Kicsit félve kezdtem el ezt a könyvet
olvasni, mert tartottam tőle, hogy nem lesz meg az a színvonal, ami a minimum,
hogy elolvassak egy regényt, tekintve, hogy egy thai BL sorozatról szól, és
azokat sem szeretem annyira, de pozitívan csalódtam.
Kicsit furcsa volt E/3-ban, külső
szemlélőként olvasni, hogy nem kifejezetten egy szereplő gondolatain keresztül
volt a történet, hanem mintha az egész egy leírás lett volna, mégis bele volt
szőve a két főszereplő gondolata, dőlt betűvel elkülönítve, így egy kicsit abba
is beleláttam. Alapból azért szeretek rendes szemszögből olvasni, mert sokkal
jobban, mélyebben bele tudom magam élni a karakter szerepébe és minden érzelme
egyértelmű, és ugyan így se volt rossz, de kicsit jobb lett volna, ha
egyértelműbb, például fejezetenként váltott szemszögből, de végül is ez sem
volt rossz, csak néhány helyen nem tudtam, hogy ezt most ki is gondolja? XD
Azt hittem egyébként, hogy a
történet sokkal jobban a szerelmi kapcsolatra megy rá, mint ahogy azt egy drámában
általában úgy mutatják be, de ennek a lényege az elsős mérnökhallgatók az egyetemi
életbe való beavatása köré szerveződött, amihez három hónapos próbatételek
sorozatán vezetett az út, és aminek már az első napján az elsős Kongpob kihúzta
a gyufát a beavatók vezetőjénél, Arthitnál.
Tetszett Kongpobban, hogy nyíltan és őszintén elmondja a gondolatait, kiáll az igazság mellett, ugyanakkor tisztelettudóan és mindenféle rosszakarat nélkül teszi ezt. Gondoskodó, szelíd, önzetlen, kedves és törekvő a személyisége, ha mond valamit, ahhoz tartja magát. Kicsit Narutora emlékeztetett ebben, aki csak azért is eléri, amit megfogadott, ha bele is gebed. És hát sikerült is, megnyerték az összes bajnokságon az első helyet, mindezt a csapatszellemnek, a kitartásnak és az elhivatottságnak, összetartásnak köszönhetően, amelyek a SOTUS egyetem alapszabályait képezik, és aminek a „beléjük verésén” olyan keményen dolgozott Arthit a beavatók csapatával.
Arthit személyisége elég
kegyetlen, durva és rideg volt nekem az elejétől kezdve, ahogy többszáz felüléssel,
guggolással meg rengeteg hasonló feladattal, nyilvános megszégyenítéssel
bűntette az elsősöket, akár egy társuk hibájából is. Nagyon nem volt ez
szimpatikus az elején, aztán ugyan kezdtem megérteni, hogy mi áll e mögött, ahogyan
az első évfolyamosoknak is kitisztultak a célok: az, hogy segítsék őket, fegyelemre
és tiszteletre tanítsák őket. Viszont nekem így se volt annyira elfogadható,
ahogyan az elejétől viselkedett, amiről ő is tudta, hogy túlfeszített a húrt.
Szegény Kongpobot olyan sokszor le is üvöltött, annyira hirtelen haragú volt,
mondjuk a fiú is adott rá okot, mint az első alakalommal, amikor vagy ötszáz diák
előtt kijelentette, hogy majd a szeretőjévé teszi, hogy megszerezze a mérnöki
fogaskereket. Hát itt Arthit helyében én is felpofoztam volna, hogy milyen
szemtelen pisis. XD De utána tényleg alaptalanul is bántotta szegényt.
A törődés és a fenyítés egy forrásból fakad: a gondviselésből. Ezzel pedig értelmetlen hadakozni. Aki törődésből okoz neki fájdalmat, azt sosem fogja tudni gyűlölni.
Ilyen a szeretet.
Ezzel az idézettel azért kicsit
mégsem értek egyet, mert én nem szeretném, ha durván fájdalmat okozna nekem
szándékosan olyan, aki szeret, még ha gondviselésből is teszi. Az igazság fáj,
ez sokszor így van, de azt ésszel be lehet látni, hogy valóban igaz. Itt
viszont inkább durva volt és nem megalapozott, legalábbis így éreztem ezt a sok
gonoszságot, amit az elsősökkel Arthit csinált, és amiért aztán a felette járó
negyedéves ötvenhat stadionkört adott neki egyéb ötszáz felülés, fekvő és
guggoláson kívül. De megcsinálták, mert amit ők kiszabnak büntetésként, azt
nekik is tudni kell teljesíteni, így fair. Ez tetszet Arthitben, hogy a
tekintélyét, a szavahihetőségét és a kitartását is ilyen módon megtartotta,
példát mutatott ezzel minden diáknak, hogy nem a levegőbe beszél és nem ok
nélkül osztogatja a büntetéseket, lehetséges ezeket megcsinálni. Ez a jelenet
kicsit el is szomorított, hogy amikor Kongpob odament hozzá az esőben, akkor
tök ridegen elutasította, hogy neki nem kell segítség, az ő feladata lefutni,
mert sajnáltam és megértettem a fiút, hogy aggódik és segíteni akar, ugyanakkor
Arthitot is megértettem, mert nincs szüksége más pátyolgatására, meg tudja
csinálni, ezt neki kell.
Az összetartás és a teljesítmény szimbóluma, ami mozgatja a gépezetet és ami nélkül nem létezhet közöttük egység. Ha bármelyikük hiányzik vagy kisesik a sorból, az egész gépezet leáll.
Tetszett, hogy az egyetem
szabályai és a beavatás folyamata az összetartásra, a tiszteletre, a
testvériességre épült. Az elején nem gondoltam volna, hogy ilyen módszerekkel
bármit is el lehet érni, de a fiatalok megértették, hogy ez értük van, és
tisztelettel és csodálattal néztek a felettük járókra. Az erényeik mellett sok
a thai kultúrára jellemző dolgot is, amit eddig nem ismertem, például sok név
jelentését, a tiszteletadás jegyeit, a társadalomi normák egyes elemeit is
jobban megismertem, amit egy BL sorozatból nem feltétlen magyaráznak meg lábjegyzetben.
Elég szerencsétlen helyzet volt,
hogy Kongpob akármit csinált, csak felidegesítette vele Arthitot, aki nem
felejtette el a fiú korábbi szemtelenkedéseit sem. Nehéz volt közelebb
kerülniük egymáshoz, de mivel Kongpob megnyert egy köztük lévő fogadást,
kívánhatott valamit, és azt kérte, menjen el vele Arthit vásárolni. Ez volt az
első közös együtt töltött napuk, igazából csak vásároltak, ettek, moziztak,
konkrétan randi volt, de mégse. De itt kezdődött valami, egy lépés egymás felé.
Az már csak pláne, amikor este kiderült, hogy Arthit kollégiumi szobája elázott
egy csőtörés miatt, és kénytelen az éjszaka Kongpobnál aludni. Ekkor jött rá,
hogy a fiú erkélye közvetlenül az övével szemben van. Az az erkély, aminek
függönye mögül Kongpob többször meghúzódva figyelte Arthitot, mert tudni
szerette volna, hogy milyen igazából. Ezen az éjjelen, amikor Kongpob azt
hitte, hogy a másik alszik, bevallotta, amit már rég óta magába zárt, hogy
igazából tetszik neki.
Azért nem tudja gyűlölni Arthitot, mert elveszítené vele az élet édes ízét.
Nem volt olyan extra ez a könyv,
de mégis jobb volt, mintha egy sorozatot néztem volna, így jobban éreztem azt a
kínlódást, amit a szereplők is átéltek, hasogatott a szívem rendesen ezen a
huzavonán. De jó volt mégis az a folyamat, ahogyan Arthit az utálatból eljutott
arra a szintre, amikor felismerte, ha nincs mellette Kongpob, akkor üresnek
érzi magát, hogy igazából hiányzik neki, és kedveli.
Kongpob úgy érzi, hogy már nem egymás ellen, hanem egymásért küzdenek. Mint ahogy két mágnes hirtelen egymás vonzásába fordul.
És aranyos volt, hogy Arthit a
nagy vagány csávó ellenére odavolt a rózsaszín tejért. XD És olyan fájdalmas
volt ez a pillanat, amikor hiába itta a tejet, a lelkében lévő fájdalom erősebb
volt. ;;
Arthit felemeli a rózsaszín tejét, és beleszippant. A hideg, édes folyadék szétárad a szájában. De az íze valahogy nem olyan, mint máskor. Keserű ízt érez benne, ahogy lenyeli.
Arthit szeme elhomályosodik.
Ennyi keserűséggel bennem, hogyan is lehetne édes?
Arthit a rózsaszín tej helyett a saját könnyeibe kóstolt bele.
Tetszett az a jelenet, amikor a
háromnapos kirándulás utolsó estéjén a tengerparton egy sör mellett
beszélgettek, az olyan idilli volt nekem, még ha rövid ideig is tartott. Vagy
amikor kedvességből Arthit a saját, finom ízes ételét kicserélte Kongpob
semleges és unalmas húslevesére, csak mert azt szerette volna, ha a fiú
megkóstolja, milyen finom is lehet egy étel. És ottoke, de én a szenvedéseket
is szerettem, mert valahogy azok az érzések sokkal erősebbek, amikor az egyikük
féltékeny volt, vagy megbántódott, ezekből még egy kicsit el tudtam volna
viselni. xD
Bizonyos szavak veszélyesek egy kapcsolatban.
És most már azt is tudja, hogy bizonyos pillantások szintén ugyanolyan veszélyesek.
Ezek után sokkal erősebben hat,
amikor egymásra találnak, és hát az a jelenet a hídon, az a pár másodpercig tartó
csók az utolsó oldalakon, hát na, erre vártam, és ugyan nagyon rövid volt, de
mégis háromszorosnak éreztem. Azt a részt többször visszaolvastam.
– Nem tudom, merre visz ez az út és nem tudom, meddig tart. De amíg lehet, addig melletted akarok maradni.
Kár, hogy pont akkor ér véget a
történet, amikor igazán izgalmas és jó lenne, de remélem, hogy a következő
SOTUS Extra kötetben megkapom azt a BL-t, amire vágyok. XD
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése