Ezt a könyvet egyszer elkezdtem
olvasni még karácsony előtt, de akkor csak pár oldalig jutottam, mert rögtön az
elején történt rablótámadás nem éppen adta meg a karácsonyi hangulatomat, ezért
inkább félretettem, de nagyon jó döntés volt most elolvasni, mert rohadt jó volt.
Mondják, hogy a könyvet ne a borítójáról ítéljük, de ebben az esetben pont az
volt, ami megszólított a könyvesboltban, mert annyira jól néz ki a srác, aki az
elején van, még az arca nem is látszik, de tudtam, hogy ezt el kell olvasnom.
Hát ez a történet tartalmazott
szexiséget, izgalmat, érzéseket, empátiát, csillagokat, mindent. elvárások nélkül
kezdtem el olvasni, de mindenhez felért, amit akár támaszthattam volna előre. Zseniális
volt a keret, ami közrefogta a történetet, az egész cselekmény alatt érezni
lehetett a feszültség fokozatos emelkedését, tudtam, hogy lesz itt még egy
meglepetés John bátyjával akkor, amikor az ember nem is számít rá; persze az
utolsó oldalakon, de hála az epilógusnak, nem kaptam idegbajt a nyitott vég
miatt. XD
Nagyon szerethető volt nekem Edie
karaktere, nagyon tetszett a stílusa, a szarkasztikus humora, ahogy a dolgokat
látta, hogy kiállt magáért és Johnért. Átéreztem, amikor az első vagy inkább
második találkozásuktól fogva érzett valamit John iránt, mert egy ilyen helyes
fiúnak, aki ráadásul megmenti az ember életét, ki tudna ellenállni? Jó volt,
hogy Edie érzései nem egyik pillanatról a másikra alakultak ki, hanem teljesen
indokolt is volt, eleinte nem is szerelemmel, hanem barátsággal gondolt rá, és
ehhez próbálta is tartani magát, mert fontosabb volt neki John annál, minthogy
elveszítse a barátját az esetlegesen viszonzatlan érzései miatt.
„Az ég magasan a fejünk felett felhős volt. Nem volt hold, amire felnézhettünk volna, csillagok, amiknek odasúghatnánk a kívánságainkat. De mit is kívánhattam volna? John sétált mellettem. Azt pimaszságnak éreztem volna, ha egy távoli napra ráterhelem a világbéke iránti vágyam. Valószínűleg neki is megvoltak a maga gondjai.”
Örültem, hogy talált magának új
barátokat, de legalább egy olyat Hang személyében, aki felé egyre nagyobb
bizalommal tudott fordulni a korábbi traumák és csalódások után is, még ha
eleinte nehezebben is nyílt meg, jó volt látni, hogy van mellette egy ember,
aki nem megy mélyebbre annál, mint ami Edie-nek kényelmes.
És John meg, hát hihetetlen volt,
milyen lélekjelenléte volt a rablásnál, ahogy próbálta elterelni Chris
figyelmét. Ebben a helyzetben szerintem az ember a félelemtől és a sokktól úgy
leblokkol, hogy gondolkodni se képes, de ez a fiú, hát nagyon durva volt, ahogy
neki köszönhetően sikerült ezt többnyire túlélniük.
„A sors meg a boldogság, ez mind hablaty. Időnként csak megtörténnek a dolgok, és semmi értelme mélyebb jelentőséget keresni bennük.”
John személyét is nagyon
szerettem, Edie-vel együtt kicsit én is szerelmes lettem belé, nem csak a szép
kék szemeibe, a kidolgozott testébe és az arcába hulló hajába, hanem abba,
ahogyan Edie-vel bánt, ahogy barátként viselkedett, ahogy gondolkodott, szinte
abba is, ahogyan lélegzett. John a rablótámadás hatására szakított a
dílerkedéssel, fontossá vált számára a tanulás, a jövője. Ez olyan pozitívként
hatott rám, szerintem ez egy olyan döntés, amit baromi nehéz meghoznia az embernek,
mert kemény erőfeszítéssel jár ténylegen is változtatni azon, ami nem jó az ember
életében, de John elindult az útján, és nem a környezetének akart ezzel bizonytani,
hanem első sorban magának. Sajnáltam és idegesített is, hogy mennyire csak a
dílert és a hibákat látta benne konkrétan mindenki, Edie és Anders kivételével.
Tetszett az a gyengédség, ahogyan a lánnyal bánt, ahogy beszéltek, ahogy egyre
jobban megnyílt neki, és csak egymásnak meséltek el olyan érzéseket és gondolatokat,
amit együtt éltek át és amit senki se érthetett meg rajtuk kívül.
„– Zavarban vagy miattam? – A francba!
– Mi? Nem. Dehogy!
Csak nézett.
– Tényleg nem.
– Csak azért kérdeztem, mert elkezdesz valamit, aztán a mondat közepén megállsz, és…
– Mint ahogy te most? – kérdeztem ironikusan.
– Pontosan.
Nevettem.
– Engem is valamiféle nyugtalanság fog el, amikor veled vagyok. – Nem nézett rám, de nem is volt rá szükség.”
A kedvenc részeim azok voltak,
amikor John besurrant Edie ablakához az éjszaka közepén beszélgetni, mikor
egyikük se tudott aludni. Meg amikor közös éjszakai kocsikázásra mentek a
tóhoz, ahol John segített Edie-nek ledobni a gátlásait önmagával és a mások
előtti úszással kapcsolatban is, amikor együtt ugrottak le a szikláról.
„– Nem baj, ha fél az ember. Csak nem szabad, hogy a félelem bármitől is visszatartson.” John
Szerettem, hogy John nem volt ítéletes,
hanem az érzéseire hallgatva, törődésből megadta Edie-nek azt, hogy vele legyen
az első alkalma egy férfival. Kiemelte a lány szépségét, meglátta a jót és a
szerethetőt abban, amit a legtöbb ember leszól, egyáltalán nem érdekelte, hogy
Edie duci, mert John az érzéseire hallgatott, ami egyértelműen a szeretet
volt. Imádtam a barátságukat, a lelki erejüket, ahogy kiálltak magukért és
egymásért, azt, ahogy a szeretetük idővel szerelembe fordult át, és azt, hogy
Edie minden intimitást először Johnnal tapasztalhatott meg.
„Most csak én léteztem, és ő, mi együtt. És ez az érzés mindent elhomályosított.”
Nem csoda, utolsó kétszáz oldalt
együltő helyemben olvastam el, mert imádtam, csodás volt, izgalmas és élettel
teli. John pedig az kedvenc férfikaraktereim közt is helyet kapott, Edie meg az a lány szereplő volt, akit eddig akármelyik könyvet is olvastam, a legközelebb ő került a szívemhez.
„– Ezt a hülyeséget! – sziszegtem. – Miért más szabályok érvényesek rád és rám?
– Mert még soha nem találkoztam olyan lánnyal, akire vigyázni szeretnék.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése