Harriet Tyce – Tartsd közel a barátaidat, de még közelebb az ellenségeidet

 

 Elsőre kicsit nehezen rázódtam bele az olvasásába, bár E/1–ben íródott, egy kicsit furcsa, darabos volt nekem a szöveg. Viszont a története érdekes volt, aztán ahogy haladtam a történettel, alig tudtam letenni, konkrétan 250 oldalt egyhuzamban olvastam el egy nap alatt, annyira érdekelt, hogy mi lesz a vége.

Alapból a történet kb. 3 szálon fut, van egy jelen, ami Sadie és a lánya, Robin hétköznapi életéről szól, van egy másik szál Sadie ügyvédi munkájával kapcsolatban és a harmadik pedig egy jövőbeli, izgalmas rész, amiről azt tudjuk, hogy Robin veszélyben van, eltűnt.

A történet úgy kezdődik, hogy Sadie és Robin Amerikából visszaköltöznek Sadie gyerekkori házába, Londonba, amit az anyjától örököl, azzal a feltétellel, hogy Robint abba az iskolába íratja be, ahova Sadie is járt. Tulajdonképpen Sadie férje, Andrew üldözte el őket. A baj csak, hogy ez egy törtető lányiskola, amit Sadie és barátnőre, Zora is utált. Az iskola nem sokat változott azóta, szegény Robint nem fogadják be, utálatosak vele, nem beszélnek hozzá, kiközösítik. Ezt tetézi az, hogy ő jó tanuló, az osztályban a legjobb dolgozatokat írja matematikából is, ami nagyon nem tetszik egyes szülőknek, mert úgy érezték, kifúrják a lányaikat. Undorítóan viselkedtek a szülők Sadie-vel is. Aztán kiderül, hogy Sadie is ebbe az iskolába járt, ahogy a szülők királynője is úgymond, máris elkezdenek hozzá nyájasan közeledni. Szegény kislányt meg addig olyan atrocitások érték, hogy konkrétan egy ékszerdobozba csomagold döglött kukacos madarat tettek a táskájába, megrettentve ezzel szegény lányt. És még csak nem is középiskoláról van szó, hanem hatodik osztályról, ahova ott Londonban tíz éves gyerekek járnak! Tíz! Nagyon rosszindulatúak tudnak lenni a kölykök, borzasztóan. Ezek az almák nem estek messze a fájuktól, mint kiderült ilyen anyák mellett, nem csoda, hogy szegény gyerekek tönkremennek. Az egyik kislányt, Daisyt az anyja serkentőszerekkel tömte, hogy sokáig tudjon tanulni, aztán túlpörgött a lány, erre adott neki nyugtatót. Szegény lány full stresszben és megfélemlítve volt mindig, ez látszott, ahogy az anyja hozzáért vagy beszélt, nem volt elég, ha 78%-os dolgozatot írt, neki 80 fölötti kellett… Mindez oda vezetett, hogy a kislány kómába esett. Undorító, hihetetlen, hogy tényleg létezhetnek ilyen emberek, de sajnos biztos van ilyen elmebeteg szülő, aki még a felelősséget sem képes vállalni ezek után, borzasztó. Ahogy a szülők befogadták Sadie-t, úgy a gyerekek is Robint, lett egy két barátja, de főleg Pippa, akivel nagyon jól kijött.

A másik szál, Sadie munkahelyével kapcsolatos, ahol ő segéd-ügyvéd egy pernél, ahol egy 16 éves lány beperelte a fiatal történelemtanárát, szexuális erőszak, visszaélés miatt. Gondoltam, hogy a pali bűnös, annyira ártatlannak tettette magát, olyan szánalmas volt és tenyérbe mászó, hogy kész. Szegény lánynak meg olyan megalázó volt ott állnia és vallania elmondani mindent, ami történt, ráadásul még le is nézték, mert nem volt közvetlen bizonyíték arról, hogy a férfi kezdeményezett, nem a lány volt a követője és a zaklató. Borzasztó, mennyire nehéz egy lánynak, főleg egy elit, gazdag ficsúrral szemben, aki bármit elérhet a pénzével és a bociszemeivel, szemben egy kiszolgáltatott lánnyal, akinek az igazáért és a becsületéért is meg kell harcolnia, és még így is lenézik. Ez a vádlott tanár aztán elkövette azt a hibát, hogy ráment Sadie-re, így kiderült a dolog valódi háttere. Ez nagy hülyeség volt amúgy a nőtől, hogy olyanokról beszélt az ügyféllel, amiről nem kellett volna, már kezdtem azt hinni, hogy ő fogja megzsarolni és elvinni a lányár, de végül nem, szerencsére az ügy úgy alakult, ahogy kellett, és a bűnös megkapja a maga büntetését.

Aztán amikor a történet beérte a jövőt, és Robin eltűnése a jelen lett, nagyon izgalmas volt, gyanakodtam Andrewra, Robin apjára, Nicole-ra, Juliára, komolyan nem tudtam eldönteni, ki hazudik, és ki mond igazat. Aztán a végén az epilógusban bumm, kész voltam. Oké, nagyjából úgy történtek a dolgok, ahogy azt kalkuláltam, de aztán kiderült, hogy egy másik személynek is nagy szerepe volt az egészben, nem csak most, hanem egy korábbi balesetnél is, na de hogy ez ki volt, fu. Hát erre nem számítottam, de szerintem senki. Ez megerősíti a korábbi véleményem, amit leírtam. Kész. Ez az utolsó oldal rendesen hátborzongató volt.

Amilyen döcögősen indult az első néhány fejezet, annyira rákaptam a történetre, nem tudtam letenni, komoly volt, ezután bátrabban vetem bele magam a thrillerekbe, és nem adom fel az első néhány oldalon.

 

Leiner Laura – Nem egyszerű

 

Pont erre a történetre volt szükségem: humor, romantika, könnyedség, Leiner Laura stílusa.

A történet témája is nagyon tetszett nekem, hogy most a fiatal huszonéves pályakezdő korosztályt célozta meg, ennek az életszakasznak a legtöbb nehézségével és szépségével együtt. Az egész történet egy könyvkiadó köré épül fel, itt dolgozik Iza is már három éve könyvszerkesztőként. Eddig regényeket szerkesztett inkább, azonban most megkapja a jelenleg leghíresebb feltörekvő fiatal színész memoárjának szerkesztését, Király Csanádét, ami nagy előrelépés a karrierjében.

Bár a történetben szereplő könyvcímek és szereplők kitaláltak voltak, én Király Csanád helyébe a személyes kedvencemet képzeltem, bár karrierjében nem egészen egyeznek, de én Medveczki Balázst láttam „Csé” személyében.

Miközben Iza nagyban dolgozik a memoáron, amit fejezetenként kell behajtania Csanádon, új albérletébe költözik, legjobb barátjának, Dávidnak új barátnője lesz, és olyan furcsa dolgok történnek a szomszédságban, hogy valóban nem egyszerű Iza dolga.

Nagyon szerettem Hajni karakterét, aki Iza legjobb barátja, kollégák is egyben. Nagyon vicces és különc egyben, tipikusan az, aki majd hétfőtől fogyózik, meg eljár mindenféle furcsa külön edzőprogramra, de azért enni szeret a legjobban. Mint én, csak én az edzésig sem jutok el rip. XD Na de Hajni mindig ott volt Izának kérdés nélkül, amikor segítségre, támogatásra volt szüksége bármivel kapcsolatban.

 

– Nagyon jó barát vagy – nézett a szemembe.

– Ez semmiség – ingattam a fejem hanyagul.

– Nekem nem az – szipogta. – Remélem, te is tudd, hogy ha éjjel kettőkor felhívsz, hogy megöltél valakit, én csak annyit fogok kérdezni: savat vagy lapátot hozzak? – nézett a szemembe.

 

Aztán ott volt Dávid, Iza gyerekkori barátja, akivel valamiért soha nem volt köztük semmi, de már az elején tudni lehetett, hogy ők egymáséi, hiába volt ott egy új barátnő, akit el kellett viselnie mindenkinek. Szimpatikus volt Izában, hogy amikor Dávidnak volt szüksége tanácsra, akkor Iza nem a saját malmára hajtotta a vizet, hanem teljesen félre tudta tenni az érzéseit és csak Dávid érdekeit nézve támogatta őt. Ritka az ilyen, tízből talán nyolc ember, ha így gondolkodna, ilyen önzetlenül. A végén pedig megvolt a várva várt fordulat, egymásra találtak.

Kedvenc jeleneteim voltak, amikor Iza egyedül próbált szenvedve összeszerelni bútorokat, mert nála „elvi kérdés” az összeszereltetés (csak elfogyott a pénze), de ezt én is így gondolom, nem költök szerelésre, csak mondjuk én tényleg össze tudom szerelni a cuccokat. XD De aztán hirtelen felbukkant Csanád és segített neki, és mivel sokáig tartott, ott éjszakázott, de persze semmi nem volt. Amikor meg reggel Dávid megjelent az ajtóban, jól félreértette a helyzetet, olyan féltékeny lett, ezeket valamiért szeretem látni/olvasni. XD

Vicces volt, hogy Izának milyen szerencsétlenül alakultak néha a dolgok, olyan félreértésekbe keveredett a szomszédokba, ami nagyon elfajult és még igaz sem volt, de csak mondták a magukét a lakógyűlésen, szegényt konkrétan majdnem kilakoltatták miatta, de szerencsére akkor is ott volt Hajni, aki megmentette nagyjából a helyzetet. De ebben is kicsit magunkat ismertem fel, egyes hülye szomszédokkal mi se jövünk ki, de nem is mi vagyunk a gyerekesek. XD

Am még fontos mondanivaló volt a könyvben, az Csanád memoárjához köthető. Bár egy kicsapongó életet élő híres színész, aki nagy sikereket ér el, a történetéből, ahogyan elmesélte, kiderült, hogy nem minden olyan, aminek látszik, egyáltalán nem volt egyszerű eljutni oda, ahol van, karrierje csúcsára. Fontos, hogy ne csak a sikert lássuk az ember mögött, hanem az oda vezető utat is, ami nem feltétlen egyenesen visz fölfele, hanem ahogy Csanádnál is, egyszer fent, aztán lent, aztán még mélyebben, mint valaha. De csak az tud igazán szárnyalni, aki megtapasztalta, milyen a legmélyebben lenni.

Nem egyszerű, ahogy az én jelenlegi helyzetem sem az, de ez a könyv adott egy kis könnyedséget a lelkemnek. És egy jó irányt, hogy akár könyvszerkesztő is lehessek, mert már régóta foglalkoztatott ez a téma is, és nem is lehetetlen elérni. Nem egyszerű, de fighting, you got this girl!