Kristen Proby - Közel hozzád

 

Hm, nem tudom. Nagy reményekkel kezdtem neki, mert minden pdf oldalon ez az egyik legnepszerubb konyv, aztán valahogy mégsem azt kaptam tőle, amire vártam. Talán elvarasok nélkül jobban tetszett volna, pedig nem állítottam fel olyan nagy dolgokat. Meg így is jobb volt, mint az Éjszaka ura, és néha már rosszul érzem magam hogy mindent ahhoz hasonlítok, dehat na XD 

Alapvetően Landon karaktere nagyon bejött, igazán olyan férfi volt, akire mindenki vágyik, szexi és okos és odaado. De valami nagyon hiányzott belole, nem voltam érte úgy igazán oda, mint Elliot vagy Danny karakteréért. Éreztem a személyiségét, de valahogy mégis üresnek hatott. 

Camille meg hát... Annyira próbálta az író igazi, színtiszta nőnek ábrázolni, hogy nekem elvesztette a hitelességét. Landon volt a gyermekkori szerelme, ráadásul az egyik legjobb barátnőjének a bátyja, ezért sokat találkoztak régebben is. Aztan mégsem lett semmi Landon és közte, ezért a férfi bevonult a haditengerészetbe, Cami pedig hozzament egy ferfihez, akivel az egyetem alatt ismerkedtek meg. Már eleve az a tény, hogy hozzament egy ferfihez, mert ez volt a "logikus" lépés, meg hogy elfelejtse Landont, nagyon árulkodó lehet. Aztán amikor Landon visszajott a haditengerészetből, akkor Cami újra úgy viselkedett, mint egy 16 éves kis fruska, a többiek pedig annyira mondták hogy ő egy ízig-vérig nő, csak mert állandóan magassarkúba járt, hogy el se hittem. Persze, nyilván változott az akkori énjéhez képest, meg nincs azzal baj, ha egy nő x éves korában nem olyan igazi nő, nekem itt csak azzal volt problémám, hogy ezt beakartak nekem adni, pedig Cami nekem nem volt egy ilyen. 

Arra viszont muszáj emlékeznem, hogy milyen csodas párbeszédek voltak benne. Szinte az összes, ami Landon és Cami között zajlott. Imádtam mindet, pont olyan stílusban íródott, ahogy én azt szeretem. Néha flörtölősebb, néha pedig nagyon romantikus, amibe beleolvad az ember. 

– Elveszek benned – suttogom, és azt kívánom, bárcsak látnám az arcát, de nem akarom őt megmozdítani. 

– Mm! – válaszolja. – De ez olyan fajta elveszés, amelyik hasonlít a megtalálásához.

Pislogva emésztem a szavait, és ebben a pillanatban már tudom, hogy számomra soha többé nem lesz senki más. 

Egyébként maga a szerelem szerintem túl gyorsan történt közöttük még annak ellenére is, hogy kiderult, hogy Landon is mindig szerette Camit. Nem is a szerelem, mert az ott volt közöttük mindig, inkább a kezdete. Gyorsan történt a randi, szinte Landon hazajott és rá 1 hétre elhivta Camit, aki pedig hát ofc igent mondott. Valahol megertem Camit, hiszen biztos egész életében erre várt, de úgy gondolom, hogy a mindig elhangzott "igazi nő"-ként lehetett volna benne egy kicsivel több tartás. Hogy ne rögtön mondjon igent, hanem később. Ennek ellenére szép volt a szerelem, ami kialakult közöttük, még úgyis, hogy Cami állandóan attól félt, hogy majd Landon egyszer megunja az otthonlétet és elmegy, merthogy ő egy "vándorlélek". 

– Meg fogod unni a hangomat – mondja, majd mosolyogva fölnéz rám. 

– Kizárt – válaszolom, aztán nyomok egy puszit az orrára. – A hangod koronázza meg a napjaimat. 

– A hangom? Nem a testem vagy a szám? 

– Azok is rendkívül figyelemreméltóak – válaszolom, aztán fölemelem a karom, és átkarolom a vállát. – De a hangod az, ami nélkül mit sem érne a napom. 

Láttam, hogy több része van, de szerintem ezek után arra már nem leszek kíváncsi rip. Mindenesetre tényleg voltak olyan részek ebben a könyvben, amik tetszettek, úgyhogy nem volt felesleges időpocsékolás, de nem nyert meg.