Hm. Voltak részek, amik nagyon beszippantottak, máskor viszont azt éreztem, hogy egy kicsit leül a történet, és nehezebben haladok vele. Ettől függetlenül a hangulata nagyon működött nálam, főleg azokban a részekben, amikor Maggie már ténylegesen a Beléndek-villában van. Na, ott azért voltak pillanatok, amikor konkrétan úgy olvastam, hogy „jó, akkor most inkább felkapcsolom a villanyt” XD
Ráadásul én este, egyedül, sötétben olvastam, ami valószínűleg nem segített abban, hogy kevésbé parázzak rá a történetre. Voltak jelenetek, amik önmagukban talán nem is lettek volna annyira félelmetesek, de a könyv atmoszférája és az, hogy az ember fejben folyamatosan próbálja kitalálni, mi a franc történik a villában, elég creepyvé tette őket. A Beléndek-villa szerintem önmagában is majdnem egy külön szereplője a történetnek. Van benne valami nyomasztó és titokzatos, és kifejezetten tetszett, ahogy Sager fokozatosan adagolta a házhoz kapcsolódó titkokat.
Maggie karakterét egyébként nagyon kedveltem. Szerintem könnyű volt vele együtt haladni a történetben, főleg azért, mert ő maga is folyamatosan próbálja összerakni, mi történt valójában. Nem az a típusú főszereplő, aki mindenre azonnal tudja a választ, hanem vele együtt fedezzük fel a dolgokat. Ez nekem működött. Dane-t is bírtam, és szerintem az ő jelenléte is jót tett a történetnek. Nem éreztem azt, hogy csak azért van ott, hogy legyen valaki Maggie mellett, hanem ténylegesen hozzáadott a sztorihoz.
A fel-felbukkanó titkok is érdekesek voltak. Ezeknek nagyon tetszett az ötlete, mert egy modern csavart adtak az egész történetnek, és közben még jobban megmutatták, hogyan válik egy régi, sötét történetből valami, ami a jelenben is tovább él. Voltak titkok, amelyeknél tényleg kíváncsi voltam, hogy hova vezetnek, máskor viszont már elég hamar ki lehetett találni, hogy mi lesz a szerepük. Szóval nálam ez eléggé felemásan működött: amikor jó volt, akkor nagyon jó volt, amikor pedig kiszámíthatóvá vált, akkor egy kicsit csak vártam, hogy haladjunk tovább.
Ami viszont tényleg meglepett, az Petra halálának kérdése és Maggie szerepe benne. Arra egyáltalán nem számítottam, hogy végül Maggie ölte meg Petrát. De amikor kiderült, azért volt bennem egy kis shook. És itt jön az a rész, ami nekem is kicsit nehezen állt össze: Maggie mindössze ötéves volt, Petra pedig tizenhat. Persze lehet azt mondani, hogy egy gyerek képes lehet nagyon súlyos dolgokat tenni, főleg egy szélsőséges vagy traumatikus helyzetben, de azért egy ötéves gyerek és egy tizenhat éves lány fizikai különbségeit figyelembe véve nekem ez így elsőre abszurdnak hatott. Nem feltétlenül maga az elképzelés volt rossz, hanem inkább az, hogy a könyvnek nagyon meggyőzően kellett volna elhitetnie velem, hogyan történhetett ez meg ténylegesen. Egy tizenhat éves lány már nem egy kisgyerek, hanem fizikailag és mentálisan is egészen más szinten van, mint egy ötéves. Ezért nekem a „Maggie ölte meg Petrát” fordulat inkább akkor működött volna igazán, ha a körülmények sokkal egyértelműbben megmagyarázzák, hogyan tudott egyáltalán kialakulni az a helyzet, amelyben ez megtörténhetett. Maga a csavar meglepett, csak a mögötte lévő logikát éreztem egy picit erőltetettnek.
Viszont azt el kell ismernem, hogy a Beléndek-villa titkai nagyon tetszettek. Talán ez volt az egész könyv egyik legerősebb része számomra. Szerettem azt az érzést, amikor egyre több apróság kerül elő, és az ember rájön, hogy a ház története sokkal bonyolultabb annál, mint amit először gondolt. A villa múltja, az ott történt dolgok és az, ahogyan ezek a jelen eseményeihez kapcsolódnak, végig adott egyfajta „itt biztos van még valami” érzést. És pont emiatt voltak azok a részek a kedvenceim, amikor Maggie már bent volt, és ténylegesen elkezdett belemerülni a ház rejtélyeibe.
A könyv közben annyi kérdést épített fel, hogy a végére már nagyon magasak lettek az elvárásaim. Amikor pedig megkaptam a válaszokat, nem feltétlenül volt mindegyik olyan kielégítő, mint amire számítottam. Ettől még nem tartom rossz lezárásnak, egyszerűen csak nem tudom eldönteni, hogy teljesen az én ízlésem volt-e.
Összességében viszont tetszett. Nem volt tökéletes, néha untam, néhány fordulatot előre lehetett sejteni, és voltak olyan részek, ahol kicsit lassúnak éreztem a történetet. De amikor beindult, akkor nagyon be tudott szippantani. A hangulata szerintem kifejezetten erős, a Beléndek-villa pedig tökéletes helyszín egy ilyen történethez. Maggie-t és Dane-t is kedveltem, a titkok pedig érdekes ötletet jelentettek, még ha nem is mindegyik működött egyformán jól.
És azt hiszem, nálam pont a hangulat vitte el az egészet. Nem feltétlenül azért féltem néha, mert annyira brutálisan félelmetes dolgok történtek, hanem mert Sager nagyon jól elérte, hogy folyamatosan legyen bennem egy kis kellemetlen érzés: „valami nincs rendben ezzel a házzal.” Este, egyedül, sötétben olvasva pedig ez hatványozottan működött.
És őszintén? Ha egy könyv miatt este egyedül ülve elkezdem azt érezni, hogy talán mégsem kellett volna lekapcsolni a villanyt, az már nálam valamit jól csinált.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése