Elena Armas - Az amerikai szobatárs-kísérlet

 

Kicsit köcsögnek érzem magam, amikor azt mondom, hogy ez a könyv tetszett is, meg nem is. Hát mostanában nincs valami nagy szerencsém a választásokban, viszont ez a történet lehet, hogy más életszakaszomban, talán 1-2 évvel ezelőtt tetszett volna nagyon. Mert amúgy az alapsztorija az, amit a legjobban szeretek. Csak sajnos nem jött meg nekem a katarzis élmény, nem éreztem azt a tüzet, azt a szikrát, amit el akartak velem hitetni. De ez vélhetőleg valamilyen szinten az én hibám, mert van egy bizonyos személyiség jellem, amit imádok, és itt mindkét főszereplő kis tutyimutyi volt. Ami egyébként nem baj, de nem éreztem őket szenvedélyesnek, pedig hát könyörgöm Lucas spanyol volt. És mégsem jött át az, hogy ő egy szenvedélyes férfi, bár a helyzetéből adódóan talán ennek így kellett lennie. Aranyosak voltak, de ennyi. Lehet azért voltak nagy elvárásaim, merthogy bestseller. 

Kedveltem Rosiet, igazából az összes karaktert kedveltem. Aranyos volt, kedves, figyelmes, mindig pontos, mindig összeszedett. Néhány helyen mondjuk azt éreztem az írónő által, hogy nagyon görcsös poénokat próbál elsütni a szemszögéből, amik számomra egyáltalán nem voltak azok. De amúgy tetszett, hogy bátor volt és meg merte lépni, hogy felmond a biztos alapokon álló munkájából és változtat a sorsán, merthogy az első könyve bestseller lett dik. Mekkora már. Az is tetszett, hogy már azelőtt ismerte Lucast, mielőtt találkoztak volna, mert stalkolta haha :D De ez aranyos stalkolás volt, mint amit én csinálok Wooyoungivel. Az első találkozásuk volt egyébként a legjobb és legemlékezetesebb jelenet az egész könyvben. Azt egyáltalán nem éreztem erőltetettnek, tök jó vibe-os volt, nevetgéltem rajta, mosollyal az arcomon olvastam a sorokat, ahogy Rosie azt hitte Lucasra, hogy betörő és ő meg csak nevetett rajta, ahogy Rosie hívta a rendőröket. Micsoda emlékezetes első benyomás lehetett ez mindkettejük számára :D 

Lucas Martín... Hát azt hittem szerelmes leszek belé, de sajnos nem lettem, pedig adott volt minden hozzá. Ettől eltekintve egyébként kedveltem őt és jó karakter volt, de nem volt annyira spanyol, mint amennyire szerettem volna. Elmaradt a tűz, a szenvedély, vagy legalább csak valami kis parázska lett volna, de nem volt semmi ilyen érzésem rip. Mondjuk mint korábban említettem, megértem miért volt ilyen, valószínűleg kiveszett belőle a tűz a balesete miatt meg minden. Úgyhogy amúgy sajnáltam is, de akkor is volt egy hiányérzetem, mert amikor már belemelegedtek a dolgokba, megnyílhatott volna sokkal de sokkal jobban és csak egy picit, egy nagyon picit lehetett volna szenvedélyesebb. Mondjuk amikor úgy nevezte Rosiet, hogy Bella Durmiente, meg preciosa meg ángel hát grrrrrrr. Amúgy a petting és a szexjelenetek jók voltak, és tökéletes mértékben is jelentek meg a könyvben.

És Lináról is beszélnem kell, mert már régen kedveltem mellékszereplőt ennyire egy könyvben. Lina egy üde színfolt ebben a könyvben, megjelent előttem egy gyönyörű, szenvedélyes, spanyol nő, aki tényleg igazi nő, kezében tartja az irányítást, mindemmellett nagyon érzékeny, kedves nő. Tetszett, hogy úgy volt jelen, mint legjobb barátnő és kuzin, így mindkét oldalon ott volt. 

Maga az, hogy egy lakásban voltak, a kedvenc témám. És végre ez tök reális volt, hogy egy lakásba maradtak, nem úgy mint abban a fura, rossz gay könyvben, aminek semmi értelme nem volt. Legalább itt az alapnak volt értelme, ki volt fejtve rendesen és nem siették el a dolgot. Tetszett, hogy Lucas a legeslegjobb barátja akart lenni Rosienak ;; Nagyon cukik voltak. Viszont a kísérleti randik nem tetszettek. Enyhe fanfiction szagot éreztem benne, pedig ez is ki volt fejtve, hogy miért szeretnék ezt a kísérleti randizgatást, de nem is tudom. Maga a tény sem tetszett, hogy ezt kísérleti randinak nevezték, az meg aztán pláne nem tetszett, hogy természetesen minden ilyen randin történnie kellett valaminek, ami megölte a hangulatot. Patkány, sütőben maradt, égett pizza, vagy épp nyakon öntik Rosiet alkohollal... Értem én, hogy nem mindegyik randi sikerülhet jól de annyira erőltetett volt ez, hogy ennyire bele kellett vinnie, csakhogy "különlegesebb" legyen, vagy nem is tudom miért. 

Hát nagyon kettős, amit érzek, viszont összességében nem bántam meg, hogy elolvastam. 

C.M Ewan - Az interjú

 

Azt hiszem, tetszett ez a könyv. Élveztem olvasni, noha voltak benne olyan részek, amik untattak, néha tulságosan is. De ezen felül, maga a történés, maga a cselekmény tetszett. Másra számítottam, de így sem volt rossz, csak azt hittem, hogy több időt fog körbeölelni a könyv és nem fog ennyire ragaszkodni a nevéhez, hogy minden az interjún kezdődött és végződött lényegében. 

Kate karaktere egyébként tetszett, bár itt nem a túlzott karakterkifejtés volt a fő koncepció, azért mégiscsak kedvelhető nő lett, aki még mindig nehezen viseli a férje halálát meg a sok szart, amit a fejére zúdított ezzel, együtt lehet vele érezni. Mégis amikor beindult a könyv, és mindenkitől csak segítséget kért, ami egyébként tök érthető természetesen, de hogy mindenkire ennyire ráment a segítségért, és végül azok bele is haltak... Hát nem is tudom. Az elsőnél még gondolhatta úgy, hogy nem lesz semmi baj, ha kér az őrtől segítséget, de baszki amikor már annak a munkásnak kockáztatta az életét, azt már fixen tudta, hogyha itt most segíteni fog neki akkor meghal, és mégiscsak segítséget kért tőle... Nem tudom, rájöttem hogy azért valamilyen szinten ezek az "annyira élni akarok, hogy bármit megteszek" érte karakterek egy kissé irritálnak. Na mindegy, ettől eltekintve volt néhány cselekedete ami igazán kemény csajra vall. 

De Joel. Girl... Kill me dehát engem hol érdekelt, hogy egy pszichopata XDDDD Nem tudom, jó volt olvasni az E/3 részeket, amik többnyire Joel érzelmeit, cselekedeit mutatták be, jó volt látni a gondolatait, meg hogy mennyire nyugodt maradt és kimért. Ez van, imádom az ilyen karaktereket. És amikor végül kiderült, hogy miért van ott, az igazi indítéka, az már olyan szomorú volt rip. De közben meg valahol tudni lehetett, hogy nem csak a megbízója miatt csinálja mindezt. Élveztem olvasni a macska-egér játszmát közte és Kate között, ami már az interjú legelején is érezhető volt, aztán ahogy jöttek az egyre durvább kérdések amúgy méginkább jó volt olvasni. 

De az, hogy Kate testvére meghalt a végén... Olyan felesleges szomorúság volt ebbe a könyvbe, vagy nem is tudom. Nem tetszett a kis szívemnek, hogy pont az a fiú halt meg, Joellel együtt. Persze az a nyominger férj életben maradt, akinek már a nevére sem emlékszem. 

Huh... Nem tudok többet írni erről a könyvről. Még régebben nagyon vágytam rá, hogy elolvassam, valószínűleg volt bizonyos elvárásom is, amit nem annyira tudott hozni. Szar elvárásokkal olvasni. Ez most ennyi. 

Sarina Bowen - A lakótárs

 

2026 első olvasmánya, amit már január elején kiolvastam, mégsem tudom mit írhatnék róla, mert annyira nem volt az én stílusom, mindazonáltal pedig mégiscsak tetszett. Valahogy nem kapott el, nem fogtak meg a karakterek, sem maga a sztori. Olyan unalmaska volt, de egyébként élvezhető, nem volt benne számomra katarzis, vagy egy olyan karakter, aki kiemelkedne a többi közül. Nem volt olyan hű de nagy a szerelmük, pedig emlékszem, hogy ettől az írótól én már olvastam, bár akkor társíróval írták a Him-et, ami konkrétan a kedvenc gay könyvem. Na ott mindent éreztem, amit kellett. Az valami csoda volt, tűzijáték robbant a testemben tőle. Ettől nem igazán. 

Egyébként a fúk aranyosak voltak. A borítón szereplő férfiről mindig Huánmigel jut az eszembe XD Ő volt a farmer Huánmigel gay változatba haha. Nagyon nem az én világom ez a farmerkedés, a cowboyok meg ilyenek, nem szeretek róluk olvasni, nem szeretem a countryt - persze mindig van kivétel, de ez most nemigen volt az. De Kieran amúgy tetszett. Tetszett, hogy ilyen kis introverált volt, magamra ismertem benne, és nagyon sajnáltam, hogy ilyen körülmények között kellett élnie, ahol minden egyes pillér az életében titkok köré volt építve. A bátyja, akinek a nevére sem emlékszem már tök jófej volt vele, bár amúgy érezhető volt valóban, hogy ő a kiskedvenc, bármennyire is tagadta a könyv utolsó szakasza ezt. Néha azért jó volt elképzelni Kierant, alias a meleg, farmer Huánmigelt ahogy felpattan arra a ketyerére és learatja vagy mit csinál a búzával XD És ilyenkor mindig rájövök, hogy nem minden meleg férfi látszik melegnek. De ez így van rendjén. Jó volt, hogy Kieran ennyire férfias, határozott jellem volt, miközben egyébként az identitásával, a kapcsolataiban, a beszédben és minden egyéb másban határozatlan volt. 

De ha választanom kell, akkor Roderick jobban tetszett. Aranyos, kedves, humoros, sassy, díva és tisztában van önmagával. A való életben is ez a fajta embertípus a kedvencem. Őt is sajnáltam ilyen szülőkkel, ilyen gyér párkapcsolattal, amiből megmenekült. Még szerencse, hogy Kieran felajánlotta neki a szobát, mert különben megfagyott volna. Az nagyon tetszett, hogy habár eldöntötte magában, hogy soha többé nem csinál ilyet, hogy bujkálni fog, merthogy mit gondolnak majd az emberek a párkapcsolatáról, Kierant mégis várta, mert megértette, hogy ez számára fontos. Jófej volt vele végig, és segített neki minden pontban, ami Kieran számára kényelmetlen, kellemetlen volt. 

Összességében jól kiegészítették egymást, de sajnos nem voltam elájulva a románcuktól. Mondjuk az első találkozásuk meglehetősen érdekesre sikerült a középiskolában haha. Azokat a részeket élveztem a legjobban olvasni és nem az explicitsége miatt, hanem mert Kierant ott olyan jól megragadta az írónő, hogy milyen érzés volt ezt neki végignézi és hogy gyakorlatilag azóta tetszik neki Roderick. Aztán már a közös lakásukban a sütögések is meghittek voltak, csak nem tudom, azt hittem lesz valami robbanás-szerű, de nem volt rip. 

De azért nem mondanám, hogy időpocsékolás volt. Egyszer érdemes elolvasni, de most még nagyobb késztetést érzek rá, hogy újra elolvassam a Him-et.