Áh, imádtam ezt a könyvet! De tényleg. De belevágok a közepébe. Az amerikai szobatárs-kísérlet egyébként sokkal kidolgozottabb volt, mind karakterligel, mind érzésileg, és így hogy jóformán egymás után olvastam a kettőt észrevehető a két író, a két történet közti különbség. De még ennek konkrétan 220 oldala volt, annak a könyvnek majdhogynem 600, úgyhogy... De most ez az író ismét bebizonyította nekem, hogy van, hogy nem kell annyira kifejteni minden egyes kis apró érzelmet, nem kell mindenáron tökéletesen tökéletlen karaktereket kreálni, akik tele vannak minden elcseszett dologgal, hanem egyszerűen csak írni kell, dinamikusan és szenvedélyesen. Mert ez a könyv az volt. Nagyon hamar lehetett vele haladni, míg ezt a szobatárs-kísérletről nem mondhatom el, ugyanis majdhogynem két hét volt, mire azt kiolvastam, ezt meg kb három nap alatt és nem csak az oldalszámok miatti különbség miatt. Egyszerűen vitt előre a dinamika, érdekelt, hogy mi lesz a két főszereplő sorsa, úgyhogy igen, elkapott ez a történet, Josh és Peyton románca. Ez is bizonyítja, hogy nem mindig kell 600 oldalt írni, ha amúgy maga a sztori ütős. Pedig amúgy nem volt az, mármint teljesen átlagos volt, de azért nagyon jól beindította a dolgokat.
Hát én imádtam Peytont! Kezdve azzal, hogy a nagymamájával élt, aki amúgy tök menő nagymama volt, meg hogy nem félt saját vállalkozásba kezdeni, meg hogy csak két igaz barátnője volt csak. Valahogy úgy minden passzolt nála, és aaaannyira jólesett olvasni, hogy nincs semmi traumatikus múlt, vagy bármilyen elcseszett dolga, csak egyszerűen volt Ő, egy igazi, kedves, célorientált nő és a nagyija, aki meg egy badass volt haha :D Imádtam Peyton reakcióját, amikor megkapta a farok szelfit és hirtelen azt sem tudta, hogy mit kezdjen a képpel, meg a kialakult helyzettel. És hogy Josh utána elküldött magáról egy gyerekkori képet...?! Like wtf bro, de komolyan, egészen szürreális volt amúgy, mert hát persze, nyilván az az első dolgod, miután elküldesz egy ismeretlennek egy farokszelfit, hogy utána küldesz magadról egy kiskori képet, milyen cuki voltál. Oké. De amúgy tök jó volt, ahogy az első fizikai találkozásuk is. Az is nagyon tetszett, hogy nem húzódott felesleges idiótaságokkal, hanem bummm rögtön kiderült Peyton számára, hogy a leendő üzletpartnere küldte azt a szelfit. Így kell ezt, amúgy a könyv rendesen diktálta a tempót, nem is én döntöttem el hogy olvasom kb, hanem maga a könyv.
Josht is nagyon megkedveltem, de róla nem tudnék úgy nagyon kiemelni dolgokat, mert hát nem lettem belé szerelmes. És itt kijött a két könyv közti különbség, mert habár Lucasba sem lettem szerelmes, azért ő elkapott, és amúgy szerelmes tudtam volna lenni, ha nem ilyen nyomoronc néma benne, de Josh meg sem közelítette ezt az érzést. Mindenesetre nagyon kedveltem őt, mint férfi karakter, imádtam ezt a dolgát a fagyival. Azt mondjuk kurvára nem értem, hogy hogy gondolhatta azt, hogy miután megtörtént az első szex, ő fogja magát és szó nélkül kámforrá változik?! Mégis mit gondolt, de komolyan?! Nem is értettem, hogy miért nem írt legalább egy üzenetet Peytonnak, hogy megnyugtassa, hogy nem, kurvára nem használta ki, csak egyszerűen muszáj megtennie ezt a lépést, hogy a haverjának bizonyítson.
Na de igen, hát akkor nem lett volna dráma ugyebár. De mindegy, mert tényleg nagyon tetszett ez a könyv, felüdülés volt olvasni és úgy érzem, hogy most még jobban benne vagyok a könyvek világában és csak olvasnék meg olvasnék.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése