Tijan – Anti Stepbrother: Vészkijárat

 

 

Már alig vártam, hogy megírjam, bár tegnap olvastam ki, de ezzel a könnyvel most újra megjött a lelkesedésem, úgyhogy olvasni szeretném a következőt. XD

A könyv amúgy végül teljesen máshogy alakult, mint hittem, és ez nagyon jó, mert a címéből arra következtettem, hogy itt valami családon belüli dolog lesz, még ha nincs is vérrokonság a szereplők közt, de hála, hogy nem így lett, vagyis nem ez volt a lényeg. Mert azért volt az is.

A főszereplő lány, Summer amúgy szimpatikus volt, bár néha azért idegesített, össze vissza mindent zagyvált és gondolt, lehet ezért volt nekem az egész történet néhol kissé zavaros, nem pontosan tudtam, hogy ki gondol és mond mit, olyan ugrások voltak benne, ami nem volt jelölve, kissé összefolyt, ezért az élvezhetőségéből is elvett.

Szóval Summer ilyen volt, meg azért gyerekes is, mondjuk 16 évesen milyen az ember, aztán így 18 éves énjéről olvasva is még mindig gyerekes volt, de ez betudható a dilijének, amivel ő jellemezte magát. XD

Aki nekem a legjobban tetszett az Caden volt, a lélegzetelállító, magas, izmos, barna hajú, zöldes szemű pasi, aki az egyik pillanatban gyengéd mackó volt, a másikban egy idegbeteg grizzli, főleg, ha a szerettei megvédéséről volt szó. Legidősebb fivér lévén a vérében volt a védelmezés, de a pofont is megadta a szemtelen öccsének, ha kellett. Amikor kiderült Colton titka, olyan érezhető volt, mennyire fáj Cadennek így látnia az öccsét, aki egy hülyeség miatt került ebbe a helyzetbe. Rendes ideges lettem, amikor elmondta az esetet és a szüleik reakcióit. Mi a rosszabb annál, amikor az ember saját szülei tagadják le a nyilvánvalót és fordítanak hátat a sérült gyereknek? Borzasztó.

 

„Ha a fájdalom egy óceán, akkor Colton humora hab volt a hullámokon. Csak elterelte a figyelmet a mélységről, de én láttam, mit takar.”

 

Summer és Kevin közti részeket nem is jellemezném, mert nevetséges és idegesítő volt, ezt az idiótát többször meg kellett volna verni, mindig édes volt a káröröm, amikor Caden szétütötte. XD

Ami nekem furcsa volt, hogy Summer gyászában Caden nem volt jelen. Én azt gondolnám, hogy ilyenkor van a legnagyobb szüksége az embernek a támogatásra, a szeretetre, hogy túl tudjon lépni ezen az életszakaszon. Azt értettem, hogy Caden azért akarta a távolságot, hogy ne vonja el Summer figyelmét, de közben mégse értettem, bár én ilyet nem tapasztaltam, nem tudhatom. Csak furcsa volt. Meg hogy ezt kb. 2 hónap alatt letudták, mondván időt ad neki, de 2 hónap múlva már egyikük se bírta a másik hiányát. Így, hogy ez volt a végén és eléggé a semmiből jött, nekem zavaros volt és hirtelen, meg nem is értettem nagyon, hogy ezt hogy, meg a legvégén a lezárás is olyan semmilyen volt, így a végére elvesztette azt, ami úgy jó volt benne; a Caden és Summer közti tüzet és szenvedélyes érzéseket, úgyhogy ez kár, de legalább arra jó volt, hogy az olvasás iránti kedvem visszaadja. XD

J. L. Armentrout – Shadows (Luxen 0,5)

 

Jaj, de rég elolvastam már, és addig halasztottam írni róla, hogy el is felejtettem. XD Na mindegy.

Igazából nem volt annyira meggyőző számomra ez az előzményszál a történetben, Bethany amúgy nem volt vészes, de nem is kedveltem meg annyira, hogy mély nyomot hagyjon. az nagyon tetszett, hogy annyira szerelmes volt és elbűvölte őt Dawson, hogy már az első pillanattól, hogy találkoztak, csak rá gondolt és vágya volt lefesteni, de mégse tudta sose megragadni azt a szikrát és tökéletességet, ami Dawson szemében rejlik. Hát igen, a gyönyörű smaragd szemek, feel you Beth.

Az nagyon tetszett ebben, hogy beleláthattam Daemon és Dawson kapcsolatába, a vitáikba és hülyeségeikbe, ami azelőtt volt, hogy Dawson eltűnt volna. Érdekes kontraszt volt, hogy míg itt Daemon amennyire tiltakozott az ellen, hogy egy emberlánynak segítsenek vagy közelebb kerüljenek hozzá, annyira nem bírt ő se később ellenállni Katnek. Ha lehet, Daemont még jobban imádtam még itt is, gyengém a védelmező, ugyan néha (gyakran) gyökér, de irtózatosan vonzó külsejű fiúk vagy már inkább férfiak, az pedig eper a tortahabon, hogy még ikrek is ;; Konkrétan nekem találták ki.

