Tudtam én, hogy tetszeni fog, de
mégis, több évbe telt, mire eljutottam odáig, hogy elolvassam, de a májusi „egy
klasszikus, ami kimaradt” kihívásom során ez volt az első, amire gondoltam. El is olvastam alig pár nap alatt, kényelmesen, nem volt több százötven oldalnál,
mégsem akartam elsietni.
Tényleg tetszett, kikapcsolt, jó
volt egy érzelmileg megterhelőbb könyv után egy ilyen könnyed, kalandos történetet
olvasni, illetve kettőt, mert Gulliver nagy kalandor volt, nem sokáig tudott
megülni egy helyben. :D
Amikor nekikezdtem, rögtön meg is
lepődtem, hogy három oldal alatt eltelt vagy minimum hét év, de lehet több is, mert
egészen kiskorától kezdte az író a történetet, régen olvastam ilyet, ami nem in
medias res kezdésű, fel kellett vennem a ritmusát, ráérezni a kicsit régebbi
szófordulatokra, meseszerű megfogalmazására, de ez könnyen ment, hamar belevont
a világába. Szépek voltak a leírások is, ez volt a kedvencem:
… a tenger halkan hullámzott, mintha álmában lélegezne.
Gulliver első útján Liliput szigetére vetődött, ahol az emberek hozzá képest alig két-három centiméteresek voltak. Mintha lego city-be csöpent volna, könnyen el tudtam képzelni, mintha az emberek kis babaházakban éltek volna, vagy egy terepasztalnak az épületeiben, nagyon kis aranyosak lehettek, vicces volt, hogy apró méretükhöz képest Gulliver, aki hozzájuk képest óriás (avagy ahogy ők hívták: Emberhegy), mégis a rabszolgájuk volt. XD De hát Gulliver jószívű, felfedezni vágyó ember volt, nem akarta ő bántani a kis népet. Érdekes volt, ahogyan gondolkodnak az „óriásról”, hogy ami nekünk normális dolog, például egy fésű, szemüveg vagy óra, az nekik varázslat, vagy valami egészen más.
A jobb oldaliból vastag ezüstlánc csüngött ki. Mikor ezt az Emberhegy kihúzta, a végén nagy, kerek tartó függött, félig ezüstből, félig valami átlátszó anyagból. Az átlátszó rész alatt fehér térség volt, rajta körben különös, fekete figurák. A tartó belsejében alkalmasint valami állat lakik. Kívülről csak két hosszú tapogatóját lehet látni, de a hangja olyan, mint a vízimalom kelepelése: tiktak, tiktak!
Legalázatosabb véleményünk szerint ez az állat az Emberhegy istene; mert mint mondá, ez mondja meg neki, mikor kell valamit tennie. Ő egyébként „órá”-nak nevezte istenét.
Tetszett ez a rész, és nem csak a
vicces leírás miatt, hanem mert amúgy milyen igaz is, hogy konkrétan az óra
mennyire meghatározza az emberek életét, az enyémet is. Túl késő, vagy túl
korán, hány órakor lesz ez az óra, mikor kell ezt meg azt csinálni, elkések,
sietek, rohanás az egész. Tényleg néha olyan, mintha egyfajta felsőbbrendű
hatalom lenne az idő, s talán az is, mert nekünk nincs felette hatalmunk, az
idő telik, hiába pörgetem vissza a mutatókat, azzal csak magamat csapom be.
Érdekes belegondolni, hogy milyen lenne most az életünk, ha nem lenne óra, hogyan
viszonyulnánk a dolgainkhoz, tennivalókhoz, egymáshoz.
Gulliver, alig egy évvel, miután hazatért a törpék országából, új útra indult, és ezúttal egy olyan helyen kötött ki, ahogy nála ezerszer nagyobb emberek éltek, valódi óriások, legalábbis a mi nézőpontunkból. Tetszett ez az ellentét, hogy eleinte Gulliver volt az apró emberek számára az óriás, aztán ő tapasztalhatta meg, hogy milyen kicsinek lenni.
Valóban úgy van tehát, ahogy a filozófusok tanítják: semmi sem nagy vagy semmi sem kicsi önmagában, hanem csak viszonyítva.
Hát, még milyen jószívű és alázatos királya volt az óriásoknak!
Amikor Gulliver akart neki segédkezni hadi kérdésben, és a puskaport meg a
puskát akarta neki elmagyarázni, hogy vesse be a felkelőkkel szemben, erre felháborodott a király, hogy
milyen barbárság az egész.
… abból is látom, hogy drága hazádfiainak nagy tömege a leggonoszabb apró férgek közé tartozik, amik a természet jóvoltából valaha is mászkáltak a földön.
Milyen igaz! Én ezt összességében
az emberekre értettem magamban, és tényleg, ezen a bolygón az emberi faj az, ami
a legönzőbb és a legpusztítóbb is, sajnos. ;;
Ha csak azt találta volna ki, hogy ugyanazon földön száz kalásszal több teremjen, mint azelőtt, bizonnyal méltóbb munkát végzett volna!
Fontos igazságok voltak ebben a könyvben, amellett, hogy kikapcsolt és szórakoztatott, el is gondolkodtatott néhány ilyen kérdésen. Tetszett nagyon mindkét történet, de a kedvencem a liliputi kalandokról szóló volt. Megérte elolvasni, szerintem még később is el fogom újra. ^^