Hihetetlenül, annyira magával
ragadó és fájdalmas, bensőséges történetet, hasonlót eddig csak szintén az ÍRÓNŐtől
olvastam, de eddig ez a kedvencem. Amikor belekezdtem, nem tudtam, hogy miről fog szólni, csak azt
tudtam, hogy elég depresszív hangulatú, de miközben olvastam, akkor éreztem meg
igazán, milyen is az a bizonyos érzelmi hullámvasút úgy istenigazából.
A történet Quinn és Graham
kapcsolatáról, házasságáról, a boldogságukról és szomorúságukról szól,
fejezetenként váltakozik a múlt és a jelen. Imádtam, ahogyan megismerkedtek,
tényleg olyan volt, mint egy jel a sorstól, hiszen ugyanabban az
élethelyzetben, éppen egy megcsalás közepette találkoztak; Quinnt a vőlegénye
csalta meg Graham nőjével. És amikor bosszúból meg is ették a kínai kajájukat,
imádtam. XD Aztán újra találkoztak. Csak később derült ki konkrétan, de annyira
végzetszerű volt minden, a kémia és a harmónia közöttük, és az a jövendölés,
ami a szerencsesütik hátulján volt: 08.08. a nap, amikor újra találkoztak. Ilyen,
amikor valakinek lelkitársa van. Graham már akkor tudta, amikor ott ültek a
folyosón, de talán már akkor, amikor először megpillantotta őt azon a
fogadáson, amiről csak később mesélt Quinnek.
„Ha csak a hibáidra világítasz rá, elhalványul minden tökéletesed.”
A múltban velük együtt nevettem, ittam
a boldogságukat, imádtam azt a csodát, amit ők jelentettek egymás számára. És
imádtam Grahamet. Én is szerelmes lettem belé legalább annyira, mint Quinn
belé, hihetetlen mennyire csodálatos férfi, nála odaadóbb és szeretetteljesebb,
tökéletlenül tökéletes férfikaraktert még nem olvastam, akit ennyire meg
akartam kapni magamnak. Remélem, hogy majd egyszer…
Megígérem, hogy jobban foglak szeretni a viharban, mint a tökéletes napokon.
Megígérem, hogy jobban foglak szeretni, amikor fáj neked, mint akkor, amikor boldog vagy.
A jelen és annak minden pillanata
nagyon fájdalmas volt, mindketten szenvedtek; Quinn azért, mert meddő volt,
Graham meg azért, mert nem tudta sehogy se elvenni Quinn fájdalmát. Borzasztó
lehet egy nő számára, amikor elveszíti azt, amitől nőnek érzi magát. Megértettem
Quinn érzéseit, de nehezteltem is rá, amiért ezt teszi Grahammel. Elvette tőle önmagát,
akit mindennél jobban szeret, aki a legfontosabb Grahamnek. Kicsit sok volt már
az a szintű önsajnálat és önsanyargatás, amibe Quinn belevitte kettejüket.
Beszélnie kellett volna mindarról, amit elnyomott magában, nem kellett volna
ennyire kizárnia Grahamet, eddig hagyni, hogy elfajuljanak a dolgok. Pont
annyira volt hibás a házasságuk alakulásában Quinn, mint amennyire Graham
abban, hogy megcsókolt egy másik nőt.
Két kézzel markolja hátul a pólómat, miközben még erősebben szorít. Érzem, hogy megbánta, hogy azok a szavak kicsúsztak a száján, de nem magyarázkodik újra. Csak némán ölel, mert tudja, hogy ezen a ponton hiábavaló a magyarázkodás. az arra jó, hogy az ember beismerje, hogy megbánt valamit, de aligha csökkenti az igazságtartalmát annak, amit megbánt.
Közben nagyon dühített a tény,
hogy azért, mert Grahamnek fiatalkorában volt egy ittasvezetéses ügye, ellehetetlenítette
őket az örökbefogadáskor. Egy nap rács mögött, egy év próbaidő. Nem kéne, hogy
ennyire meghatározza az emberek egy ostoba tévedése, hibája azt, hogy gyermeket
vállalhasson. Ha megismerték volna jobban őket és a történetüket, akkor
láthatták volna a valóságot, hogy Quinn és Graham egy megtört lelkű pár, akik
gyermeket szeretnének, de segítség nélkül lehetetlen. Bár a történet végén nem
derült ki pontosan, de a saját olvasatomban Olaszországban sikerült nekik az
örökbefogadás.
„– Mindannyian tele vagyunk hibákkal. Hibák százaival. Mintha apró lyukak lennének mindenhol a bőrünkön. És ahogy a jóslatod mondta, néha rávilágítunk a saját hibáinkra. De vannak, akik úgy próbálják meg figyelmen kívül hagyni a sajt hibáikat, hogy másokéra világítanak rá. Egészen addig, amíg már csak a másik hibára tudnak figyelni. Folyton piszkálják azokat az apró lyukakat, míg végül felszakítják őket, és már semmi mást nem fogunk jelenteni a számukra, csak egy hatalmas, tátongó hibát.”
Graham
Amikor Quinn elment a nővéréhez
Európába, majd Graham utánament, tényleg azt hittem, hogy itt a vége,
kinyitották a dobozt, amit bár a huszonötödik házassági évfordulójukon kellett
volna, vészhelyzet esetére tartogatták. Azok a levelek, amiket Graham írt
Quinnek, még jobban bebizonyították, hogy mennyire csodálatos férfi is ő.
Minden gondolatát, szomorúságát, szerelmét igyekezett lapra vetni, mintha tudta
volna, hogy egyszer nagy szükség lesz rájuk. Ilyen csodálatos, kristálytiszta
szerelmet, mint az övé Quinn felé, még sose láttam. Hihetetlen, hogy mennyit
kibírt, tűrt, törődött, és sosem szűnt meg szeretni, sőt, minden pillanattal
csak jobban szeretett. Hála az égnek, hogy Quinn megbocsátott neki és úgy
ahogy, de rendeződtek a dolgok, bár ezeket a sebeket örökké hordozni fogják.
Megígérem, hogy jobban foglak szeretni, amikor sírsz, mint amikor nevetsz.
Megígérem, hogy jobban foglak szeretni, amikor beteg vagy, mint amikor egészséges.
Megígérem, hogy jobban foglak szeretni, amikor utálsz, mint amikor szeretsz.
Az utolsó néhány oldalon, amikor
Quinn találkozott a kiskutyával, úgy sírtam, ahogy könyvön még előtte sosem, de
hát a kiskutya, úristen. Még azelőtt tudtam, hogy August lesz a neve, mielőtt
ők rájöttek volna XD
Imádtam minden egyes boldog és szomorú pillanatát, a csodát, ami tökéletlenül volt tökéletes. És mégegyszer, emlékeztetőül: Ha csak a hibáidra világítasz rá, elhalványul minden tökéletesed.
