Jessica Koch - Közel a Horizonthoz

Jessica Koch - Közel a Horizonthoz 

Éreztetek már ilyet? A könnyeim még mindig patakokban folynak, már nem is veszem észre, elsírom magam amikor eszembe jut Danny neve, vagy az a szó, ami mindenkinek van... csak az élet rohadt igazságtalan, és nem oszt belőle mindenkinek elegendőt. Szerintem egy kis részem most belehalt ebbe a könyvbe. 

"Idő"... Mások elpazarolják, azt se tudják mit kezdjenek vele, főleg a mai világban. Erre itt ez a könyv, a valaha olvasott legszívfacsaróbb, egyben legcsodálatosabb könyv, és ez a két gyönyörű lélek annyira megérdemelte volna az időt, de sajnos Isten nem adta meg nekik.

"Elég időnk! Egy mondat, amelyre később még sokat fogok gondolni. Amikor világossá válik, hogy soha nem lesz elegendő időnk." 

Az élet miért ilyen igazságtalan? Komolyan, ki a rohadt szar mondja ezek után, hogy a sors mindenkinek azt adja, amit megérdemel? Eddig én is azt gondoltam, "majd a karma". Hát... most, ezt olvasva realizálódott bennem, hogy ez nem így működik.

"Olyan sok szenvedést és bánatot lehetne megakadályozni, ha az emberek ezen a nyomorúságos földön kinyitnák a szemüket, és megértenék, mi történik körülöttük. De csak a saját, semmis gondjaikra és a szánalmas életükre összpontosítanak. A körülöttük lévő élőlények mind közömbösek a számukra."

Mivel ezt úgyis csak én fogom olvasni, ezért nem is próbálok meg semmilyen összeszedett mondatot írni, csak egyszerűen ki kell magamból írjam ezt a hatalmas fájdalmat, és habár még mindig könnyes a szemem és beszélni se tudok az elgyengült hangommal, azt kell mondjam, hogy minden percét megérte. 

Ha van, amiért megéri szenvedni, akkor az ez a könyv. Jessica az egyik legerősebb nő, akivel valaha találkoztam karakterként. A tény pedig, hogy ezt maga ő meséli el, hogy ő élte át... Borzalmas? Szörnyű? Hihetetlen, hogy minden momentum ilyen színesen él az emlékezetében, hiszen ahogy a könyben leírja, a kettejük szerelme 1999-ben kezdődött. Nyilván az is lehet, hogy sok minden nem úgy történt mint a könyvben - mondaná ezt egy olyan, aki nem olvasta. Viszont annyira őszinte volt minden, amit közvetített, hogy én a túlfényezés apró szikráját se látom. Legalábbis, ami az ő részeit, érzéseit illeti. 

Nem tudom most kiértékelni ennél jobban a karaktereket, csak annyit tudok mondani, hogy csodálatos emberek, szívvel-lélekkel, és annyira de annyira sajnálom. A szívem elszorul, hiszen még annyira friss ez az élmény, annyira fáj... nekem, egy olvasónak. Akkor az írónőnek milyen lehetett ezt leírni? Rossz ebbe belegondolni, de remélem, hogy ezzel, hogy kiírta ezt magából egy kicsit megnyugodott a szíve. Őszintén remélem, és kívánom, hogy innentől csak boldogság érje a családjával együtt. 

"Hozzám lépett, a mutatóujját a mellkasomra helyezte, ahogyan egykor Christinának, majd nyersen így szólt:
– Én csak rád gondolok. Minden, amit teszek, már rég csakrólad szól. Te vagy az egyetlen ok, amiért egyáltalán még itt vagyok!" 

A végére érve már zokogtam (na jó, kb a 200. oldaltól kezdve bőgtem, de a végén olyan erősen, hogy már vissza kellett tartanom, anyuék meg ne hallják), és ha ez nem lett volna elég, emlékeztem hogy az írőnő a hetedik oldalon megemlíti Danny nevét. Akkor már sejtettem, hogy ez nem lesz kitalált regény, de... erre tényleg nem számítottam. Na azt visszaolvasva megadtam magamnak a kegyelemdöfést. Legutoljára ennyire mama temetése fájt. Sokan mondják, hogy túl szentimentális vagyok, de talán ezeket a sorokat olvasva nem is baj. Soha, de soha nem akarok olyan előítéletes barom lenni, mint ahogy páran voltak jellemezve a könyvben. 

Mérhetetlen dühöt is érzek igazából Danny apja miatt... Ilyen emberek miért léteznek?  Remélem, hogy a pokolban fog újra és újra elégni. 

Jessicának pedig egy hatalmas respect, hogy akkor még éjjel visszament Dannyhez, amikor kitudódott a titka. A borzalmas titka, amit senki nem érdemelne meg ezen a földön. 

Láttam, hogy van ennek a könyvnek folytatása, de nem tudom, hogy megérné-e elolvasnom. Még ezen gondolkoznom kell. 

Csodálatos életet drága Írónő, most már remélem, hogy az idő sosem fog az utadba állni! Légy boldog, örömteli emlékekkel. 

Köszönöm, hogy megosztottad velünk a történeted. A Te lehengerlő, ámbár borzalmas, egyben meseszép történeted az igaz szerelemről, a kitartásról, és a barátságról. Átértékelem az életem ezek után, és jobban kihasználom az időt. Még egyszer; köszönöm!