Kíváncsi voltam erre a könyvre, ami a sorssal és a végzet vörös fonalával kapcsolatban összeköt két személyt, jelen esetben Samet és Noelle-t.
A történet úgy indít, hogy az x-edik osztálytalálkozóról haza fele tartva Noelle hatalmas dugóba kerül a hó miatt, ezért 8 órán keresztül ott rostokolnak az emberek az autópályán. Persze, lemerül a telefon, hideg van, nincs étel. De a szomszéd autóban egy kedves segítőkész férfi, Sam ül, aki potenciális bajtársnak bizonyul.
Noelle es Sam élete sem egyszerű, valahogy mindig történt valami, ami elsodorta őket egymástól. Az a lábtörés általánosban, egy elveszített kulcstartó, egy jegyes Amerikában, vagy éppen egy orvos ex-új barát. De amennyire ellenük játszottak a körülmények, mégis, valami lathatatlan erő újra és újra egymásba botlasztotta őket ott, ahol végképp nem számítottak volna rá. Például akkor ott az autópályán, vagy az utcán Noelle szulővárosában, a kórházban, amikor Noelle anyukája eltörte a bokáját, vagy amikor egy takarító munkára jelentkezett a lány, és kiderült, hogy Sam apukájának a házában kell dolgoznia. De ott volt Noelle barátnőjének az esküvője, ahol a lány a virág dekorációkat készítette, és úgy alakult, Samnek is abba a hotelbe helyezték át az eseményét, amin részt vett. Az utolsó ilyen váratlan alkalom az volt, amikor az újra megtartott öreg-diák találkozón ismét egymásba futottak, amikor Sam egy levelet es azt a fényképezőgépet kaptam meg az időkapszulából, amit ő is nagyon meg szeretett volna szerezni.
Az egyetlen módja annak, hogy örökké élj, hogy egy kis részt hátrahagyj önmagadból.
Tizenhét éves korukban egy balesetben meghalt Noelle legjobb barátnője, Daisy. Lee, Daisy barátja túlélte, de a terhet nem bírta, két hétre rá öngyilkos lett. Amikor kiderült, minden, a láthatatlan kapcsolatok, a szálak, ahogy összevissza vannak gubancolva, de mégis összeérnek... Ez tényleg olyan sorsszerű, amit nem lehet másképp magyarázni, mint szándékos véletlenek sorozata, aminek így kellett történnie.
Egyszerűbb megmászni egy hegyet, mint megkockáztatni, hogy valaki összetörje a szíved.
Tetszett a történet, a mondanivaló és a karakterek, de kicsit úgy éreztem, hogy a történtvezetése kissé csapongó, ez picit megzavart olvasás közben, néha nem tudtam ki beszél és a jelenben vagy a múltban. De összességében nagyon tetszett, imádtam Theo karakterét is, Charlie-t is, hát Sam pedig a nem-bírok-enni-annyira-émelyítő álomférfi alakját festette elém (mondjuk Sammy Winchesterét XD), a maga kis introvertált módján.
Ha egy mondatban kéne összefoglalni: egy kapcsolat, ami nyolc boldog órával kezdődött, és az örökkévalóságban sem ér véget.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése