lesz az utókornak, közben a legsötétebb gondolatok voltak benne... Na de mielőtt még elérkeztünk volna ezekhez a sötét pillanatokhoz, konkrétan az egyik kedvenc részem az volt, ahogy Verity és Jeremy megismerték egymást. Amikor Verity arról beszélt, hogy három napig csak dugtak, dikkkkk mondom mi ez az illuminati, én is ugyanezt akartam írni a ficimbe, csak Song Mingivel hahaha. De ahogy találkoztak, az is olyan volt, mint Jeremy és Lowen találkozása, legalábbis az én olvasatomban biztos, sőt. Nekem sokkal jobban tetszett Jeremy és Verity kémiája leírva. Aztán ahogy egyre és egyre beljebb értünk a kéziratban, és Verity terhes lett, ott azért erősen megváltozott a véleményem róla. Egyes részek olvasása gyomorforgató volt, máskor amúgy, néhány gondolatával tudtam azonosulni. Miért kéne csak azért eldobnod az addig felépített életét valakinek, csak mert kölyke lesz. Jójó, az, amiket művelt, az azért felháborító volt, meghogy csak azt nézte, hogy így most Jeremy szemében nem ő van az első helyen, de azért nem tudom, a lelkem egyik elcseszett részén én együtt éreztem Verityvel, bár ez valószínűleg abból fakad, hogy nem szeretem a kölyköket. És az meg olyan valid volt, hogy Chastint szerette, Harpert meg nem. Legalább saját magának beismerte ezt, nem mindenki képes rá. Viszont azt, hogy ő ölte meg Harpert, azt azért nem tudtam benyelni, azt felkavaró volt olvasni, miközben a kisfia életét is kockáztatta ezzel.
Aztán ahogy Lowen egyre inkább olvasta ezt a kéziratot és minél tovább volt abban a házban, már ő is tiszta paranoiás lett, látott dolgokat, vagy nem látott, ki tudja :D Az nagyon kemény volt, amikor Jeremy és Lowen szexeltek, Lowen meg látta Verityt a lépcsőnél, összeszorított kezekkel. De elhiszem amúgy, hogy Lowen nem tudott erre hogyan reagálni, hiszen be lett adva mindenkinek, hogy Verity gyakorlatilag egy szobanövény, az a ház meg teljesen elvette tőle a józan ítélőképességét.
Mivel sok mindenhol olvastam, hogy ez egy mindblowing női pszicho-thriller, ezért nagyon vártam a csavart. Mindvégig azt hittem, hogy az egész kéziratot Jeremy írta, és direkt úgy helyezte el, hogy Lowen megtalálja és közösen tönkretegyék Verityt. Valamit vártam Jeremytől, valami extra gonosz húzást, de sajnos ezt nem kaptam meg. Helyette kaptam egy nagyon nyámnyila befejezést, és ezt borzasztóan sajnálom. Ettől még az is jobb lett volna, ha annak a kéziratnak minden szava igaz. De ezzel számomra nagyon el lett rontva a vége, és szegény Verity meg úgy halt meg, hogy Jeremy nem fogja megismerni az igazságot az ő szemszögéből.
Amúgy végig tetszett, kivéve az utolsó pár oldal. Nem mondom, hogy el rett rontva az olvasási élményem, de annyiféleképp lehetett volna jobb befejezés, hogy azt már fájdalmas összeszámolni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése