Lucy Score – Amin sosem leszünk túl

 

Ez a könyv kb. egy évet várt rám a polcon, mert elég vastag, 650 oldal és nem kicsi a súlya, ezért olyan időben akartam olvasni, amikor huzamosabb ideig otthon vagyok, most volt erre a legalkalmasabb időszak. Plusz vágytam valami romantikusra is így februárban, a szerelem hónapjában, ez pedig megadta mindazt, amivel kecsegtetett: szerelem, romantika, erotika, izgalom, szívdöglesztő férfiak (nem fiúk, férfiak, merthogy a főszereplők a negyvenes éveikben járnak), barátság, család, közösség.

Imádtam a szereplőket egytől egyig. Ott volt Naomi (imádtam, hogy Knox Százszorszépnek hívta, mert amikor először találkoztak, Naomi épp szökött menyasszony volt és virágokkal volt tele a haja), aki mindenkinek a kedvében szeretett volna járni azzal, hogy ott segített, ahol tudott, az állandóan önmagát és a szükségleteit feláldozó nő, aki mindezt önzetlenül teszi, még a legnagyobb káoszban is tud rendet tartani, mindent listáz, megjavít és szebbé tesz, akár átvitt értelemben (Knox lelki sebeit, Waylay gyerekkorát) vagy szó szerint (pl. Liza házának kitakarításával és újjáélesztésével). Ugyanez a tulajdonsága egyben a hátránya is, mert olyan szinten maga elé helyez másokat, hogy nem maradt ideje a saját boldogságával foglalkozni. De hála Istennek és a családjának, barátainak, akik mindig ott álltak mögötte, sikerült kicsit azzal is foglalkoznia, hogy ő mit szeretne igazán – Knoxot és nagy boldog családot, akit mindig biztonságban tudhat.

Akit nem szerettem, illetve semleges is volt, az Naomi ikertestvére, Tina, aki Naomi szöges ellentéte, ahol csak megfordult, rombolt és pusztított maga körül, nem ő vonzotta a bajt, hanem megteremtette. Nem szeretem az ilyen karaktereket, akik ennyire önzőek és idegesítőek, mint ez a ribanc volt. Annyi volt a pozitívban a negatív, hogy minden szar ellenére úgy tűnt, szereti a lányát és törődik vele, s jobbnak látta az adott helyzetben Naomira bízni őt, mert tudta, hogy nála biztonságban lesz. Talán ez volt élete legjobb döntése.

 

– A saját életedet kell élned. Ne kérj bocsánatot másoktól a döntésekért, amiket magadért hozol.

A józan gondolkodású legjobb barátom. Nem ítélkezik. Nem kételkedik. Csupán feltétlenül szeret és támogat… meg persze néhányszor a szemembe mondja a kíméletlen igazságot. Egy volt a millióból.

 

Aztán ott volt Knox. Hú, na őt olyan Jensenesen képzeltem el (The Boys külsővel). Ő a mindig mogorva, de jószívű, mindent és mindenkit biztonságban tudni akaró férfi, aki olyan lelki sebeket hordoz magával, amiket még magának sem mer bevallani, és ami miatt nem mer kötődni. Nem volt kérdés, hogy Naomi az első perctől kezdve felkeltette a figyelmét, aztán jött ez a kamupasis dolog Naomi szülei előtt, a sok alkalmi légyott, (wow, azok de felhűtöttek voltak). Komoly volt és elgondolkodtató Knox érve, hogy miért nem mer elköteleződni és komolyabba bonyolódni. Ott volt a traumája, hogy az édesanyja meghalt, aztán az apukája, aki ezt nem tudta feldolgozni és elhagyta Knoxot meg a testvérét, aztán nem sokkal később a nagypapája is meghalt. Sorban hagyták el a szerettei, és félt attól, hogy ez megismétlődik a jövőben, ezért inkább eltaszította mgától az igaz szerelmet. Kicsit hasonlóan gondolkodok én is magamról, nem merek belemenni komolyba (vagy egyáltalán bármibe), mert mi lesz, ha…

 

– Mert néha az emberek nem tudják, hogyan kérjék azt, amire igazán szükségük van. Neked egy ölelés kellett.

 

A végén nekem annyira oda nem illő volt az a hirtelen fordulat, hogy na minden happy kb. akkor ne kötődjünk és hagyjuk abba a kapcsoaltot, holott egyenes út volt a boldogsághoz. Nekem ez egyrészről fölösleges húzás és probléma volt, aztán a miértek ismeretében beláttam, hogy oké, elkerülhetetlen volt, meg nincs romantikus történet egy kis érzelmi bukfenc nélkül, de pont ott és akkor kicsit furcsán vette ki magát a történet, ilyen wtf volt a semmiből.

 

– Azért csináltam, mert amikor felébredtem, nem voltál mellettem, és azt akartam, hogy ott legyél.

 

Imádtam Waylay személyiségét, nagyon kemény és okos kislány, konkrétan egy szikla, mert annyi szaron kellett átmennie a ribanc anyja mellett, de ez legalább megerősítette, aztán tényleg önmaga lehetett Naomi szárnyai alatt.

Konkrétan minden szereplőt szerettem, ott van Stef, a vádelmező meleg legjobb barát, meg a női hátvédek, Sloane és a Honky Tonk dolgozói (a Vörös Kód részek nagyon viccesek voltak XD), még Knox exe, Lina is, Liza, meg a szülők is és persze Waylon a basset hound minden lében kanál hot-dog tolvaj. Kisváros lévén pedig ott volt az egész város is, amikor szükség volt a segítségre. Ott volt Nash, Knox öccse (akarva-akaratlan is Sam és Dean féle kapcsolatot képzeltem el, mert kajak olyan is volt, plusz jött Lucian egy kis Castieles titokzatossággal, hát imádtam őket). Már várom, hogy Nasht is még jobban megismerjem a második részből.

Összességében nagyon élveztem, még a kötet hosszának és súlyának ellenére is.

 Ez az idézet volt a fő üzenete számomra ennek a könyvnek:

De a veszteség a szeretet része.

Harriet Tyce – Tartsd közel a barátaidat, de még közelebb az ellenségeidet

 

 Elsőre kicsit nehezen rázódtam bele az olvasásába, bár E/1–ben íródott, egy kicsit furcsa, darabos volt nekem a szöveg. Viszont a története érdekes volt, aztán ahogy haladtam a történettel, alig tudtam letenni, konkrétan 250 oldalt egyhuzamban olvastam el egy nap alatt, annyira érdekelt, hogy mi lesz a vége.

Alapból a történet kb. 3 szálon fut, van egy jelen, ami Sadie és a lánya, Robin hétköznapi életéről szól, van egy másik szál Sadie ügyvédi munkájával kapcsolatban és a harmadik pedig egy jövőbeli, izgalmas rész, amiről azt tudjuk, hogy Robin veszélyben van, eltűnt.

A történet úgy kezdődik, hogy Sadie és Robin Amerikából visszaköltöznek Sadie gyerekkori házába, Londonba, amit az anyjától örököl, azzal a feltétellel, hogy Robint abba az iskolába íratja be, ahova Sadie is járt. Tulajdonképpen Sadie férje, Andrew üldözte el őket. A baj csak, hogy ez egy törtető lányiskola, amit Sadie és barátnőre, Zora is utált. Az iskola nem sokat változott azóta, szegény Robint nem fogadják be, utálatosak vele, nem beszélnek hozzá, kiközösítik. Ezt tetézi az, hogy ő jó tanuló, az osztályban a legjobb dolgozatokat írja matematikából is, ami nagyon nem tetszik egyes szülőknek, mert úgy érezték, kifúrják a lányaikat. Undorítóan viselkedtek a szülők Sadie-vel is. Aztán kiderül, hogy Sadie is ebbe az iskolába járt, ahogy a szülők királynője is úgymond, máris elkezdenek hozzá nyájasan közeledni. Szegény kislányt meg addig olyan atrocitások érték, hogy konkrétan egy ékszerdobozba csomagold döglött kukacos madarat tettek a táskájába, megrettentve ezzel szegény lányt. És még csak nem is középiskoláról van szó, hanem hatodik osztályról, ahova ott Londonban tíz éves gyerekek járnak! Tíz! Nagyon rosszindulatúak tudnak lenni a kölykök, borzasztóan. Ezek az almák nem estek messze a fájuktól, mint kiderült ilyen anyák mellett, nem csoda, hogy szegény gyerekek tönkremennek. Az egyik kislányt, Daisyt az anyja serkentőszerekkel tömte, hogy sokáig tudjon tanulni, aztán túlpörgött a lány, erre adott neki nyugtatót. Szegény lány full stresszben és megfélemlítve volt mindig, ez látszott, ahogy az anyja hozzáért vagy beszélt, nem volt elég, ha 78%-os dolgozatot írt, neki 80 fölötti kellett… Mindez oda vezetett, hogy a kislány kómába esett. Undorító, hihetetlen, hogy tényleg létezhetnek ilyen emberek, de sajnos biztos van ilyen elmebeteg szülő, aki még a felelősséget sem képes vállalni ezek után, borzasztó. Ahogy a szülők befogadták Sadie-t, úgy a gyerekek is Robint, lett egy két barátja, de főleg Pippa, akivel nagyon jól kijött.

A másik szál, Sadie munkahelyével kapcsolatos, ahol ő segéd-ügyvéd egy pernél, ahol egy 16 éves lány beperelte a fiatal történelemtanárát, szexuális erőszak, visszaélés miatt. Gondoltam, hogy a pali bűnös, annyira ártatlannak tettette magát, olyan szánalmas volt és tenyérbe mászó, hogy kész. Szegény lánynak meg olyan megalázó volt ott állnia és vallania elmondani mindent, ami történt, ráadásul még le is nézték, mert nem volt közvetlen bizonyíték arról, hogy a férfi kezdeményezett, nem a lány volt a követője és a zaklató. Borzasztó, mennyire nehéz egy lánynak, főleg egy elit, gazdag ficsúrral szemben, aki bármit elérhet a pénzével és a bociszemeivel, szemben egy kiszolgáltatott lánnyal, akinek az igazáért és a becsületéért is meg kell harcolnia, és még így is lenézik. Ez a vádlott tanár aztán elkövette azt a hibát, hogy ráment Sadie-re, így kiderült a dolog valódi háttere. Ez nagy hülyeség volt amúgy a nőtől, hogy olyanokról beszélt az ügyféllel, amiről nem kellett volna, már kezdtem azt hinni, hogy ő fogja megzsarolni és elvinni a lányár, de végül nem, szerencsére az ügy úgy alakult, ahogy kellett, és a bűnös megkapja a maga büntetését.

Aztán amikor a történet beérte a jövőt, és Robin eltűnése a jelen lett, nagyon izgalmas volt, gyanakodtam Andrewra, Robin apjára, Nicole-ra, Juliára, komolyan nem tudtam eldönteni, ki hazudik, és ki mond igazat. Aztán a végén az epilógusban bumm, kész voltam. Oké, nagyjából úgy történtek a dolgok, ahogy azt kalkuláltam, de aztán kiderült, hogy egy másik személynek is nagy szerepe volt az egészben, nem csak most, hanem egy korábbi balesetnél is, na de hogy ez ki volt, fu. Hát erre nem számítottam, de szerintem senki. Ez megerősíti a korábbi véleményem, amit leírtam. Kész. Ez az utolsó oldal rendesen hátborzongató volt.

Amilyen döcögősen indult az első néhány fejezet, annyira rákaptam a történetre, nem tudtam letenni, komoly volt, ezután bátrabban vetem bele magam a thrillerekbe, és nem adom fel az első néhány oldalon.

 

Leiner Laura – Nem egyszerű

 

Pont erre a történetre volt szükségem: humor, romantika, könnyedség, Leiner Laura stílusa.

A történet témája is nagyon tetszett nekem, hogy most a fiatal huszonéves pályakezdő korosztályt célozta meg, ennek az életszakasznak a legtöbb nehézségével és szépségével együtt. Az egész történet egy könyvkiadó köré épül fel, itt dolgozik Iza is már három éve könyvszerkesztőként. Eddig regényeket szerkesztett inkább, azonban most megkapja a jelenleg leghíresebb feltörekvő fiatal színész memoárjának szerkesztését, Király Csanádét, ami nagy előrelépés a karrierjében.

Bár a történetben szereplő könyvcímek és szereplők kitaláltak voltak, én Király Csanád helyébe a személyes kedvencemet képzeltem, bár karrierjében nem egészen egyeznek, de én Medveczki Balázst láttam „Csé” személyében.

