Colleen Hoover - All Your Perfects

 

Nehéz írni egy ilyen könyvről, mint ez. Nehezen találom a szavakat és x idő elteltével sem tudom pontosan eldönteni, hogy mennyire fájt olvasni. Hihetetlenül mély volt. Ugyanakkor hihetetlenül érzelmes. És szeretetreméltó. És minden, amire vágyik egy olvasó. És minden, amire nem vágyik egy olvasó. 

A könyv Quinn és Graham szerelmét mutatja be múlt és jelen idősíkban, kezdve azzal, ahogy megismertek, ami egyébként nagyon találó volt és annyira édesek voltak, hogy öröm volt olvasni. Aztán jött a rideg valóság, ami az idő volt. Mert semmi nem tart örökké. 

Biztos azért nem vettem észre, mert a szomorúság olyan, mint a pókháló. Csak akkor látja meg az ember, amikor beleakad, utána pedig erővel kell kiszabadulnia belőle. 

Quinn és Graham mindketten kapcsolatban voltak, Quinn már jegyes is volt egy palival, akinek már a nevére sem emlékszem, annyira szánalmas volt, és egyáltalán nem maradt meg. De a lényeg, hogy ők ketten azért találkoztak, mert megcsalták őket, ráadásul a párjaik csalták meg őket közösen XD Imádtam elképzelni, ahogy ott ülnek ketten és beszélgetnek, miközben a mindkettejük párja bent van és szexelnek. Annyira jóforma volt, és Graham itt is haláli nyugodtsága, ahogy kezelte az egész szituációt lehengerlő volt, konkrétan amikor azt üzente az egész aurájával a gyökér palinak, "én nyertem, balfasz, megszabadultam tőle". És utána kézen fogva kisétáltak a lakásból, közben az őrjöngő exek követték őket, de már akkor olyan kötelék volt köztük, ami egy életre szól, mindketten érezték. Imádtam, hogy Quinn kijelentette, hogy Graham sokkal jobb pali, mint az exe. Imádtam elképzelni ezt a férfit, ahogy elém tárult egy helyes ámbár kocka, számmisztikás férfi. 

- Emlékszel, mit írt a szerencsesütid? - néz rám vidáman. 

- Rég volt - vonok vállat. Valamit a hibákról, nyelvtani hibával...

Graham nevet. 

- Azt, hogy ha csak a hibáidra világítasz rá, akkor elhalványul minden tökéletesed. 

A múlt síkja azt mutatja be, hogy hogyan jönnek ők össze ketten, illetve mennyire boldogok együtt, később az esküvőjüket, ami hozzájuk méltóan különleges volt, és nem volt ott senki más, csak ők. Egymást tették különlegessé, és annyira magával ragadó, ahogy Graham mindent megtesz Quinnért, ahogy csillog a szeme, ahogy a nőt látja a világ legvonzóbb nőjének. Odáig voltam érte. Aztán szokták mondani: az idő begyógyítja a sebeket. Itt maga az idő volt a seb. 

Két kézzel markolja hátul a pólómat, miközben még erősebben szorít. Érzem, hogy megbánta, hogy azok a szavak kicsúsztak a száján, de nem magyarázkodik újra. Csak némán ölel, mert tudja, hogy ezen a ponton hiábavaló a magyarázkodás. Az arra jó, hogy az ember beismerje, hogy megbánt valamit, de aligha csökkenti az igazságtartalmát annak, amit megbánt. 

A jelen fájdalmas volt nekik. Mindketten magukat hibáztatták. Quinn nekem itt azért kellemetlenül sok volt, bár egyelőre nem tudhatom, min ment keresztül, de az biztos, hogy konkrétan zombivá vált. De mint mondtam, nem tudom, hogy én egy ilyen szituációra hogy reagálnék. Valószínűleg engem is elnyelne egy rövid időre a depresszió, de az, amit Quinn művel x ideje, az nekem már akkor, ott sok volt. Csak azért, mert nem tudott teherbe esni már nem érezte magát nőnek?! Csak azért, mert nem tudott teherbe esni selejtként gondolt magára, akit érdemesebb elhagyni, mert jelentéktelen?! Hogy tud magára így gondolni egy nő? Persze, szerettek volna gyereket, és szeretett volna anyuka lenni, Graham pedig apuka, de Graham annyiszor mondta neki, hogyha ezen múlik, ezerszer is őt választaná. Aztán amikor jöttek a hazugságok a részéről is és nyilván Graham részéről is, még ő sértődött meg, pedig annyi mindent nem mondott el a tulajdon férjének, amiről egyébként illene tudnia. Csoda, hogy Graham bírta mellette. Mert komolyan, konkrétan zombi volt a felesége már x éve. Csak akkor szexeltek, amikor peteérése volt, egyébként egy bizonyos idő után amikor elveszítette a reményt, már ez sem ment neki. Kész depresszió volt a nő, ő gyászolta azt, ami egyébként még meg sem fogant... Ellenszenves volt ezeknél a részeknél, de egyébként meg tényleg meglehetett őt érteni a túlzása ellenére is. 

... Hogy varázsütésre visszaváltozom azzá a nővé, akibe beleszeretett. De nem tudok megváltozni. Azok vagyunk, akikké a körülmények tettek minket. 

De Graham még így is próbálta megvédeni a házasságukat, minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy ne váljanak el egymástól. Mert szerették egymást. De tele voltak repedésekkel. Quinn észre sem vette, mennyire megsebzi Grahamet a tetteivel, vagy éppen azzal, hogy nem avatja be őt semmibe. Mintha idegenek lennének, akik együtt laknak. Pedig tökéletesek voltak együtt. De már tudták, hogy nem lesznek azok. Viszont Graham arra törekedett, hogyha tökéletlenek is, de maradjanak együtt. Graham egy csoda, de komolyan. Remélem, léteznek ilyen férfiak ;;

- Mindannyian tele vagyunk hibákkal. Hibák százaival. Mintha apró lyukak lennének mindenhol a bőrünkön. És ahogy a jóslatod mondta, néha túlságosan rávilágítunk a saját hiáinkra. De vannak, akik úgy próbálják meg figyelmen kívül hagyni a saját hibáikat, hogy másokéra világítanak rá. Egészen addig, amíg már csak a másik hibáira tudnak figyelni. Folyton piszkálják azokat az apró lyukakat, míg végül felszakítják őket, és már semmi mást nem fognak jelenteni a számukra, csak egy hatalmas, tátongó hibát. 

Aztán eljutottak arra a szintre, amikor már nem tudott az sem segíteni a házasságukon, hogy Graham próbálkozott. Mert egyszer, előbb-utóbb mindenki feladja, emiatt nem lehet őt hibáztatni. Emlékszem, volt is egy olyan rész, ahol Quinn megkérdezte egy öreg házaspártól, hogy mi a titka a hosszú házasságuknak, amire a bácsi válasza az volt, hogy még sosem adták fel egyszerre. Amikor valamelyikük feladta a házasságot, akkor a másik mindig ott volt támogatóként, ezáltal mindig volt egy kapaszkodó-húzó. De az, amikor Graham feladta, ott tudtam, hogy uffff, ez gatya. A szívem összetört miattuk. 

Most annyira tele vagyunk mindketten fájdalommal, hogy azt sem tudom, mihez kezdjünk. Nem számít, mennyire szeretünk valakit- a szeretetre való képesség mit sem ér, ha meghaladja a megbocsátás képességét. 

Aztán végül olyan messzire fajultak a dolgok, hogy Quinn "időt" kért Grahamtől a hibák és a titkok miatt, de Graham nem bírta tovább két hétnél, repülőre szállt Quinn miatt. Oda pedig vitte magával a kis kézzel faragott dobozkát, amibe a szerelmes leveleiket őrizgették, amit a huszonötödik házassági évfordulójukon akartak kinyitni, később pedig kiegészítették azzal, hogy még akkor, amikor veszélyben érzik a házasságukat. Abban a dobozkában 1-1 szerelmes levélnek kellett volna lennie, de Graham annyira csodálatos, hogy sokkal több levelet írt, amikor úgy érezte, hogy muszáj kiadnia magából ;; Azokról írt levelet, amikor a legboldogabb volt, és amikor a legszomorúbb. Végül valahogy megmentették a házasságukat, de a repedések ott maradtak. Soha nem lesznek már olyan felhőtlen boldogok, mint a legelején, de azt hiszem, ez így van rendjén. Amikor ennyi repedés van egy kapcsolatban, az már soha nem tud a régi lenni. 

Egyébként nagyon tetszettek a mellékszereplők, Quinn és Graham családja, de az még jobban tetszett, hogy ez a könyv határozottan ki volt éleződve rájuk, szeretem az ilyen könyveket, amik nincsenek tele haszontalan mellékszereplőkkel meg töltelék részekkel, hanem erősen és keményen leírja, amit le kell.

Az írónő megint bebizonyította, hogy zseniális. Amennyire fájdalmas volt, annyira élveztem is. Legszívesebben az utolsó 3-5 fejezetet végig bömböltem volna, de valahogy a torkomon ragadtak az elfojtott fájdalmak. A lelkem érezte, amit kellett.