Hm. Már kiolvastam egy ideje, de még mindig nem tudom, mit írhatnék róla. Nem is tudom miért erre a könyvre esett a választásom, de biztos vagyok benne, hogy bármelyik életszakaszomban is olvastam volna, akkor sem lenne több és jobb számomra ez a könyv, mint most. Olvasás alatt végig arra gondoltam, hogy ettől még én is meg tudtam volna írni jobban xd meg hogy ez most komoly? Mi a szar ez? Miközben amúgy a témát IMADOM. Es valószínűleg ezért is döntöttem amellett, hogy oké valahogy leszenvedem magamon mert ha már a kedvenc témám a fő dolog benne akkor muszáj.
Valamilyen szinten azért természetesen kedveltem Samet és Jonathant, ez volt a második okom, hogy mégsem hagytam abba. Nem ragadtak el, nem lettem beléjük szerelmes, de talán nem is ez volt a könyv lényege. Nem voltak érdekes karakterek, de mégis valamilyen szinten emberiek voltak mindketten, küzdve a saját démonjaikkal. Jonathan egyébként fura hogy nem kapott el jobban, pedig én az ilyen ősbunkó ice Prince karakterekért oda meg vissza vagyok, de valahogy benne nem éreztem azt a pluszt, azt a szikrát, ami megragadna. Lehet azért, mert talán oregebbnek képzeltem, mint amennyinek az író szánta, vagy nem tudom mert amúgy daddy issueval ez is fura mert be kellett volna jönnie ezáltal még jobban XD de valahogy nem volt számomra szexi. És amúgy talán ezt is hiányoltam belőlük, de paradoxon módon meg amúgy tök jó is volt, hogy amúgy kb csak azért kerültek végül egybe, mert ott voltak egymásnak, mert a helyzet így kívánta. Két embert osszezartak x időre, akarva akaratlanul kialakult egy kötődés, de amúgy azontúl hogy az író egyszer-ketszer megemlítette Sam részéről hogy nem is olyan rossz ez a Jonathan kinézetre, semmi szenvedély nem volt kettejük között. Semmi katarzis, semmi tűzijáték, semmi pillangó... Meg csak nagyon közös sem volt bennük, és a párbeszédek sem voltak lenyűgözőek, hogy abba bele tudjon szeretni akár Sam, akár Jonathan, akár az olvasó. De valahol meg amúgy meghitt volt, hogy két magányos lélek azért mégiscsak összekapcsolódott. Dehát persze hát baszki karácsonykor játszódott az egész XD Na mindegy, szóval igen, nem nyűgözött le, de volt benne valami idilli, hogy ez nem a nagybetűs szerelem volt, de azért mégiscsak szerelem. És amúgy éreztem az írónőn, hogy nagyon próbálja életszerű helyzetekben megjeleníteni őket - ha már az egész sztori nem életszerű lol -, miképpen nem olyan volt az első csókuk, mint a filmekben, vagy éppen az első szeretkezésük. Fura mód az első csók nagyon cringe lett számomra, nem azt váltotta ki belőlem, amit szeretett volna elérni az író, vagy hát ki tudja. Lehet pont ezt akarta elérni.
A mellékszereplők... Nahát, ha valamit számomra nagyon elcseszett az író, akkor ez az a rész. És már a legelején azzal, hogy Briant ennyire nyomingernek állították be, aztán szép sorjában jött mindenki a maga kis személyével és akkor bemutatkoztak egytől egyig Sam munkatársai. Hát én már ott egy kultúrsokkot kaptam XD Állandóan az az érzésem volt, hogy annyira próbálja bebizonyítani az író azt, hogy neki különleges fő és mellékkarakterei vannak, annyira próbált mindegyikre ráhúzni valami nagyon erős ismertető jelzőt, hogy pont ez volt az, ami nekem egyáltalán nem tetszett, mert olyan szinten lett hiteltelen, hogy az már nevetséges. Nem tudom ennek mi értelme volt, de tényleg olyan hiteltelen volt mindenki, annyira túlzó hogy végig az járt a fejemben hogy "áh ezek nem igazi emberek, ezek csak karakterek", és az régen rossz. Persze tele voltak hibával, ott volt mindjárt Brian akinek csak hibái voltak kb, de egyszerűen nem tudták azt levetkőzni, hogy ne csak karakterek legyenek. Egyetlen mellékszereplő viszont nagyon tetszett, Jonathan húga, Barbara Jane. Sajnáltam is hogy nem volt benne többet, üde színfolt volt az egész könyvben. Ja, és kedveltem a macskát is, akinek már elfelejtettem a nevét, de az nagyon vicces volt, hogy konkrétan Jonathant jobban szerette, mint a gazdáját :D
Maga a téma, hogy Sam odakoltozott konkrétan fonokohez nem tudom mennyi időre egyébként nagyon adtam, hát ez a kedvenc témám ever, de az ahogy elő lett adva, hát nem tudom... Olyan gyerekes volt az egész, meg eleve ebbe minek ment bele Jonathan?! Nem értettem. Egy kis ellenállást vártam volna, per ide vagy oda, egy olyan személyiségjegy, mint amilyen Jonathan volt mutathatott volna több ellenérzést ezzel kapcsolatban, ha a végén be is adja a derekát. Na mindegy, végül is, a vegeredmeny a fontos haha. Szerintem amúgy Sam simán elmondhatta volna már valamikor hogy nem is amnezias, vagy beetethette volna Jonathant hogy szépen lassan visszatértek az emlékei oszt csókolom. Ezt nem kellett volna a végtelenségig húzni. De mindegy, végül is, a vegeredmeny a fontos :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése