„Kiszáradt a torkom. Szép arc. Fantasztikus test. Rémes modor. A helyes fiúk szentháromsága.”
Úristen, mivel is kezdjem. Hát
omg de imádtam. Daemon Aztrarohadt Blacket. A bizsergést, a kémiát, azt az
isteni testet, még a seggfej énjét is, hát még azt, ahogyan Katyvel viselkedett,
miután felvállalta az érzéseit. azt az őszinteséget, ami mindig nyíltan ott
volt a levegőben, még ha be is szólt, védelmezett, minden Katyről szólt. Ember –
lény – nem szeretett még így istenigazából, mint ő. Konkrétan emberfeletti volt
az egész lénye, és teljesen magával ragadott, behálózott és megvakított a
csodálatos lényével, hogy még álmodtam is vele. XD
Szóval azt hiszem, rendesen
szerelmes lettem Daemonba. Nem mellesleg, férfi-idálom megtestesítője.
Katy is nagyon szimpatikus lány
volt már az elejétől fogva, a könyvimádata, ami szinte már-már megszállottság
is volt, bár az a kupit, hogy a házban mindenhol van egy könyv, én nehezen bírtam
volna elviselni, mert én mindig rendszerezném őket, és egy helyen legyen
minden, de ez neki olyan sajátossága volt, ami így is nagyon tetszett. Még
azokat a jelenteket is imádtam, amikor épphogy nem gyilkolták meg egymást Daemonnal.
Tehetség kell ahhoz, hogy ennyit és így veszekedjenek, mégis erősebb volt ennél
azaz elemi vonzalom, ami köztük feszült végig a levegőben. Ezt minden embernek és nem embernek is (hallod, Daemon ezen a Földön, találj meg lécci), el kell olvasnia!
Dee imádni való lányka, hát
legszívesebben ölelgettem volna folyton Katy helyében, kis mitugrász pörgős
csaj, csak szeretni lehetett.
Ez a könyv nem csak
karakterekben, történetben és érzelmekben ragadott magával, hanem imádtam a
fogalmazást is, a csodás képeket, kifejezéseket és érzelemleírásokat,
olyanokkal is találkoztam, amivel még soha. Ennek a könyvnek minden szava, boldog
és szomorú egyaránt egyszerre kínzott gyönyörködtetett.
„Belém nyilalt, és virágot hajtott a rémület.”
A kedvenc részeim közt volt,
amikor Daemon elvitte Katyt a tóhoz fürödni. Itt kerültek először közelebb
egymáshoz érzelmileg is.
„– Tudod, mit gondolok? – kérdezte halkan. Még mindig az ösvényen álltunk, csak néhány madár dala visszhangzott körülöttünk.
A hangomat elkapta a finom szellő.
– Nem.
– Mindig azt tapasztalom, hogy a legszebb emberek, az igazán, kívül-belül szépek azok, akiknek valójában fogalmuk sincsen a hatásukról. – A tekintete a szemembe mélyedt, egy pillanatig csak álltunk ott szoros közelségben.
– Azok, akik közszemlére rakják a szépségüket, elfecsérlik. Az ő hatásuk elmúlik, a kinézetük csak egy kagylóhéj, semmi mást nem rejt, mint árnyakat és ürességet.”
Ami rátette a pontot az egészre,
az a kanapés jelenet, amikor Daemon és Katy közt úgy felforrósodott a levegő és
semmi se gátolta meg, hogy az érzések feltörjenek. Hát akkor én is konkrétan
felgyulladtam, jesszusom. Teljesen kész voltam ezektől, annyira izzott minden,
az összes csók, az érzések, az egész olyan volt, mint egy hullámvasút, de még
annál is több.
Eufórikus élmény volt.
Csodálatos, érzelmes, lelki-szemet
gyönyörködtető, perzselő, érzéki és izgalmas. Pont, mint Daemon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése