Nem is tudom mit mondjak. A legigazibb talán az lehet, hogy ez a lány karakter, Allison szinte velem volt azonos. Persze, ő tökéletesebb volt, könyvszerűbb (nyilván xd) mint én, hiányoltam is hogy legyen valami nagyobb negatívum a személyiségében, ez sajnos nekem kimaradt. Viszont ahogy az elején meséli, hogy inkább bekuckózik a szobájába és nem mozdul ki, hogy elég neki egy ember is, akiben teljességgel megbízhat és elmondhat neki bárkit, hogy egy könyvmoly, hogy még abban is hasonlítunk, hogy nevelőapánk van... Minden stimmelt, és az a kapcsolat, amit kialakított a legjobb barátnőjével, az is nagyon emlékeztetett az én kapcsolatomra, még abban is egyezett a legjobb barátnős dolog, hogy míg ott Allison legjobb barátnője, Steffi beteg, az enyém is az, sajnos.
– Itt vagy nekem te! Mit szoktam mindig mondani?
Kavarog a fejem.
– Nem tudom…
– Kapaszkodj bele abba az egyvalakibe. Emlékszel? Te itt vagy nekem, neked meg itt vagyok én. Ha pedig elég szerencsés vagy ahhoz, hogy találj egy – csak egyetlenegy – embert ebben a szívtelen világban, aki miatt az egésznek van értelme, akit szeretsz, akiben bízol, és akiért ölnél, akkor kapaszkodj bele, de baromi szorosan, mert valószínűleg ez minden, amit valaha kapni fogsz. Nekünk pedig megadatott ez – mondja Steffi magabiztosan.
– Oké.
– A fájdalom csak addig tart, amíg el nem múlik.
Annyira tetszett Allisonban, hogy egyesek szerint negatívan, szerintem teljesen reálisan látta a világot. Az emberek ilyenek. Önzőek, magukkal törődnek, nem érdekli őket semmi más, csak a saját problémájuk. Persze, van kivétel, de nekem elegem van keresgélni. Tetszett Allisonban, hogy ő nem utálta az embereket, egyszerűen nem volt érdekelt benne. Talán szar hozzáállas, talán nem, de ezt úgyis csak magamnak írom, úgyhogy nekem ez tetszett.
Most Esben rázza a fejét, arra kér, hogy ne menjek el. Könyörög.
De elmegyek. Mert az emberek ezt csinálják: ott hagyják a másikat. Akár jól, akár rosszul alakulnak a dolgok, az emberek elmennek.
De most én távozom elsőként.
Aztán persze, az ember változik, a változáshoz pedig elég egyetlen ember is, aki ismeri minden apró rezdülésed, aki 180 másodperc alatt ledönti a több éve álló masszív falakat.
Néha olyasmi történik, amire nem számítasz. Néha valaki miatt megszeged a saját szabályaidat.
Tetszett Allisonban, hogy bár bent volt a szobájában, tisztában volt vele hogy valami hiányzik az életéből, és ezzel én sem vagyok másképp. Tudom, hogy vágyom egy mozgalmasabb életre, dehat na, nem visz rá a Szentlélek. Talán nekem is kellene egy Esben :D
– Valójában az számít igazán, mit teszel az ilyen pillanatok után.
A világ mintha egyre gyorsabban és hevesebben forogna velem, és bár megállíthatnám, nem teszem. Kockáztatok.
– És te mit fogsz tenni? – kérdem Esbentől.
Esben elgondolkodva méreget.
– Várok. Várni fogok.
– Mégis mire?
– Rád.
– Ó!
Halványan elmosolyodik.
– Nyilvánvalóan nem a legjobban reagáltál a történtekre, szóval egyszerűen kivárom, hol kötsz ki. Vagy te már tudod is, mit fogsz tenni?
– Nem vagyok biztos benne. Azt hittem, tudom, de aztán megetettél sajtos makarónival, és egyáltalán nem voltál akkora genyó, mint hittem.
Nem szabad elfelejtenem, hogy ez a fiú csodálatos volt az elejétől a végéig. Annyira értékes ember, a maga vloggerkérdésével és hogy mindig azt nézte, kinek tud segíteni. És amikor megtudtam hogy még szűz még a könnyem is kicsordult XD
– Na, hogy tetszik? – kérdezi.
– Nagyon-nagyon jól néz ki. – Aztán rájövök, hogy az ételről beszél.
Esben rajtakapott, hogy bámulom őt, de mielőtt abbahagyhatnám, végigsimít a tarkómon.
– Tényleg jól néz ki. Ezer éve nem láttam ilyen szépet. – A keze átsiklik az arcomra, és finoman végigsimítja az ajkamat a hüvelykujjával. Közelebb csúszik hozzám, és lassan felém hajol.
Amikor az ajka már fájdalmasan közel van hozzám, ezt suttogja:
– Ezer. Éve.
Nem tetszett benne sem, hogy ilyen "kedves". Nem volt hiteles, igazából ez a két főkarakter nem volt az, annyira látszott a leírásokban, hogy ezek a karakterek ilyen nem is tudom... Amellett hogy éltek, mégsem éltek. Nekem nem tetszett, hogy nincs bennük hiba, mármint a személyiségükben, mert az életükben volt. Egyszerűen ilyen emberek nem léteznek, és ez végig zavart a könyvben. Viszont az ő szerelmük tényleg aranyos volt, olyan igazi első szerelem. Mármint úgy tényleg, tele "elsőkkel".
– És te… abba tudnád hagyni?
Elmosolyodik.
– Hát persze. Hát persze, Allison. Bármelyik srác, aki nem egy totális seggfej, abba tudná hagyni. Nem vagyunk mi gépek, akik képtelenek leállni, ha beindítják őket. Csak azt akarom, hogy biztonságban érezd magad, oké?
– Hogy lehetsz ennyire… – a szemébe nézek – …ennyire tökéletes?
– Azért tisztázzunk valamit. Nem mondom, hogy ez egy leányálom számomra, mert állati dögös vagy, és Legszívesebben azonnal letépném rólad a ruhákat, és valószínűleg vagy negyven hidegzuhanyt kell majd vennem ezután. – A vigyora egyszerre huncut és elmondhatatlanul édes. – De tudod, hogy mi jobb érzés még a szexnél is? – kérdi Esben, aztán csak néz rám. – Az, ha az ember úgy belezúg valakibe, mint ahogy én kezdek beléd zúgni.
Továbbá nekem ez a sok hashtag és Twitter sem nyerte el a tetszésem, ami igazából a könyv szinte alapja volt, de én még úgy éltem meg az egészet, hogy amúgy egy komoly témából csináltak egy komolytalant. És amikor már Allison is elkezdett az internet világában hebzselni, annyira "visszataszító" lett maga a tény, hogy onnantól kezdve szinte mindent posztolt. De ilyeneket megosztani az interneten, hogy kitagadták xy-t csak mert meleg és a padon kellett aludnia... Hát ha ilyen helyzetbe kerülnék még azt is meggondolnám, hogy valamelyik barátomnak mondjam el, nem máris kiáltani a twitteren, hogy na baszki ez történt velem. Fura... Fura volt nekem ez. Sokkal jobban élveztem volna, ha nem vonják bele ennyire az internetet.
De ezektől a kis hibáktól eltekintve, örülök neki hogy elkezdtem, mert ez egy csodálatos könyv volt, nagyon gyönyörű szerelemmel, arról nem is beszélve, hogy többször is elérzékenyültem.
Ha most pontoznék, egy olyan 10/7 lenne.
Amúgy imádtam Esbent elképzelni, a félhosszú göndörke hajával és a borostyánszínű szemeivel^^
Ez a párbeszéd pedig a kedvenceim közé tartozik:
– Csak mondd ki, hogy szeretsz. Kérlek. Mert én olyan átkozottul szerelmes vagyok beléd, hogy levegőt is alig kapok, ha nem vagy velem. Tudom, hogy részeg voltam, amikor először mondtam, és ez nem volt jó ötlet, bár komolyan gondoltam. De most újra elmondom, hogy szeretlek.
El sem kell gondolkodnom a válaszon.
– Szeretlek. Már nem is emlékszem, milyen érzés volt, amikor nem voltam szerelmes beléd.