Tudtam, hogy lényegében más lesz ez a könyv, mint amiket olvastam az írótól, már a legelejétől kezdve fanfic hatása volt a tartalomnak, viszont sok könyvet meg tudnak tölteni úgy, hogyha valami nagyon fanfic is, az író képes ezt úgy megcsinálni, hogy egy csodálatos történet legyen. Hát sajnos valamiért úgy érzem, hogy most ezt itt nem sikerült elérni nálam. Tetszett, mert nem lehet rá azt mondani, hogy nem, ugyanis elég gyorsan elolvastam, inkább azzal volt a probléma, hogy mivel Colleenról van szó, magasak voltak az elvarasaim a karakterekhez, a sztorihoz. Nem volt kiemelkedő karakter, mondat, történés. Ennek ellenére tudatos volt a felépítés, minden a helyén volt egyébként, talán lehetett volna most valami szabálytalanság az egészben; túl kiszámítható volt, olyan sablon az egész, ami nagyon meglepett. És közben meg tényleg tetszett. Fura.
Tetszett Miles, de nem volt semmi extra, nem lettem belé szerelmes. Az indoka tetszett, meg tényleg minden olyan érthető volt, mit miért tett, bár olyan fanfices hatása volt (szintén) ennek a "ne kérdezz semmit a múltról, ne várj semmit a jövőtől" dumájának, valahogy másképp is ki lehetett volna ezt fejezni, miért nem akar beszélni a múltjáról, milyen fájdalom érte, hiszen a legnagyobb kín érte, amit az ember csak elképzelhet. Egy ilyen után nyilván megváltozik egy ember egész lénye, attitűdje. Talán egyébként Miles részei jobban is tetszettek, rövidek voltak és velősek, és Rachellel annyira tökéletesek voltak, hogy már szinte sajnáltam, hogy ez a könyv nem róluk szólt, hiszen az a kapcsolat szerelemre volt építve, Tate-tel pedig szexre. Annyi csodás gondolata volt Miles-nak Rachel-ről.
Régebben is élveztem a csókolózást, de csak azért, mert tetszettek a lányok, akikkel csináltam. Ennek semmi köze nem volt a személyiségükhöz. Amikor megcsókoltam őket, gyönyört éreztem. Ezért szeretnek az emberek csókolózni. De amikor valakit önmagáért csókolsz, a különbség nem a másfajta gyönyörben található, hanem abban, milyen fájdalommal jár, ha nem csókolhatod.
Viszont Tate is olyan karakter volt, akit kedveltem. Nem volt bennem ellenszenv iránta, szimplán nem fogott meg, nem tudtam vele azonosulni. Kidolgozatlanok voltak és nem éreztem azt, mint Atlasnál pl, aki felrobbantott körülbelül az első mondatával, a lényével.
Lehet egy másik életszakaszomban jobban tetszett volna, de így azt mondanám, hogy egynek elment. Azért nem adom fel a Colleen könyveket, keresem a kincseket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése