Ez a könyv az Elválaszt az idő folytatása
volt, ami Bennett szemszögébe vitt át, és három hónappal azután vette fel a
történet fonalát, hogy visszadobta őt az idő a saját évébe, 2012-be.
Még mindig nagyon szeretem ezeket
az időutazós témájú dolgokat, és az nagyon tetszett ebben, hogy a fiú oldalról
is olvashattam mert az valahogy nekem mindig jobban tetszik, különlegesebb és
érdekesebb, talán mert kicsit úgy érzem, beleláthatok egy férfi fejébe, amit
nem ismerek, noha a történetet nő írta. Ez furcsa, de azért szeretek így
olvasni, szóval ennek örültem. Ez a könyv is az előzőhez hasonlóan könnyed volt,
vittek magukkal a sorok és az oldalak, és ha nem kellett volna félretennem vagy
három hétre az egyetem miatt, akkor maximum két nap alatt ki is olvastam volna,
de így három-négy nap lett összesen, de sok köztes kihagyott nappal, viszont
ugyanolyan jól fel tudtam venni a madzagot, ahogyan Bennett is. :D
És ahogyan az első kötetben,
ebben sem lett több olyan gondolat vagy mélyebb párbeszéd, ami úgy nagyon megragadott
volna, most is azt tudom mondani, hogy itt a cselekmények voltak a hangsúlyosak,
és kicsit emelte a történet izgalmát, hogy Bennett elkezdett baleseteket
újraírni, hogy megmentse ártatlan emberek letét, tehát visszament néhány nappal
vagy órával korábbra, hogy megváltoztasson valamit, amivel megelőzheti a
balesetet, de legalább a tragédiát. És mennyire ironikus is, hogy ő segített,
de mégis neki kellett szenvednie egy idő után a borzalmas migréntől, és egyszer
volt, hogy huszonkét óráig nem tért magához, és azt sem tudta, hogy a tér-időben
éppen hol volt. Nagyon tetszett az, hogy ilyen nehézségeket belevitt az írónő
Bennett számára, tudtam érte izgulni, aggódni, illetve nagyon érzékletesen adta
át az ő fájdalmát, érzéseit, kétségbeesését, nagyon tetszett ez a könyvben.
Az egyik kedvenc részem az volt,
amikor Sammel, a legjobb barátjával ment el Bennett sziklát mászni, de
biztosítás nélkül, és mikor majdnem a hegy tetejére ért, megcsúszott, majdnem
lezuhan, de Sam éppen elkapta, felsegítette, és nem lett semmi baj szerencsére.
De ott akkor a tetőn ráébredt Bennett, hogy mennyire tévedett azzal kapcsolatban,
hogy az igazi idejében, az otthonához nem köti semmi, nincs állandó személy az
életében a szülein kívül, mert Sam számára mindig is az volt, csak ő volt az,
aki a titkokkal távolságot vert közéjük.
A másik, ami tetszett, az az
elhatározás és kitartás, ami Annéban és Bennettben volt, hogy megtalálják a
módot, hogy együtt lehessenek, még ha ez alapvetően szembe megy a természet törvényeivel.
Mikor Bennett elbizonytalanodott, Anna mindvégig tartotta magát a szavához,
bízott a fiúban, szerette és nem adta fel, végig küzdött, hogy megértesse vele,
csakis vele képzeli el a jövőjét. És olyan jó volt, hogy végül Bennett is
belátta ezt, még ha ehhez meg is kellett néznie a lány jövőjét, de rájött, éppen
önmaga az, aki a célja, vagyis Annával közös jövőjük elé gördít ezzel
akadályokat, és ráébredt, hogy mellette van a helye, és képes ott maradni akkor
is, ha ehhez egész életében az időben kell ugrálnia, de a lényeg, hogy ő ketten
együtt legyenek. :’)
– Mindenbe szerelmes vagyok veled kapcsolatban.
Hirtelen beszívom a levegőt, és amikor a szemébe nézek, olyasmit látok, amit egy ideje már nem vettem észre… Őszinte megértést.
Nagyon tetszett ez a könyv,
kikapcsolt és szórakoztatott, és most pont erre volt szükségem a fárasztó hetek
után.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése