Czipó Petra - Kiáltok, miért nem hallod?!

Amikor új könyvet keresek a könyvtárban vagy a könyvesboltban, számomra az első benyomást mindig a borító teszi, majd a cím, végül pedig a fülszöveg rövid összefoglalója. Most sem volt másképp, mikor felismertem a fedőlapon levő fiút, úgy éreztem, ezt muszáj megvennem és elolvasnom. Nem véletlenül mondják azt, hogy ne külső alapján ítéljünk, ez ugyan úgy vonatkozik a könyvekre is; jelen esetben sajnos negatív értelemben.

Nagy elvárásokkal kezdtem neki az olvasásnak, örültem, hogy könyv formájában találtam valamit, ami a kedvenc zenei műfajomról szól, a hírességek életéről, a reflektorfények mögötti árnyékokról. Túl naiv voltam, mikor azt hittem, hozzáértő és tapasztalt ember, esetleg egy bennfentes írta a történetet, aminek lehet valóság alapja is.

A könyvben Timothy a saját életét meséli el, a fájdalmas diákéveket, a bizonytalanságot és magányt, amit nap, mint nap át kellett élnie. Az első szerelem varázsa, majd az ebből fakadó csalódás és bánat volt az, ami meghozta számára a változást. Végtére is, a legjobb dalszövegek a szerelmi bánatban gyökereznek. Így indul be Tim karrierje is, bekerül egy céghez, ahol lehetősége nyílik a FLAIRE nevű fiú banda tagjaként debütálni.

Az elejétől kezdve éreztem, hogy nem egy boldog hangulatú történettel van dolgom, de ez nem probléma, nem lehet minden happy end. Tim a magába forduló, csendes, védtelen fiút testesíti meg, akit sokan azért bántanak a nagyobbak, mert könnyű célpont, nem áll ki magáért. Az idő előre haladtával a fiú személyisége változik, magabiztosabb lesz, lázadóbb, keresi önmagát, a szerelmet, az élete értelmét. Szeretne boldog lenni, de mégsem tesz meg érte mindent. Fél kockáztatni, nem akarja, hogy az addigi kemény munka oda vesszen, ezért inkább a titokban szűri össze a levet a lányokkal, így ismerkedik meg Melodyval. Az ő életét naplóbejegyzéseken keresztül követhetjük párhuzamosan.

Ha valaki megkérné, hogy hasonlítsam össze a főszereplőket, azt mondanám, olyan, mint két rajz. Csak éppen az egyiket egy rajz szakos hallgató, a másikat pedig egy 3 éves kisgyerek készítette, aki éppen most tanulja, hogyan kell a ceruzát megfogni. Teljesen kidolgozatlan, komolytalan, számomra életidegen volt, nem csak a lány, hanem innentől kezdve az egész történet, arról nem is beszélve, hogy Melody önmagát cáfolta meg minden viselkedésével és cselekedetével. Ehhez jön még a zenei kiadó és a tagok közti viszony, az igazgató számomra váratlan és furcsa reakciói a fiúk botrányaira és szabályszegéseire. Ezek nagyon elvették tőlem az élethű érzést, így élvezni se tudtam az olvasását. Egyes részeknél kínosan nevettem, teljesen olyan volt, mintha egy fanfictiont olvasnék a wattpadon, a megfogalmazása is gyengébb volt a vártnál. A helyesírási hibákról nem is beszélve. Persze, előfordul a legprofibb íróknál is egy-egy gépelési hiba, de itt túl sok volt, nem csak a magyar, hanem a koreai szavak tekintetében is, ami itt külön figyelmet igényelt volna.

Ez sajnos a vége felé még jobban felerősödött bennem, ugyanis ahogy az események felgyorsultak, úgy lett hirtelen összecsapott, követhetetlen és értelmetlen vége. Egyetlen kérdés cikázott a fejemben az utolsó oldal elolvasása után: „Most akkor mi van?”.

Persze, lehet azt mondani, hogy fiktív, de ahogy a borítón levő fiú, úgy a kultúra és problémák is, mely köré a történet íródott, mind léteznek, ezzel pedig átlépte a fikció és a valóság közti vékony határvonalat. Szubjektív módon ábrázol egy olyan világot, amit magunk, rajongók sem ismerünk igazán, egy laikus olvasó pedig végképp nem. Ebből szoktak születni a tévképzetek és előítéletek.

Talán fanfictionként megállná a helyét egy lelkes rajongó blogján, de így, mint „könyv”, egyáltalán nem nyerte el a tetszésemet és nem hiszem, hogy többször el fogom olvasni.