Leiner Laura - Mindig karácsony

 

Alig egy éve, hogy ezt a könyvet megvettem, és határozottan úgy emlékszem, legalábbis képek vannak a fejemben arról, hogy ezt már a kezemben tartva elolvastam, mégse emlékeztem semmire belőle, nem tudtam visszaidézni egy jelenetet sem. Hogy lehet az, hogy olvastam valamit, ami bizonyára tetszhetett is, mert őszintén, Leiner Laura műveinek a 90%-a kedvenceim közt tolonganak, erre meg nem emlékeszem. Már ha egyáltalán olvastam, mert közben ebben is elbizonytalanodtam. Létezik, hogy egy évig várt rám a polcon? Ezért is jó, hogy itt ez a kis blog, ami igazából nekünk van, hogy megosszuk a benyomásainkat, élményeinket, tapasztalatainkat egy könyvvel kapcsolatban. Úgyhogy Vivien, nehogy elfelejtsd megint!

A lényegre térve, december huszonharmadikán kezdtem el olvasni, karácsony küszöbén, mert vágytam az ünnepi hangulathoz illő történetre, kikapcsolódásra, meghittségre. Sokkal több ideig tartott befejeznem, de jól esett elidőzni vele, bár már januárba nyúlt az újév, mire a végére értem, így a karácsonyi hangulatom is alábbhagyott, de nem bántam, mert végül is visszahozta. Ahogy haladtam vele, már az egyharmadánál tarthattam, amikor rájöttem, hogy miért nem volt annyira tartós első olvasatra is (már ha megtörtént, de szerintem igen XD). Merthogy nem egybefüggő cselekménysorozata van az első oldaltól az utolsóig, hanem három egymástól elkülönülő novellából áll, így három lány életébe kapunk bepillantást arra, hogy hogyan élik meg a karácsonyi időszakot felölelő négy napot. Ez lehet nem indok arra, hogy miért nem tudtam visszaidézni a történéseket, de szokatlan volt Laurától nem egy komplett, hanem több szálon futó, egymással összeérő, mégis különböző történeteket olvasni. Ettől függetlenül nagyon tetszett, érdekes volt felfedezni azokat a kapcsolódási pontokat, amik párhuzamot vontak a szereplők élete közt.

Mindhárom rész ugyanazzal a jelenettel kezdődik, amikor is a december huszonharmadikai karácsony előtti rohamban, a zsúfolt plázának egy mozgólépcsőjét menet közben néhány vicceskedő gyerek egy prank videó kedvéért megállítják, és lefilmezik, hogy a rajta utazó emberek hogyan reagálnak erre. A legtöbben persze dühösen és egyesek el is esnek. De pont úgy hozta ki a sors, hogy a lépcső tetején éppen azt a három lányt veszi fel a kamera, akiknek a szemszögeiből olvashatunk, s akik nem ismerik egymást közvetlenül, de egyikük szomszédja például a másiknak a rokonai, a másik találkozik a barátjának a haverjával, aki a harmadik lánynak a barátja. Szóval elég komplikált, de szépen kiegyenesednek a szálak, s minden mindennel összefügg. XD

Az elsőben Annát ismerhetjük meg, aki a pláza mozijában dolgozik, s azon igyekszik, hogy minél több pénzt tudjon összegyűjteni, hogy megvehesse magának a már régen kinézett autót. Csak nem lehet minden olyan egyszerű, éppen aznap dönt úgy a volt barátja, hogy újdonsült barátnőjével megnéznek egy filmet, mikor Anna is ott áll a pult mögött, aki mindent megtenne azért, hogy ne kelljen szembe találkoznia az exével. Még arra is képes, hogy odaáll egy tök ismeretlen srác mellé, átveszi tőle a páros popcorn menüt, hogy eljátssza: ők valójában együtt érkeztek a filmre. Én ezt biztosan nem mertem volna megcsinálni, de annyira szerencsétlen volt Anna helyzete is. Mégis jól jött ki a dologból, mert kölcsönösen elkezdtek érdeklődni egymással az őt kisegítő fiú iránt, mégha ezt nem is vallotta be magának először, de a több órás telefonbeszélgetések után már kénytelen volt. Rájött, hogy már képes tiszta lappal kezdeni, és le tudta magában zárni a korábbi kapcsolatát.

