Lucy Score – Amin sosem leszünk túl

 

Ez a könyv kb. egy évet várt rám a polcon, mert elég vastag, 650 oldal és nem kicsi a súlya, ezért olyan időben akartam olvasni, amikor huzamosabb ideig otthon vagyok, most volt erre a legalkalmasabb időszak. Plusz vágytam valami romantikusra is így februárban, a szerelem hónapjában, ez pedig megadta mindazt, amivel kecsegtetett: szerelem, romantika, erotika, izgalom, szívdöglesztő férfiak (nem fiúk, férfiak, merthogy a főszereplők a negyvenes éveikben járnak), barátság, család, közösség.

Imádtam a szereplőket egytől egyig. Ott volt Naomi (imádtam, hogy Knox Százszorszépnek hívta, mert amikor először találkoztak, Naomi épp szökött menyasszony volt és virágokkal volt tele a haja), aki mindenkinek a kedvében szeretett volna járni azzal, hogy ott segített, ahol tudott, az állandóan önmagát és a szükségleteit feláldozó nő, aki mindezt önzetlenül teszi, még a legnagyobb káoszban is tud rendet tartani, mindent listáz, megjavít és szebbé tesz, akár átvitt értelemben (Knox lelki sebeit, Waylay gyerekkorát) vagy szó szerint (pl. Liza házának kitakarításával és újjáélesztésével). Ugyanez a tulajdonsága egyben a hátránya is, mert olyan szinten maga elé helyez másokat, hogy nem maradt ideje a saját boldogságával foglalkozni. De hála Istennek és a családjának, barátainak, akik mindig ott álltak mögötte, sikerült kicsit azzal is foglalkoznia, hogy ő mit szeretne igazán – Knoxot és nagy boldog családot, akit mindig biztonságban tudhat.

Akit nem szerettem, illetve semleges is volt, az Naomi ikertestvére, Tina, aki Naomi szöges ellentéte, ahol csak megfordult, rombolt és pusztított maga körül, nem ő vonzotta a bajt, hanem megteremtette. Nem szeretem az ilyen karaktereket, akik ennyire önzőek és idegesítőek, mint ez a ribanc volt. Annyi volt a pozitívban a negatív, hogy minden szar ellenére úgy tűnt, szereti a lányát és törődik vele, s jobbnak látta az adott helyzetben Naomira bízni őt, mert tudta, hogy nála biztonságban lesz. Talán ez volt élete legjobb döntése.

 

– A saját életedet kell élned. Ne kérj bocsánatot másoktól a döntésekért, amiket magadért hozol.

A józan gondolkodású legjobb barátom. Nem ítélkezik. Nem kételkedik. Csupán feltétlenül szeret és támogat… meg persze néhányszor a szemembe mondja a kíméletlen igazságot. Egy volt a millióból.

 

Aztán ott volt Knox. Hú, na őt olyan Jensenesen képzeltem el (The Boys külsővel). Ő a mindig mogorva, de jószívű, mindent és mindenkit biztonságban tudni akaró férfi, aki olyan lelki sebeket hordoz magával, amiket még magának sem mer bevallani, és ami miatt nem mer kötődni. Nem volt kérdés, hogy Naomi az első perctől kezdve felkeltette a figyelmét, aztán jött ez a kamupasis dolog Naomi szülei előtt, a sok alkalmi légyott, (wow, azok de felhűtöttek voltak). Komoly volt és elgondolkodtató Knox érve, hogy miért nem mer elköteleződni és komolyabba bonyolódni. Ott volt a traumája, hogy az édesanyja meghalt, aztán az apukája, aki ezt nem tudta feldolgozni és elhagyta Knoxot meg a testvérét, aztán nem sokkal később a nagypapája is meghalt. Sorban hagyták el a szerettei, és félt attól, hogy ez megismétlődik a jövőben, ezért inkább eltaszította mgától az igaz szerelmet. Kicsit hasonlóan gondolkodok én is magamról, nem merek belemenni komolyba (vagy egyáltalán bármibe), mert mi lesz, ha…

 

– Mert néha az emberek nem tudják, hogyan kérjék azt, amire igazán szükségük van. Neked egy ölelés kellett.

 

A végén nekem annyira oda nem illő volt az a hirtelen fordulat, hogy na minden happy kb. akkor ne kötődjünk és hagyjuk abba a kapcsoaltot, holott egyenes út volt a boldogsághoz. Nekem ez egyrészről fölösleges húzás és probléma volt, aztán a miértek ismeretében beláttam, hogy oké, elkerülhetetlen volt, meg nincs romantikus történet egy kis érzelmi bukfenc nélkül, de pont ott és akkor kicsit furcsán vette ki magát a történet, ilyen wtf volt a semmiből.

 

– Azért csináltam, mert amikor felébredtem, nem voltál mellettem, és azt akartam, hogy ott legyél.

 

Imádtam Waylay személyiségét, nagyon kemény és okos kislány, konkrétan egy szikla, mert annyi szaron kellett átmennie a ribanc anyja mellett, de ez legalább megerősítette, aztán tényleg önmaga lehetett Naomi szárnyai alatt.

Konkrétan minden szereplőt szerettem, ott van Stef, a vádelmező meleg legjobb barát, meg a női hátvédek, Sloane és a Honky Tonk dolgozói (a Vörös Kód részek nagyon viccesek voltak XD), még Knox exe, Lina is, Liza, meg a szülők is és persze Waylon a basset hound minden lében kanál hot-dog tolvaj. Kisváros lévén pedig ott volt az egész város is, amikor szükség volt a segítségre. Ott volt Nash, Knox öccse (akarva-akaratlan is Sam és Dean féle kapcsolatot képzeltem el, mert kajak olyan is volt, plusz jött Lucian egy kis Castieles titokzatossággal, hát imádtam őket). Már várom, hogy Nasht is még jobban megismerjem a második részből.

Összességében nagyon élveztem, még a kötet hosszának és súlyának ellenére is.

 Ez az idézet volt a fő üzenete számomra ennek a könyvnek:

De a veszteség a szeretet része.