Miközben Iza nagyban dolgozik a memoáron, amit fejezetenként kell behajtania Csanádon, új albérletébe költözik, legjobb barátjának, Dávidnak új barátnője lesz, és olyan furcsa dolgok történnek a szomszédságban, hogy valóban nem egyszerű Iza dolga.

Nagyon szerettem Hajni karakterét, aki Iza legjobb barátja, kollégák is egyben. Nagyon vicces és különc egyben, tipikusan az, aki majd hétfőtől fogyózik, meg eljár mindenféle furcsa külön edzőprogramra, de azért enni szeret a legjobban. Mint én, csak én az edzésig sem jutok el rip. XD Na de Hajni mindig ott volt Izának kérdés nélkül, amikor segítségre, támogatásra volt szüksége bármivel kapcsolatban.

 

– Nagyon jó barát vagy – nézett a szemembe.

– Ez semmiség – ingattam a fejem hanyagul.

– Nekem nem az – szipogta. – Remélem, te is tudd, hogy ha éjjel kettőkor felhívsz, hogy megöltél valakit, én csak annyit fogok kérdezni: savat vagy lapátot hozzak? – nézett a szemembe.

 

Aztán ott volt Dávid, Iza gyerekkori barátja, akivel valamiért soha nem volt köztük semmi, de már az elején tudni lehetett, hogy ők egymáséi, hiába volt ott egy új barátnő, akit el kellett viselnie mindenkinek. Szimpatikus volt Izában, hogy amikor Dávidnak volt szüksége tanácsra, akkor Iza nem a saját malmára hajtotta a vizet, hanem teljesen félre tudta tenni az érzéseit és csak Dávid érdekeit nézve támogatta őt. Ritka az ilyen, tízből talán nyolc ember, ha így gondolkodna, ilyen önzetlenül. A végén pedig megvolt a várva várt fordulat, egymásra találtak.

Kedvenc jeleneteim voltak, amikor Iza egyedül próbált szenvedve összeszerelni bútorokat, mert nála „elvi kérdés” az összeszereltetés (csak elfogyott a pénze), de ezt én is így gondolom, nem költök szerelésre, csak mondjuk én tényleg össze tudom szerelni a cuccokat. XD De aztán hirtelen felbukkant Csanád és segített neki, és mivel sokáig tartott, ott éjszakázott, de persze semmi nem volt. Amikor meg reggel Dávid megjelent az ajtóban, jól félreértette a helyzetet, olyan féltékeny lett, ezeket valamiért szeretem látni/olvasni. XD

Vicces volt, hogy Izának milyen szerencsétlenül alakultak néha a dolgok, olyan félreértésekbe keveredett a szomszédokba, ami nagyon elfajult és még igaz sem volt, de csak mondták a magukét a lakógyűlésen, szegényt konkrétan majdnem kilakoltatták miatta, de szerencsére akkor is ott volt Hajni, aki megmentette nagyjából a helyzetet. De ebben is kicsit magunkat ismertem fel, egyes hülye szomszédokkal mi se jövünk ki, de nem is mi vagyunk a gyerekesek. XD

Am még fontos mondanivaló volt a könyvben, az Csanád memoárjához köthető. Bár egy kicsapongó életet élő híres színész, aki nagy sikereket ér el, a történetéből, ahogyan elmesélte, kiderült, hogy nem minden olyan, aminek látszik, egyáltalán nem volt egyszerű eljutni oda, ahol van, karrierje csúcsára. Fontos, hogy ne csak a sikert lássuk az ember mögött, hanem az oda vezető utat is, ami nem feltétlen egyenesen visz fölfele, hanem ahogy Csanádnál is, egyszer fent, aztán lent, aztán még mélyebben, mint valaha. De csak az tud igazán szárnyalni, aki megtapasztalta, milyen a legmélyebben lenni.

Nem egyszerű, ahogy az én jelenlegi helyzetem sem az, de ez a könyv adott egy kis könnyedséget a lelkemnek. És egy jó irányt, hogy akár könyvszerkesztő is lehessek, mert már régóta foglalkoztatott ez a téma is, és nem is lehetetlen elérni. Nem egyszerű, de fighting, you got this girl!

 

Becca Prior – Talált celEB

 

Ez a könyv kettő az egyben történetet tartalmazott, míg az egyik felét már korábban elolvastam, ezt a felét csak most, mert akkor az annyira nem fogott meg és nem volt kedvem folytatni, de most megérte, mert ez sokkalta jobb volt, bár a vége lehetett volna erősebb.

Mostanában úgy rá vagyok kattanva azokra a sztorikra, amikor egy kisállat hoz össze párokat, lehet Leonardo miatt XD Ez is kicsit hasonló volt, Art elütött egy szegény kis tacsit, akit végül befogadott, ez vezetett oda, hogy megismerte Chipet.

Jó volt olyan konyvet olvasni, amiben bár meleg a főszereplő, nem mindenki meleg rajta kívül. Bár E/3 volt, ennek jót tett, mindenkinek a szemszögébe beláttam kicsit. 

Imádtam Art és Chip párosát, hihetetlen érzékiek voltak, forrt köztük a levegő az első pillantásuktól kezdve. Nem is tudom, hány oldalon keresztül olvastam a szeretkezős jeleneteket, de talán ennél szaftosabbat nem is olvastam még. Aztán a végén néha oda nem illőnek éreztem, miközben állt a káosz, miután elrabolták Chilet és leégették a házát, amikor elmentek megnézni a maradványokat, ott is a hajóházban is egymásnak estek, hát kész, ez nem lehet tényleg ilyen, amikor szerelmes az ember? Nekem kicsit sok volt mar ott hogy minden helyzetben kb csak szexelnek. Hiányzott a beszélgetés és a mélyebb töltet belőle, a kapcsolatuk inkább nekem ezért még felszínes érzetű volt, bár ők kívülről belülről érezték egymást. Viszont szerettem benne, ahogyan egymással bántak, olyan óvatossággal és szeretettel, tisztelettel, és mindenben segítették egymást, mint amikor Chip megtudta, hogy Artnak soha nem volt élvezetes az, amikor passzív fél volt, ezért a csillagokat is lehozta neki, amikor először szeretkeztek. Vagy amikor Art mindenben támogatni akarta Chip fejlődését és álmait, hogy robotikával foglalkozhasson.

Az tetszett még benne, hogy nem csak Chip volt az aktív fél, hanem olyan bizalom volt köztük, hogy kemény erős férfias férfi létére Chip engedte Artnak, hogy ő vezessen. 

Na de a könyv nem csak a szexről szólt, bár konkrétan nem tudom mit írhatnék ezen kívül, de volt itt titkos illegális tenyésztelepre való betörés, brutális gyilkosság, Chip elrablása, Art zsarolása, hogy nyilvánosságra hozzák a melegségét. De a cselekmény fele tényleg szex volt. xD

A történet lelki részét Art szüleivel való kapcsolatában láttam inkább, amikor wlőbújt nekik, akkor meglepő volt a könnyed reakciójuk, de örültem, mert elfogadták és szerették, nem ítélték el a fiúkat identitása miatt. 

A végén minden és mindenki a helyére került. A kedvenc karakaterem amúgy Shy volt, Art titkárnője, kb. szuperhős volt végig, nélküle semmi se sikerült volna, mindig Art előtt járt pár lépéssel, ahogy a keze alá dolgozott, öntudatos, erős személyiségű ember, aki mint a napfény, úgy sugárzott át a könyv lapjain. Egyszerre volt szuper alkalmazott, barát, pszichológus és minden, amire Artnak szüksége volt. Egy szuperhős volr ez a lány, nagyon örültem, hogy a végén megkapta a megérdemelt boldogságot is Monty mellett.

A történet vége nekem eléggé összecsapott volt. Az jó volt, hogy újságcikkeken keresztül érzékeltették az idő és az események haladását, de a legutolsó jelenet nekem olyan volt, mintha kitépték volna az utolsó oldalt. Tökéletes befejezés lett volna, ha úgy van vége, hogy Art nem csak beszél arról, hogy meg fogja kérni Chil kezét, hanem éppen meg is kéri, és boldogan élnek míg meg nem halnak stb.

Lehet ezért, mert nem lett olyan a vége, amire vártam, nehéz volt nagyon összeszedni a gondolataimat erről. Mert tetszett amúgy, nagyon, de közben a vége hiányérzetet keltett bennem, és nem tudtam ezért százszázalékosan jó élménbyől írni. 

