Helen Hoang - Amit a szív diktál

 

Ennek a könyvnek az első felét nagyon élveztem, igazán jó karakterek vannak benne, szenvedélyesek, furák, szerethetőek, tehát minden, ami egy jó karakterhez kell. Nagyon kedveltem Annát, ahogy ott beszélt arról, hogy milyen elvárásokkal kell szembesülnie, amit egyébként gyakran nem is más emberek támasztanak felé, hanem saját maga, na meg a családja. Hát egyből megjelent a szemem előtt egy páros, akiket imádok és mindig nézek facebookon. Imádtam, amikor Anna arról morfondírozott szopás közben, hogy ő mennyire nem szeret szopni XD Imádtam, hogy van egy háziállata, Kavics, aki egyébként egy kavics XD Imádtam, hogy ilyen kis bohókás volt, de mégis elég fura, tök sok érzéssel. És Quan is lenyűgözött, már az elején. Hogy ennyire imádja a gyerekeket, hogy így áll a családjához, a barátaihoz és az élethez, hogy nem adta fel, amikor beteg lett és meggyógyult. 

Hát amikor kiderült, hogy Julian nyitott kapcsolatban akarja tovább folytatni, nem is tudom mit éreztem. Olyan "elvagyok vele, mert ezt várják el tőlem" kapcsolat volt az övék, legalábbis Anna részéről, hogy Julian mit érzett, fogalmam sincs. Ahogy Anna reagált, az egy kicsit sajnálatra méltó volt, végül beadta a derekát. Dehát ezzel meg találkozott élete szerelmével, úgyhogy ha úgy vesszük, még segített is neki Julian kiszakadni egy olyan világból, amiben amúgy a lány nem érezte magát jól, csak nem mert szólni róla, mert a családja imádta Juliant. 

Az elején, ahogy megismerkedett Quan és Anna, ahogy nézték a hülye dokumentum sorozatokat, hát annyira jó érzés volt olvasni. Ki a fene gondolna erre, hogy arról írjon, ahogy két ember más-más helyen egy randi appon találkozva a polipokról néz dokumentumfilmet XD Hát kurva jó ötlet volt. A könyv egyébként szexuálisan túlfűtött, szerintem amúgy sokkal több erotika van benne, mint amennyi kellett volna. Az elején ezek a majdnem-szexek, meg mutasd meg hogy szereted cuccok enyhén zavarbaejtőek voltak, mintha kb pornót olvasnék, pedig szerintem rohadtul nem ez volt a lényege az ő történetüknek. Viszont ez egy kicsit ilyen kettős, mert amúgy meg tök jó volt ezeket a pettingeket olvasni, szenvedélyes volt és érzéki minden mozzanata. 

Ahogy ők ketten egymásba szerettek, jöttek a bonyodalmak is. Egy kicsit olyan volt amúgy Quan helyzete, mintha kb én vinnék haza egy fiút, nem felelt meg Anna családjának a tetkóival, meg hogy ilyen félig carpe diem életmódba volt, meg hogy nem volt rendes állása, ami nem is igaz. Hát Anna családja, kezdve a nővérével... kiakasztó, fárasztó, ellenszenves, mégis nagyon valódi volt. Simán el tudom képzelni, hogy egy kínai családnál ilyen keményen bánnak a gyerekekkel, vagy hogyha egy kicsit is kilóg a családból, széttapossák. Így volt ez Annával is és a betegségével, kb nem is érdekelte a a nővérét, hogy milyen betegsége van, csak azt mondogatta, hogy ez biztos nem igaz, csak figyelemre bánik. Hát na igen... ilyen ez, amikor a családod nem hallja meg a segélykiáltásod. Borzalmas lehetett Annának, hogy miközben próbált segíteni az apjának, aki már félig a sírban volt, még arra is rá kellett jönnie, hogy a betegségének mennyi rétege van és miképp befolyásolja az életét. 

Összességében jó könyv volt, a vége felé azért kezdett laposodni, amikor már Anna rájött, hogy csak ő irányíthatja az életét, és visszatért a hegedűhöz meg Quanhoz. Az kifejezetten tetszett, hogy mindenki ott volt a koncertjén, csak a nővére nem, akivel közben összevesztek az apjuk miatt. Ezzel is az író a realitás talaján maradt. 

Rácz-Stefán Tibor – Kamupasi karácsonyra

Oké, azt hiszem kijelenthetem, hogy ez a kedvenc bl könyvem. Hirtelen azt sem tudom, mit írjak róla, egyszerre itt van minden érzés és gondolat, de nem tudom annál hitelesebben átadni, mint maga a könyv. Ezt minden bl szeretőnek el kellene olvasnia! 

Először is imádtam ezt a borítót! Másodszor a történetet, ami egy kellemetlen alaphelyzetet állít fel, Daninak a karácsonyi vacsorára haza kell vinnie a szerelmét, aki amúgy nincs, de azt hazudta, hogy van, hogy ne cikizzék. 

Adott egy gyerekkori ex-barát, Zénó, aki visszatér Dani életébe, azonban fogalma sincs arról, milyen sebeket okozott Daninak azzal, hogy anno kilépett az életéből. 

Többek között emiatt is alakult ki Daninak tisztaságmániája és OCD-je, attól a megfeleléskényszertől, hogyha minden tökéletes körülötte, akkor talán őt is szeretni fogják. Istenem amúgy, annyira fájt így olvasni a fiú belső gondolatait, hogy milyen kínt okoz neki ez, hogy nem tud uralkodni a késztetésen, hogy feltakarítsa a koszt vagy megigazítson valamit. Mindig is érdekeltek az ilyen betegségek, érdekes így olvasni róluk, könnyebb megérteni is az ezzel elő embereket. Tehát Dani sokszorosan sérült volt, dehát ki nem az? Aztán váratlanul felbukkan Zénó az Ambrózia könyvesboltban, Dani munkahelyén és elkezdődnek a bonyodalmak...

– Ó, az Obszidián! Készülj fel, hogy bele fogsz zúgni Daemon Blackbe!

Amúgy meg... ki ne akarna a könyvesboltban beleszeretni valakibe? Minden álmom egy olyan srác, aki szeret olvasni, és akivel a könyvekről is tudok beszélgetni. 

Zénónak is ott volt a magányos gyerekkora, a nagymamája, akit túl hamar elveszített, akit tizennégyévesen egyedül ápolt, senki nem volt vele abban az időben... Borzasztó magányos lehetett. 

Nehéz az élet, ha sosem tudod, jövőhéten melyik országban ébredsz majd fel. 

Végül persze Zénó lett a kamupasi karácsonyra. Istenem, de imádtam azt a kb egy napot, amit ott töltöttek, te jó ég. Szerettem, amikor egymást úgymond kerülgették, Zénónak mindig volt egy mozdulata, egy érintése egy bensőséges gesztusa Dani felé, amiről árulkodott, hogy "szerelmesek". Az egyik kedvenc jelenetem az, amikor Dani szobájában éjjel olvasnak egymásnak hátatvetve, meghitten. 

Az olvasás békességet teremt a káoszban, és boldogságot a kietlenségben.

Ez az, amire minden könyvmoly vágyik: a teljes harmóniára a pároddal, amikor az olvasás nem a másiktól elvett idő, hanem éppen az, ami közel hoz titeket egymáshoz.

Azt is imádtam, amikor Zénó segített Daninak újraélni a gyerekkori vágyait és felülette a rénszarvasdíszre, ahogyan régen az apukája tette. 

Több mint tizenöt éve halott, de ugyanúgy fáj, mint régen. Egyszerűen csak megtanultam elviselni a hiányát. Ha rá gondolok, még mindig szúr a szívem, és eláraszt a bánat, de már nem taszít a földre.

A végén volt egy történés, értem, kellett, hogy legyen benne valami bonyodalom, de hogy miért pont így, azt nem tudom. Mindenesetre neg lehetett érteni Zénó viselkedését a végén, nincs ember, aki ebben a helyzetben jól reagált volna. 

Nem a párkapcsolat és a viszonzott szerelem a kulcs önmagunk jobbá tételéhez, hanem a munka, amit mi magunk beletesszünk a fejlődésünkbe. 

Összességében minden rezdülésüket imádtam, szó szerint, amikor Daninak elakadt a szava, elállt az én lélegzetem is, teljesen kész voltam. Még sosem volt ilyen, de Daninak és Zénónak hála megtapasztaltam azt, milyen, amikor egy könyvön eláll a lélegzetem. Az a sok érzés, te jó isten, lehet elfogult vagyok, ennel az írónak nagyon szeretem a könyveit, de ez lett a kedvencem. Azt pedig külön szeretem a történteiben, hogy a szereplők több könyvön át élnek, felbukkannak mellékszereplőként a korábbi kedvenc karakterek. Már alig várom, hogy mi lesz a következő, akiben egy kicsit Dani és Zénó is megjelenik. 

Nem volt egyszerű ez a pár nap egyikünknek sem, de bármit is hoz a jövő, azt veled akarom megélni, és nem nélküled. Mert ha egy ponton rosszra fordulnának a dolgok, addig egy életre való boldog pillanatunk lehet.

Abby Jimenez – A póráz két végén

 

Ezt a könyvet fülszöveg és borító benyomására választottam, felkeltette az érdeklődésem a kiskutyás koncepció. Az alap sztori arról szólt, hogy Sloan egy ideje már elveszítette a vőlegényét, de még nem jutott túl a gyászon, azonban betoppan az életébe, pontosabban a kocsijába egy kutya, aki teljesen felforgatja az életet. Merthogy társul hozzá egy gazdi is, aki történetesen zenész, mégpedig a nő kedvence. A kiskutya remek kerítőnek bizonyult, majd egyszer én is így fogok párt választani. XD

A főszereplő, Sloan  szimpatikus volt, mondjuk ahhoz képest, hogy kivarrt karú vagány nő, nekem inkább gyengéd művészlélek lányként jött át, de persze ez nem üti egymást. 

Jason nekem nagyon megnyerő volt, imádtam az ő megjelenését, a mindent-meg-akarok-adni-neki hozzáállását, ahogy szinte tenyerén hordozta Sloant. Aki nagyon tetszett nekem, az a szókimondó legjobb barátnő volt, Kristen és a férje, akik mindig kiálltak és segítettek, amikor csak szükség volt rá.

A történet közepéig jól haladtam a könyvvel, aztán kissé kiszámítható volt a történet íve, így lassan és nehézkesen olvastam végig. Megvoltak a klisék, amikor a turné egyik állomásán megjelent a nő, hogy meglepje Jasont, de az exnek hitt énekes csaj nyitott ajtót, erre azt hitte, megcsalták. 

Az ember nem lehet befolyással arra, hogy milyen rossz dolgok történnek vele. De azt eldöntheti, hogy önmagából mennyit enged sérülni miattuk.

Amit viszont Jason tett... Hogy valóban azt hazudta, hogy így történt csam azért hogy a lánynak biztonságos élete lehessen, ezáltal lemondott róla önzetlenül, hihetetlen. Melyik férfi tenne ilyet? Kedveltem Jasont, annyira férfias és gentleman volt, több ilyen férfi kéne a világnak.

– Emlékezetből meg tudnám festeni az arcodat, tudod? – mondtam halkan. – Belém égtél, Jason.

A vége tipikusan olyan, hogy a könyv harmadánál történik valami durva bonyodalom, ami végül megoldódik. Ez éppen a koncert közben volt, amikor két szám közt Jason bevallotta a többezer ember előtt, hogy szerelmes és elénekelte a hozzá írt dalt. Aztán felismerte a tömegben ülő Sloant, elindultak egymás felé és bum, happy end. Ez a jelenet egyébként amellett, hogy klisés volt, tetszett, romantikus volt. 

Egy valóságos költemény volt, egy nőről szólt, aki maga volt az összes évszak. Ő volt a néma pillamat, amikor a hó hullani kezd. A lágy, csábító tavaszi köd a befagyott tó felett. A telihold, fehér és makulátlan a tintafekete nyári égbolton. Az ősz, ami úgy tündököl, hogy az ember szíve beleszakad, amiért láthatja ezt a békés szépséget.

Őszintén összességében nem volt rossz, aranyos volt, de annyira nem ragadott magával, hogy többször is elolvassam. 

Ez csak egy átmeneti évszak volt és minden évszaknak megvan a maga szépsége. Még akkor is, ha az ember a következőt várja.

Sue Fortin - Sister Sister

 

Sue Fortintól már olvastam könyvet, az akkor annyira nem fogott meg, ez ellenben nagyon is, hiába volt kiszámítható, olyan jól volt az XD voltak benne meglepő tények így is, amik jól jöttek ki benne, akkor robbant, amikor kellett neki. 

Alapjáraton nagyon kedveltem Claret, olyan igazi nő és anyuka jelent meg a lelki szemeim előtt, aki lojális a férjéhez és a családjához, közben jól teljesít a munkában is, olyan igazi tökéletes nő, akit mindenki szeret. A férje Luke is szimpatikus volt, bár többször gondoltam őt papucsnak, mint erős férjnek, meg ez a muveszkedos baromsága sem tetszett, gyakorlatilag Clare teremtette meg a pénzt. Ellenben a kapcsolatuk nagyon szép volt, ahol szeretet és szerelem is jelen volt, osszeillo páros képet nyújtották, akik meg tudnak mindent beszélni egymással, noha Clare életében jelent volt a folytonos szomorúság, amiért 20 éve nem látta a húgát, ami egyébként beterítette az egész könyvet szürkeséggel. 

Amikor megkapta a levelet Alice-től tök boldog volt mindenki, aztán fokozatosan jöttek a baljós dolgok, a paranoia, Clare gyanakvása, ami ugye teljesen jogos volt. Ezen a ponton egyébként Lukeot utáltam, hogy ennyire nem ismeri a feleségét, hogy ennyire nem hisz neki gyakorlatilag semmiben, amit a felesége próbált neki elmondani/elmagyarázni. Inkább hitt egy gyakorlatilag vadidegennek, akit nem is ismert, mintsem annak a nőnek, akivel X ideje együtt van és minden rezdülését ismeri. Luke itt nálam lecsúszott jó mélyre, habár minden közvetett bizonyíték Clare ellen szólt, azért baszki csak a feleségemnek hiszek, nem egy kis csitrinek. Na mindegy. 

A vége több ízben is meglepő volt. Először Leonardre gondoltam, hogy tutira ő lesz az emberünk, aztán róla egy másik dolog derült ki, ami rohadtul meglepett, bár tök logikusan fel volt építve. Aztán a kettő nem zárta ki egymást, tehát továbbra is ott maradt lehetséges főgonoszkent a fejemben, de ekkor már Tom is itt volt, hogy tutira ő lesz az XD Szegény Alicet sajnáltam, teljesen másképp is alakulhatott volna ez, dehát ilyen egy mi lett volna, ha... Egy katyvasz volt az egész amúgy, de egy logikus katyvasz, es ugye mint az elején írtam, kiszámítható is, de tényleg így, kiszámíthatóan kiszámíthatatlan.