A fő történetet a második könyv végénél hagytam abba, ami úgy végződik, hogy megtalálják az addig bezárva tartott és megkínzott Dawsont, akinek kb. a szíve és az elméje is meghasad vagy nem tudom, de borzasztó szarul van. Egyelőre nem igazán van kedvem és motivációm tovább olvasni, pedig úgy váram, hogy végre együtt legyen a család, na de milyen áron…

Majd egyszer lehet ráveszem magam.

 

Kathryn Croft - Csendes hazugságok

 

Huhuuu hát semmi más nem jut eszembe erről a könyvről csak az, hogy ezért nem szabad baszakodni az asszonyokkal :D Tényleg nem gondoltam erre a végkifejletre, sok más egyértelműbb dolog lett volna, pedig a megoldás végig ott volt az orrom előtt tényleg. 

A könyv két szemszögből áll, Mia és Josie szemszögéből, akiket egy férfi kapcsolt össze. 

Mia Zach felesége, a tökéletes nő, olyan igazi nő, akire mindenki vágyik. Legalábbis mindig ezt a látszatot keltette, meg hogy a házasságuk jobb nem is lehetne, ráadásul már ott van a kislányuk is, Freya. Ő tanácsadóként dolgozik, és mindent megtesz az emberekért, segít nekik, ahogy tud. Néha már túlzásba is esik, annyira önzetlen. 

Josie pedig egy egyetemi hallgató, akinek ettől elbaszottabb élete nem is lehetne. Az anyja gyűlöli, mert feláldozta érte a fiatalságát, habár sohasem viselkedett vele úgy, mint a lányával. Aztán még az anyja szeretője agyon is verte egyszer, aki ofc rögtön börtönbe került, emiatt ez a noszemely, Liv, csak még jobban gyűlölte Josiet. Bár elég kemény lány ez a Josie, nem mindenki állná így a sarat, az biztos. Még szerencse, hogy volt egy eletcelja, ez meg mindig ad egy plusz löketet az embernek, hogy valahogy ki kell tartania a legvegsokig. Egy hibát azért mégis elkövetett. Beleszeretett az egyetemi tanárába, aki ráadásul házas és már gyereke is van.

És akkor úgy indít a könyv, hogy Zach brutálisan meggyilkolta Josiet, az egyik diákját, és amiért nem bírta elviselni az ezzel járó következményeket, öngyilkos lett. Egészen öt évig Mia úgy élt, hogy a férjét gyilkosnak gondolta. Mert ha valamit nagyon erősen akarsz és hiszel benne, akkor már a végén összemosódik az igazság meg a hazugság? Hm, hát valakinél biztos, de Mia esetében nem ez volt a helyzet haha :D 

Igazából sajnálom Zachet, mert ő húzta a 3 személy közül a legrövidebbet, ráadásul nem mintha megcsalta volna Mia-t, de akkor is érzett valamit Josie iránt, és igazából magam sem tudom eldönteni, hogy az érzelmi kötöttségek már jelenthetik-e a hűtlenséget. Bizonyos esetekben igen. Például Zach esetében, aki Josie intelligenciájába szeretett bele, az írói lényébe, a kommunikációjukba. Hát nincs is szarabb dolog, amikor egy kapcsolatban nem megfelelő a kommunikáció.

Ügyes volt az író, hogy úgy állította be eleinte, hogy Allison lesz a gyilkos, Josie szobatársa, aki amúgy egy kurva fura ember. De annyira az elején volt, hogy gyakorlatilag kilőtte ezt a lehetőséget. Egy ideig-oraig úgy gondoltam, hogy ő ölte meg Josiet, de Zachet biztos hogy nem. Aztán már úgy gondoltam, hogy csak valami gond van az elméjével, és behaluzza a dolgokat. Hát nem haluzott a kislány :D de ahogy elment Mia-hoz, ahogy beállította a dolgokat, ahogy elérte, hogy figyeljen rá Mia, ahogy elérte, hogy megbizzon benne... Hát tök jól kilogikázta. Aztán meg a végén elbaszta. Mondjuk én örültem neki haha. Nehogymar Mia kerüljön börtönbe, mert megölte a férjét. Ilyen ez, hogyha valaki nem bírja elviselni a hűtlenséget. 

A nőkkel ne baszakodjatok, kurva férfiak, nem tudjátok, hogy mire képes egy összetört szívű nő!