Helen Hoang - Amit a szív diktál

 

Ennek a könyvnek az első felét nagyon élveztem, igazán jó karakterek vannak benne, szenvedélyesek, furák, szerethetőek, tehát minden, ami egy jó karakterhez kell. Nagyon kedveltem Annát, ahogy ott beszélt arról, hogy milyen elvárásokkal kell szembesülnie, amit egyébként gyakran nem is más emberek támasztanak felé, hanem saját maga, na meg a családja. Hát egyből megjelent a szemem előtt egy páros, akiket imádok és mindig nézek facebookon. Imádtam, amikor Anna arról morfondírozott szopás közben, hogy ő mennyire nem szeret szopni XD Imádtam, hogy van egy háziállata, Kavics, aki egyébként egy kavics XD Imádtam, hogy ilyen kis bohókás volt, de mégis elég fura, tök sok érzéssel. És Quan is lenyűgözött, már az elején. Hogy ennyire imádja a gyerekeket, hogy így áll a családjához, a barátaihoz és az élethez, hogy nem adta fel, amikor beteg lett és meggyógyult. 

Hát amikor kiderült, hogy Julian nyitott kapcsolatban akarja tovább folytatni, nem is tudom mit éreztem. Olyan "elvagyok vele, mert ezt várják el tőlem" kapcsolat volt az övék, legalábbis Anna részéről, hogy Julian mit érzett, fogalmam sincs. Ahogy Anna reagált, az egy kicsit sajnálatra méltó volt, végül beadta a derekát. Dehát ezzel meg találkozott élete szerelmével, úgyhogy ha úgy vesszük, még segített is neki Julian kiszakadni egy olyan világból, amiben amúgy a lány nem érezte magát jól, csak nem mert szólni róla, mert a családja imádta Juliant. 

Az elején, ahogy megismerkedett Quan és Anna, ahogy nézték a hülye dokumentum sorozatokat, hát annyira jó érzés volt olvasni. Ki a fene gondolna erre, hogy arról írjon, ahogy két ember más-más helyen egy randi appon találkozva a polipokról néz dokumentumfilmet XD Hát kurva jó ötlet volt. A könyv egyébként szexuálisan túlfűtött, szerintem amúgy sokkal több erotika van benne, mint amennyi kellett volna. Az elején ezek a majdnem-szexek, meg mutasd meg hogy szereted cuccok enyhén zavarbaejtőek voltak, mintha kb pornót olvasnék, pedig szerintem rohadtul nem ez volt a lényege az ő történetüknek. Viszont ez egy kicsit ilyen kettős, mert amúgy meg tök jó volt ezeket a pettingeket olvasni, szenvedélyes volt és érzéki minden mozzanata. 

Ahogy ők ketten egymásba szerettek, jöttek a bonyodalmak is. Egy kicsit olyan volt amúgy Quan helyzete, mintha kb én vinnék haza egy fiút, nem felelt meg Anna családjának a tetkóival, meg hogy ilyen félig carpe diem életmódba volt, meg hogy nem volt rendes állása, ami nem is igaz. Hát Anna családja, kezdve a nővérével... kiakasztó, fárasztó, ellenszenves, mégis nagyon valódi volt. Simán el tudom képzelni, hogy egy kínai családnál ilyen keményen bánnak a gyerekekkel, vagy hogyha egy kicsit is kilóg a családból, széttapossák. Így volt ez Annával is és a betegségével, kb nem is érdekelte a a nővérét, hogy milyen betegsége van, csak azt mondogatta, hogy ez biztos nem igaz, csak figyelemre bánik. Hát na igen... ilyen ez, amikor a családod nem hallja meg a segélykiáltásod. Borzalmas lehetett Annának, hogy miközben próbált segíteni az apjának, aki már félig a sírban volt, még arra is rá kellett jönnie, hogy a betegségének mennyi rétege van és miképp befolyásolja az életét. 

Összességében jó könyv volt, a vége felé azért kezdett laposodni, amikor már Anna rájött, hogy csak ő irányíthatja az életét, és visszatért a hegedűhöz meg Quanhoz. Az kifejezetten tetszett, hogy mindenki ott volt a koncertjén, csak a nővére nem, akivel közben összevesztek az apjuk miatt. Ezzel is az író a realitás talaján maradt. 

Rácz-Stefán Tibor – Kamupasi karácsonyra

Oké, azt hiszem kijelenthetem, hogy ez a kedvenc bl könyvem. Hirtelen azt sem tudom, mit írjak róla, egyszerre itt van minden érzés és gondolat, de nem tudom annál hitelesebben átadni, mint maga a könyv. Ezt minden bl szeretőnek el kellene olvasnia! 

Először is imádtam ezt a borítót! Másodszor a történetet, ami egy kellemetlen alaphelyzetet állít fel, Daninak a karácsonyi vacsorára haza kell vinnie a szerelmét, aki amúgy nincs, de azt hazudta, hogy van, hogy ne cikizzék. 

Adott egy gyerekkori ex-barát, Zénó, aki visszatér Dani életébe, azonban fogalma sincs arról, milyen sebeket okozott Daninak azzal, hogy anno kilépett az életéből. 

Többek között emiatt is alakult ki Daninak tisztaságmániája és OCD-je, attól a megfeleléskényszertől, hogyha minden tökéletes körülötte, akkor talán őt is szeretni fogják. Istenem amúgy, annyira fájt így olvasni a fiú belső gondolatait, hogy milyen kínt okoz neki ez, hogy nem tud uralkodni a késztetésen, hogy feltakarítsa a koszt vagy megigazítson valamit. Mindig is érdekeltek az ilyen betegségek, érdekes így olvasni róluk, könnyebb megérteni is az ezzel elő embereket. Tehát Dani sokszorosan sérült volt, dehát ki nem az? Aztán váratlanul felbukkan Zénó az Ambrózia könyvesboltban, Dani munkahelyén és elkezdődnek a bonyodalmak...

– Ó, az Obszidián! Készülj fel, hogy bele fogsz zúgni Daemon Blackbe!

Amúgy meg... ki ne akarna a könyvesboltban beleszeretni valakibe? Minden álmom egy olyan srác, aki szeret olvasni, és akivel a könyvekről is tudok beszélgetni. 

Zénónak is ott volt a magányos gyerekkora, a nagymamája, akit túl hamar elveszített, akit tizennégyévesen egyedül ápolt, senki nem volt vele abban az időben... Borzasztó magányos lehetett. 

Nehéz az élet, ha sosem tudod, jövőhéten melyik országban ébredsz majd fel. 

Végül persze Zénó lett a kamupasi karácsonyra. Istenem, de imádtam azt a kb egy napot, amit ott töltöttek, te jó ég. Szerettem, amikor egymást úgymond kerülgették, Zénónak mindig volt egy mozdulata, egy érintése egy bensőséges gesztusa Dani felé, amiről árulkodott, hogy "szerelmesek". Az egyik kedvenc jelenetem az, amikor Dani szobájában éjjel olvasnak egymásnak hátatvetve, meghitten. 

Az olvasás békességet teremt a káoszban, és boldogságot a kietlenségben.

Ez az, amire minden könyvmoly vágyik: a teljes harmóniára a pároddal, amikor az olvasás nem a másiktól elvett idő, hanem éppen az, ami közel hoz titeket egymáshoz.

Azt is imádtam, amikor Zénó segített Daninak újraélni a gyerekkori vágyait és felülette a rénszarvasdíszre, ahogyan régen az apukája tette. 

Több mint tizenöt éve halott, de ugyanúgy fáj, mint régen. Egyszerűen csak megtanultam elviselni a hiányát. Ha rá gondolok, még mindig szúr a szívem, és eláraszt a bánat, de már nem taszít a földre.

A végén volt egy történés, értem, kellett, hogy legyen benne valami bonyodalom, de hogy miért pont így, azt nem tudom. Mindenesetre neg lehetett érteni Zénó viselkedését a végén, nincs ember, aki ebben a helyzetben jól reagált volna. 

Nem a párkapcsolat és a viszonzott szerelem a kulcs önmagunk jobbá tételéhez, hanem a munka, amit mi magunk beletesszünk a fejlődésünkbe. 

Összességében minden rezdülésüket imádtam, szó szerint, amikor Daninak elakadt a szava, elállt az én lélegzetem is, teljesen kész voltam. Még sosem volt ilyen, de Daninak és Zénónak hála megtapasztaltam azt, milyen, amikor egy könyvön eláll a lélegzetem. Az a sok érzés, te jó isten, lehet elfogult vagyok, ennel az írónak nagyon szeretem a könyveit, de ez lett a kedvencem. Azt pedig külön szeretem a történteiben, hogy a szereplők több könyvön át élnek, felbukkannak mellékszereplőként a korábbi kedvenc karakterek. Már alig várom, hogy mi lesz a következő, akiben egy kicsit Dani és Zénó is megjelenik. 

Nem volt egyszerű ez a pár nap egyikünknek sem, de bármit is hoz a jövő, azt veled akarom megélni, és nem nélküled. Mert ha egy ponton rosszra fordulnának a dolgok, addig egy életre való boldog pillanatunk lehet.

Abby Jimenez – A póráz két végén

 

Ezt a könyvet fülszöveg és borító benyomására választottam, felkeltette az érdeklődésem a kiskutyás koncepció. Az alap sztori arról szólt, hogy Sloan egy ideje már elveszítette a vőlegényét, de még nem jutott túl a gyászon, azonban betoppan az életébe, pontosabban a kocsijába egy kutya, aki teljesen felforgatja az életet. Merthogy társul hozzá egy gazdi is, aki történetesen zenész, mégpedig a nő kedvence. A kiskutya remek kerítőnek bizonyult, majd egyszer én is így fogok párt választani. XD

A főszereplő, Sloan  szimpatikus volt, mondjuk ahhoz képest, hogy kivarrt karú vagány nő, nekem inkább gyengéd művészlélek lányként jött át, de persze ez nem üti egymást. 

Jason nekem nagyon megnyerő volt, imádtam az ő megjelenését, a mindent-meg-akarok-adni-neki hozzáállását, ahogy szinte tenyerén hordozta Sloant. Aki nagyon tetszett nekem, az a szókimondó legjobb barátnő volt, Kristen és a férje, akik mindig kiálltak és segítettek, amikor csak szükség volt rá.

A történet közepéig jól haladtam a könyvvel, aztán kissé kiszámítható volt a történet íve, így lassan és nehézkesen olvastam végig. Megvoltak a klisék, amikor a turné egyik állomásán megjelent a nő, hogy meglepje Jasont, de az exnek hitt énekes csaj nyitott ajtót, erre azt hitte, megcsalták. 

Az ember nem lehet befolyással arra, hogy milyen rossz dolgok történnek vele. De azt eldöntheti, hogy önmagából mennyit enged sérülni miattuk.

Amit viszont Jason tett... Hogy valóban azt hazudta, hogy így történt csam azért hogy a lánynak biztonságos élete lehessen, ezáltal lemondott róla önzetlenül, hihetetlen. Melyik férfi tenne ilyet? Kedveltem Jasont, annyira férfias és gentleman volt, több ilyen férfi kéne a világnak.

– Emlékezetből meg tudnám festeni az arcodat, tudod? – mondtam halkan. – Belém égtél, Jason.

A vége tipikusan olyan, hogy a könyv harmadánál történik valami durva bonyodalom, ami végül megoldódik. Ez éppen a koncert közben volt, amikor két szám közt Jason bevallotta a többezer ember előtt, hogy szerelmes és elénekelte a hozzá írt dalt. Aztán felismerte a tömegben ülő Sloant, elindultak egymás felé és bum, happy end. Ez a jelenet egyébként amellett, hogy klisés volt, tetszett, romantikus volt. 

Egy valóságos költemény volt, egy nőről szólt, aki maga volt az összes évszak. Ő volt a néma pillamat, amikor a hó hullani kezd. A lágy, csábító tavaszi köd a befagyott tó felett. A telihold, fehér és makulátlan a tintafekete nyári égbolton. Az ősz, ami úgy tündököl, hogy az ember szíve beleszakad, amiért láthatja ezt a békés szépséget.

Őszintén összességében nem volt rossz, aranyos volt, de annyira nem ragadott magával, hogy többször is elolvassam. 

Ez csak egy átmeneti évszak volt és minden évszaknak megvan a maga szépsége. Még akkor is, ha az ember a következőt várja.