Lia Louis – Nyolc boldog óra

 

Kíváncsi voltam erre a könyvre, ami a sorssal és a végzet vörös fonalával kapcsolatban összeköt két személyt, jelen esetben Samet és Noelle-t. 

A történet úgy indít, hogy az x-edik osztálytalálkozóról haza fele tartva Noelle hatalmas dugóba kerül a hó miatt, ezért 8 órán keresztül ott rostokolnak az emberek az autópályán. Persze, lemerül a telefon, hideg van, nincs étel. De a szomszéd autóban egy kedves segítőkész férfi, Sam ül, aki potenciális bajtársnak bizonyul. 

Noelle es Sam élete sem egyszerű, valahogy mindig történt valami, ami elsodorta őket egymástól. Az a lábtörés általánosban, egy elveszített kulcstartó, egy jegyes Amerikában, vagy éppen egy orvos ex-új barát. De amennyire ellenük játszottak a körülmények, mégis, valami lathatatlan erő újra és újra egymásba botlasztotta őket ott, ahol végképp nem számítottak volna rá. Például akkor ott az autópályán, vagy az utcán Noelle szulővárosában, a kórházban, amikor Noelle anyukája eltörte a bokáját, vagy amikor egy takarító munkára jelentkezett a lány, és kiderült, hogy Sam apukájának a házában kell dolgoznia. De ott volt Noelle barátnőjének az esküvője, ahol a lány a virág dekorációkat készítette, és úgy alakult, Samnek is abba a hotelbe helyezték át az eseményét, amin részt vett. Az utolsó ilyen váratlan alkalom az volt, amikor az újra megtartott öreg-diák találkozón ismét egymásba futottak, amikor Sam egy levelet es azt a fényképezőgépet kaptam meg az időkapszulából, amit ő is nagyon meg szeretett volna szerezni. 

Az egyetlen módja annak, hogy örökké élj, hogy egy kis részt hátrahagyj önmagadból.

Tizenhét éves korukban egy balesetben meghalt Noelle legjobb barátnője, Daisy. Lee, Daisy barátja túlélte, de a terhet nem bírta, két hétre rá öngyilkos lett. Amikor kiderült, minden, a láthatatlan kapcsolatok, a szálak, ahogy összevissza vannak gubancolva, de mégis összeérnek... Ez tényleg olyan sorsszerű, amit nem lehet másképp magyarázni, mint szándékos véletlenek sorozata, aminek így kellett történnie. 

Egyszerűbb megmászni egy hegyet, mint megkockáztatni, hogy valaki összetörje a szíved.

Tetszett a történet, a mondanivaló és a karakterek, de kicsit úgy éreztem, hogy a történtvezetése kissé csapongó, ez picit megzavart olvasás közben, néha nem tudtam ki beszél és a jelenben vagy a múltban. De összességében nagyon tetszett, imádtam Theo karakterét is, Charlie-t is, hát Sam pedig a nem-bírok-enni-annyira-émelyítő álomférfi alakját festette elém (mondjuk Sammy Winchesterét XD), a maga kis introvertált módján. 

Ha egy mondatban kéne összefoglalni: egy kapcsolat, ami nyolc boldog órával kezdődött, és az örökkévalóságban sem ér véget.

Colleen Hoover – It Starts With Us: Velünk kezdődik

 

Nagyon örülök, hogy bár annak ellenére, hogy az írónő nem tervezett folytatást, mégis megírta ezt a könyvet, mert kellett ez, kellett a boldog befejezés, kellett, hogy Lily és Atlas egymásra találjanak, és együtt legyenek.

 

A társadalom egyértelműen a rossz hősöket imádta, mert meg vagyok róla győződve, hogy kisebb erő kell az épületek megemeléséhez, mint ahhoz, hogy valaki örökre kilépjen egy bántalmazó kapcsolatból.

 

Míg az első részben még volt bennem némi szánalom Ryle iránt a múltja miatt, itt minden jelenlétével csak felidegesített, ahogy minden idegszálával azért küzdött, hogy megakadályozza Lily boldogságát, puszta féltékenységből. Huh, nagyon felidegesített, és mérhetetlenül tisztelem Lilyt, amiért sikerült kilépnie ebből az ördögi körből, amiben élt. Hogy mert végre a saját boldogsága érdekében is döntéseket hozni, amik végül Atlas karjába vezették őt.

 

Néha azt hisszük, hogyha eléggé szeretünk egy sérült embert, akkor megjavíthatjuk, csak ebből általában az lesz, hogy mi magunk is sérülten végezzük.

 

Az egyik legjobb dolog, hogy jobban megismerhettük Atlast, hát istenem, ez a fiú! a lehetséges, még szerelmesebb lettem belé, ebbe a csodálatos férfiba, aki már annyi mindent megélt, amit ember megélhet, de nála önzetlenebb, szeretettel telibb, odaadóbb ember nem létezik. Imádom, ahogy szereti Lilyt, a köztük lévő köteléket, az érzéseket, azt, hogy úgy bánik vele, mint egy törékeny gyémánttal, olyan tisztelettel, amit minden nő megérdemel. A világ sokkal jobb hely lenne, ha mindenkinek lenne egy Atlasa.

 

Pusztán arról van szó, hogy két ember kisegítette egymást, amíg szükségük volt rá, és menet közben összeolvadt a szívük.

 

Amikor bejött Atlas életébe az öccse, akiről még csak nem is tudott, de már úgy óvta őt mindentől, tudtam, hogy Joshnak vele kell maradnia. Bár a kisfiú nagyon kereste az apját, de végül tényleg a bátyjával maradt. Tizenkét éves létére olyan dolgokon ment keresztül, ami még egy felnőttnek is sok lenne, nagyon sajnáltam a kisfiút, mert egyik gyerek sem érdemli azt, ami neki jutott. Megkönnyebbültem, hogy végül jól döntött és Atlassal maradt. Gondolkodtam, hogy mire utalhat a cím, azt hittem ez is Lilyékhez kötődik, de amikor értelmet nyert, ah a szívem.

 

– Rajzolhatok egy csemetét két apró ágacskával. Az enyémmel és a tiéddel. Kettesben leszünk a vadizsír, aprócska családfánkon, azon, ami velünk kezdődik.

Az első kötet bár önmagában is megállja a helyét, ezzel együtt teljes, ahogyan Lily és Atlas is együtt alkotnak egy egészet.