Ezt elég régen elolvastam már, de csak most jutottam oda, hogy írjak is róla.
A sorozat előző részéhez képest
nekem ez a könyv kevésbé volt olyan megragadó. Sean karaktere tetszett, az volt
a legjobb benne, hogy őszinte szeretettel imádja Devneyt, és bármit megadna
érte, mindent meg is tesz neki, hogy levegye a lábáról. Ez a féle túlzott
elkényeztetés, hogy szinte pénzzel meg akarja venni a figyelmet és a
szeretetet, egy kicsit sok volt nekem, bár mondta, hogy azért teszi, mert
megteheti és mindent meg akar adni a lánynak, amire csak lehet, mert megérdemli.
Ez egyszerre vonzó és sok egy kicsit. Nagyon romantikus volt, amikor a
magángéppel elrepültek Devney álomvárosába vacsorázni, de egy ilyen húzástól én
is azt érezném, hogy mit keresek egy ilyen férfi mellett, mit tudok én neki
adni, meg se érdemlem őt.
– A szeretet áldozat, amit a saját vágyaink árán hozunk meg. A másik személy szükségleteit a magunkéi elé helyezzük, és ennek megfelelően cselekszünk, tudván, hogy még ha fájni is fog, ez a helyes döntés.
A kettejük közti kapcsolat szoros
volt, nagyon tetszett, hogy már gyerekkoruktól kezdve jelen voltak egymás
életében, szinte sorsszerű volt, hogy nekik egyszer össze kell jönniük. Amikor
kiderült, hogy Devney unokaöccse igazából az ő fia, hát megdöbbentem, de tudtam,
hogy Sean mindenben támogatni fogja őket. Az viszont nagyon tetszett, hogy úgy alakult, lakótársak lesznek, imádom az ilyen fordulatokat, de sajnáltam, amikor ez csak pár napig tartott, de a reggelikészítős pucérkodós jeleneteken sírtam, nagyon jó volt. XD
Sean hazatért, itthon van. Nyugalmat áraszt, és melenget, akár a felhőkön áttörő napsütés. Ő az esőben felhangzó nevetés; a biztos pontom a bizonytalanság tengerén.
Elég értetlen voltam és
idegesített Devney huzavonája azzal kapcsolatban, hogy nem akar kiköltözni
Seanhoz, mikor ez volt az egyértelmű legjobb döntés, meg Austin is menni akart.
Ez a makacsság és elvakult akaratosság zavart benne, mikor ott volt egy karnyújtásnyira
előtte a csodálatos élet, amint mindig is szeretett volna. Hát hála a jó égnek
végül jól választott, örültem a happy endnek, és egy kicsit annak is, hogy vége
lett a könyvnek. rip XD
Az egészből talán ez az egyik
kedvenc idézetem, na meg a hozzá tartozó jelenetek:
– A hetedik mennyországba szokásom repíteni a nőket. Akarod látni Istent, Dev?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése