A könyv olvasása közben csak még jobban elmélyült bennem az a gondolat, hogy az embernek igenis van sorrend az életében, plána ha választás elé állítják őket. Nincs olyan, hogy ne tudnád eldönteni, melyikre vágysz jobban, ha olyan helyzetbe kerülsz, akkor pedig reflexből fogsz cselekedni. Lizzie döntése számomra érthető, hiszen csúnyán mondva, de a vérét választotta egy örökbe fogadott gyermek helyett. Egyébként a könyv jól átéreztette, hogy ez is mekkora veszteség neki és konkrétan gyászba borult a lelke, de a helyében én sem tettem volna másképp valószínűleg. Abba is belegondoltam, hogyha szegény anya ilyen helyzetbe kerülne, biztos hogy engem mentene meg, nem Barbit. Hát na, ez ilyen.
A könyv elment, nem volt nagy durranás, de jó volt olvasni, néhol izgalmas volt, néhol fájdalmas, néhol pedig gyomorforgatóan igazi. Amikor például Lizzie arról beszél az autóbaleset után, hogy miért pont azt a lányát mentette meg a kettő közül, akit megmentett, a bűntudat megette. Mardosta, marcangolta őt, annyira, hogy pszichológushoz kellett járnia. Ott volt egy nagyon jó párbeszéd a pszichológusa és közte, amikor megmutatta neki az anyatigris cselekedét, milyen, ha veszélyben van a kölyke, ott egy picit bele is könnyeztem. Végig szimpatikus volt Lizzie, mint anya, mint ember. Teljesen megértettem, hogy elnyelte őt a fájdalom, de szerencsére idejében kilábalt belőle, hiszen a másik lányának szüksége volt rá, és ő ezt észre is vette.
A lányok mindketten elbűvölőek voltak a maguk kódján. A picike lánya bájos, tüneményes volt, tele szeretettel, a nagyobb pedig már a kamaszkorra jellemző vonásokkal, ám okos volt, intelligens, egy picit lázadó, de őt is meglehetett érteni. Az én szívem is megszakadt, hogy választania kellett Lizzie-nek, melyik lányát mentse meg. Viszont az apjuk, Dan, nekem egyáltalán nem volt szimpatikus egy adott helyzet után. Az elején úgy volt beállítva, hogy ő egy kőszikla, az esernyő az esőben, egy biztos pont a bizonytalanságban. Persze, az ember besokall, amikor minden ránehezedik, de könyörgöm, hogy a faszba hagyhatta ott a feleségét meg a lányát amikor tudta, hogy egy pszichopata figyeli őket?! Ezt mégis milyen következtetésből gondolta jónak?! Mit csináljon két védtelen ember együtt, egy erős férfi nélkül? Nem értettem ezt a lépést, bármennyire is magát hibáztatta Dan, azért mindennek van határa, meddig merülünk el önmagunk utálatában. Itt pedig az lett volna, hogy nem hagyom x ideig magára a feleségem és a lányom, ha már az egyik gyermekem elveszítettem. Nagyon felelőtlen volt, teljesen meg is semmisítette magát nálam, mint férfi és apa.
Örülök a happy endnek, és annak is, hogy nem jelentette fel végül Lizzie azt a nőt, aki ezt tette velük, hiszen neki is vannak ám sebei, nem is akármilyenek, amit Lizzie okozott neki, ha akarta, ha nem. Bár nem bocsátottak meg egymásnak, de a másik fájdalmát és annak következményeit elfogadták, ez pedig a mai világban nagy dolog.