A második történet Lucáról szólt. Ez sokkal komorabb hangulatú volt már. Nem úgy alakult számára az év, ahogyan várta: nem sikerült az egyetemi felvételije, így nem került be az orvosira, amire már egészen kiskora óta készült. Legjobb barátnőjével eltávolodtak egymástól, akinek viszont sikerült bekerülnie az egyetemre. Nem csak a baráti kapcsolataira volt hatással ez a lesújtó nyár közepi hír, hanem teljesen minimálisra csökkent a családjával való kommunikáció is, ingerlékeny, bezárkózott lett, s csak a tanulásba merülve tudta elfelejteni azokat a nehéz gondolatokat és érzéseket, melyek a személyes kudarcként megélt, sikertelen felvételiből adódtak. Elutasításra elutasítással válaszolt, de a felajánlott második lehetőséget nem fogadta el, bezárt, visszahúzódott a köré vaskosan felépített falak mögé. Igazából megértettem őt valamilyen szinten, de közben nem értettem egyed minden reakciójával. Ha nekem történne az életemben olyan kudarc, ami letaszít, hogy nem tudom, mit kezdjek az életemmel, megkérdőjelezném az értelmét mindennek is, akkor a barátaimnál keresnék menedéket, és a családom is biztosan támogatna. Elsőre nehéz lenne, de mivel azt szeretném, hogy segítsenek, hagynám nekik. Sajnáltam Lucát, hogy neki nem volt biztos pontja, akihez fordulhatott, hogy az a barátság, amit legjobbnak hitt, sose ért annyit, mint aminek gondolta. Elszomorított, hogy amikor próbált közeledni a húgához, akkor zárt ajtókra talált, mert a lányka el volt foglalva a saját életének videóra vételével, hogy a You Tube csatornájára feltöltve minél több követőre tegyen szert. Aztán váratlan események hatására Luca fel tudta ismerni azt, hogy néha szükség van arra, hogy az ember maga tegye félre a számára fontos dolgokat, hogy a másik személy felé ezzel egy lépést tudjon tenni, lehetőséget adni maguknak arra, hogy értékes időt tölthessenek el. Nem csak a másik emberen múlik a dolgok alakulása, hanem kettőn áll, hogy sikerül-e megoldani a problémákat, közelebb tudnak-e kerülni egymáshoz, vagy beletörődve elvonul mindenki a saját dolgára. Örültem annak, hogy Luca képes volt ezt a nehéz, de szükséges döntést meghozni, és lépett egyet, nem csak kettejük, hanem a család érdekét is szem előtt tartotta.

Az utolsó Bogiról szólt, akinek az életébe leginkább bele tudtam képzelni magamat. Jellembéli tulajdonságokban, ízlésben is nagyon hasonlóságokat fedeztem fel, érdekes volt így olvasni, mintha kicsit rólam is szólt volna ez. Csak kár, hogy nekem nincs egy helyes srác ismerősöm a szemközti utcából, akivel a térdig érő hóban órákat fagyoskodva beszélgethetnék. De hó sincs, szóval mindegy. XD Ennek a hangulatán jött át leginkább a karácsony érzése számomra, úgy éreztem, mintha én is ott ülnék az ünnepi asztalnál. Meghitt volt, romantikus, reményekkel és várakozásokkal teli, családias és szeretetközpontú. Olyan, amiről a karácsonynak szerintem szólnia kellene, és jó volt ezt az érzést a lapokról is megkapni.

Sokkal többrétű volt ez a könyv, mint amit itt sok szóban megemlítettem róla, nem csak a szerelmi szálak, hanem a családok élete is nagyon fontos volt, mégse tudok olyan sokat írni róla, mert olyan kis rövidek voltak a történetek, és mégis annyi minden volt bennük a háttérben, hogy egyszerűbb lenne az egészet ideírni, hiába lenne az majd’ ötszáz oldal. Élveztem, szórakoztatott, megmosolyogtatott, melegséggel töltött el, néhol elszomorított, de meghitt és boldog hangulatba is repített. Tipikusan olyan, amit a karácsonyi fennforgások után egy finom meleg tea társaságában, bekuckózva szeretnék olvasni kikapcsolódás gyanánt. Ami talán hiányzott nekem belőle, azok a gondolatok, amik a cselekmény és a karakterek mellett színesebbé, mélyebbé teszik számomra a történeteket. Sajnos idézetet sem tudok kiemelni belőle, hiába tetszettek és élveztem a párbeszédeket, láttam a szereplők lelki fejlődését, nem egy helyen, néhány mondatban öszpontosultak ezek, hanem az egészet átívelték.

Örültem, hogy elolvastam, jövő decemberben pedig újra megteszem, kíváncsi vagyok, hogy akkor mk fogják megragadni a figyelmemet belőle, megtalálom-e azokat a gondolatokat, amiket most lehet, hogy nem vettem észre, vagy csak nem jól kerestem.