Ezt a könyvet annak reményében
kezdtem el olvasni, hogy ad egy kis kikapcsolódást, hogy a februárt egy
hangulatos, aranyos romantikus regénnyel zárhatom, de őszintén, tovább tartott
befejeznem, mint terveztem. Sajnos nem annyira ragadott meg, mint vártam volna,
s talán, ha nem írom le, hogy milyen volt olvasni, pár hét múlva tényleg nem is
emlékeznék rá, mert nem volt olyan maradandó egyik szereplő jelleme sem, az
események is zavarosak voltak néhol, és nem sok olyan gondolat volt benne, amire
úgy rácsodálkozhattam.
Alapból a könyv elején már az
van, hogy a Rómába tartó repülőn Anna kezét megkéri a barátja, akivel konkrétan
együtt nőttek fel, együtt vannak vagy tíz éve, de az utóbbi pár évben már nem érezte
a szerelmet, és inkább teherként tekintett a fiúval való kapcsolatára, mert
visszafogta az álmai elérésében. Már eleve ez a része nem tetszett a lányban, hogyha
nincsenek már hosszú távú tervei Stephennel, akkor legyen akármilyen kiskutya
tekintete is, de őszintén vállalja fel, hogy szakítsanak, mert szánalomból
együtt lenni valakivel… Hát, szerintem nem helyes.
„Mert az ember csak addig emlékezik valamire, amíg kézzelfogható bizonyítéka van arra, hogy valaha létezett.”
Aztán az sem mellékes, hogy éppen egy esküvőre tartottak, szóval részben megértem, hogy amint leszálltak a géppel, a lehető legkevesebbet akart összefutni a fiúval, de ezt konkrétan azelőtt tette meg, hogy bármit is megbeszéltek volna, és egészen Rómáig menekült Toszkánából a lány, hogy ne kelljen szembenéznie Stephennel, mert képes lett volna úgy dönteni, hogy mégis a kapcsolat mellet dönt, amiről tudja, hogy nem akarja.
Hát, elég idegesítő volt a lány, aztán Rómába még azzal az ürüggyel is ment, hogy egy hírből ismert cukrászt keressen fel a különleges karácsonyi édessége miatt, amivel tökéletessé tehetné az egyébként számára ismeretlen pár esküvőjét. Aztán valamikor a nap elején találkozott Matteoval, akivel két napot töltöttek együtt, és így folytatták a keresést és az éttermek kipróbálását, mivel a lány főzőiskolába járt egyébként, de közben azért ismerkedtek és közelebb is kerültek egymáshoz.
„– Szeretném azt gondolni, hogy ha sikerül akár egy embert is boldoggá tennem, akkor ő majd egy másik embert tesz boldoggá. Érted, mire gondolok? Mintha a boldogság ragadós lenne.”
Miközben olvastam, nem akadtam
fent ezen, de így utólag visszanézve és számolva, konkrétan eltelt nagyon
maximum négy nap a lánykéréses incidens után az esküvő napjáig, amikor is Anna
és Matteo már konkrétan szerelmet vallottak egymásnak. Hát én ezt nem egészen
értettem, mert hiába nem volt szerelmes már Stephenbe, azért rengeteget voltak
együtt, és még egy hetet vagy hónapot se vár, és már egy szinte még ismeretlen srácba szerelmes… De
egyébként így volt ezzel Stephen is, már udvarolt egy másik lánynak a násznépből,
szóval az egész nagyon hirtelen és furcsa volt számomra. A karakterek nem
voltak érettek, a kifogás is sok volt, mindenki menekült a problémák elől, de
legalább az utolsó öt oldalon sikerült azokat is megbeszélni.
„Mert azzal, hogy elhisszük, hogy valami nem fog összejönni, a legjobb úton haladunk afelé, hogy tényleg ne sikerüljön.”
Nem igazán tetszettek a karakterek, a párbeszédek közül is csak egy volt, amit kiemeltem, mert tetszett, nem volt benne számomra érzelem, csak sok kifogás, egy rohanás volt az egész, menekülés a való élet problémái elől, és ez nem tetszett. Ami pozitívumot ki tudok belőle emelni, az az volt, hogy Anna milyen őszinte szenvedéllyel élt a főzés és sütés iránt, azt jó volt olvasni, amikor erről beszélt, s igazából az embereket szeretné boldoggá tenni azzal, amit készít.
Sajnos ez a
könyv egy kicsit csalódás volt, nagyon próbáltam megtalálni benne azt, ami
értékes, viszont összességében jobbat vártam. :c
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése